A barkohba dicsérete

kéz villanykörtével

A barkohba dicsérete

Úgy tűnik, az utóbbi évtizedekben kicsit „elfelejtettünk” barkohbázni. Holott egykoron számos vonatút, osztálykirándulás és egyéb közösségi program gerincét képezte… Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy hamarosan ismét népszerűvé válik ez a játék – például a Komplex Alapprogram révén.

Egy szörnyű bűntény felderítése

A játék a Római Birodalom elleni Bar Kohba-felkelés (132–135) vezéralakjáról kapta nevét – kezdte cikkét a TanTrend. Lukácsy Sándor a következőképpen idézi fel keletkezéstörténetét: „Egy napon Bar Kohba elé, amikor bírói székében igazságot osztott az odajárulóknak, egy embert hoztak. Egy emberi roncsot. Rettenetes állapotban. Keze, lába le volt vágva. A szemét kiszúrták. Nyelvét, száját összemarta valami erős folyadék. Eszméletén volt, de látszott, hogy utolsó óráit éli.

A kegyetlen bűntett megtorlást követelt. Ám a bűnösök, akik az ismeretlen áldozattal ismeretlen okból ily szörnyű módon bántak el, semmi nyomot sem hagytak maguk után. Bar Kohba megrendült a szörnyű kegyetlenséggel halálra ítélt szerencsétlen láttán, de nem vesztette el hidegvérét. Közölte a körülállókkal, hogy az áldozatot ki fogja hallgatni.”

A hagyomány szerint így történt, hogy Bar Kohba a rendelkezésére álló lehetőségekkel élt: csak olyan – vagyis igennel vagy nemmel megválaszolható – kérdéseket tehetett fel, amelyre a megcsonkított áldozat fejbólintással válaszolni tudott. Így tehát eldöntendő kérdésekre kellet szorítkoznia – ám így is kiderítette a történteket, mi több az elkövetőket is megtalálta.

A későbbiekben a hasonló elveken alapuló kitalálós játék kedvelt társasági elfoglaltsággá vált, de már a hazai „rejtvénykirály”, Gratzer József is felfigyelt pedagógiai hasznára. 1935-ben megjelent Sicc című játékgyűjteményében a következőképpen fogalmazott: „Ez a nagyon érdekes játék a gondolkozóképesség és fantázia kibontakozásához szinte korlátlan lehetőséget nyújt. Egyszerűbb alakja a legkisebb gyermekek számára is szórakozás…”

„Az emberi megismerés drámája”

A barkohba tehát – anyagszükségleteit és szabályait, valamint „erősségét” tekintve – igen egyszerű. Ugyanakkor rendkívül bonyolult játék is – ezért felelhet meg a tanulási és a szórakozási céloknak is – és nem utolsó sorban ezért őrizte meg népszerűségét. Egyik fontos tanulsága például – ami már az eredetére vonatkozó anekdotából is kiderül –, hogy a játék nem az első kérdés megfogalmazásával kezdődik, hanem gondolkodással és döntések sorozatával (mind a feladvány készítői, mind a reménybeli megfejtő szempontjából).

Ugyanakkor a barkohba minden drámaisága ellenére is alapvetően logikai játék – némely elemzői e két vonását egyenesen „az emberi megismerés drámájaként” foglalják össze.

Ugyanakkor maga a játék igen egyszerű szabályokkal rendelkezik és rendkívül szórakoztató. Vagyis kitűnő alkalmat ad a játszva tanulásra. Érdemes tehát kipróbálni, feleleveníteni – akár nyári táborokban, kirándulásokon, utazás közben is!

A teljes cikk (több példával a híresen jó játékos Karinthytól) a TanTrend oldalán olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.