Az önkénteskedő tinédzser jobban keres

Az önkénteskedő tinédzser jobban keres

Mi lenne a gyermeked reakciója, ha azt tanácsolnád, hogy menjen el önkéntesnek? Mit szólna, ha unszolnád, hogy menjen el szavazni? Ha tiltakozna, légy állhatatos! A kutatók szerint megéri. De aztán támogatni is kell, nehogy veszélybe sodorja magát – írta a Kölöknet.

Egy vizsgálat kimutatta, hogy többet keresnek és iskolázottabbak azok a felnőttek, akik tinédzserként nagyobb fokú közösségi részvételt gyakoroltak: szavaztak, önkénteskedtek vagy aktivisták voltak.

Sokat segít a közösségi részvétel és az önkénteskedés

Korábbi kutatásokból már ismeretes volt, hogy a közösségi részvételt mutató emberek közelebb érzik magukat másokhoz, könnyebben tudnak kapcsolódni embertársaikhoz, és ez erősebb közösségek létrehozását segíti elő. Most azonban a kutatók több mint kilencezer 18 és 27 év közötti fiatal adatainak 6 éven átívelő elemzésével azt akarták megtudni, hogy a kamaszkori aktív társadalmi elkötelezettség növeli-e az egyén egészségi és iskolázottsági szintjét, illetve, hogy e tevékenységek hatása megmutatkozik-e a felnőttek anyagi helyzetében is.

A kutatócsoport azt találta, hogy a szavazás fontossága iránti elkötelezettség és az önkénteskedés kedvezően befolyásolja a későbbi testi és lelki egészségi állapotot: ezen felnőttek körében ritkábbnak bizonyult például a depresszió, és kisebb volt az egészségtelen életmód kockázata (pl. droghasználat).

A vizsgálat még bonyolultabb összefüggésekre is rámutatott, ezekről a Kölöknet oldalán lehet olvasni.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.