Iskolai csoportok, figyelem! Hétköznapi csodák és tudományos kalandok várnak rátok

Iskolai csoportok, figyelem! Hétköznapi csodák és tudományos kalandok várnak rátok

A Csodák Palotája Magyarország első interaktív tudományos játéktere, mely immár 21 éve fogadja a hozzá érkező és játszva tanulni vágyó látogatóit minden korosztályból. Az edutainment módszerét sikerrel bevető, különleges oktatási intézményben november 10-én tartják a Tudomány Mozaik – hétköznapi csodák mindenkinek című rendezvényt.

A világunk lenyűgöző, főleg, ha távcsövekkel, mikroszkópokkal és más tudományos eszközökkel kapjuk lencsevégre a természet titkait. Az emberi ész számára széles és változatos felfedező-sugárúton rengeteg érdekességgel találkozhatunk, érdemes ezért bepillantani a tudomány sokszínű világába, az egyes tudományterületek kulisszái mögé.

 

A Tudomány hónapja keretében 2017. november 10-én 10-18 óra között kerül sor a „Tudomány Mozaik – hétköznapi csodák mindenkinek” című programra, melyre a Csodák Palotája partnereit, hazai élmény- és látogatóközpontokat, interaktív múzeumok képviselőit hívta vendégül, hogy a megújult, 5000m2-es, kétszintes CsoPában interaktív bemutatókkal, kiállításokkal közösen hozzák közelebb a fiatalokhoz a tudomány egyes területeit. A látogatók találkozhatnak többek között a Szolnoki Reptár, a Természettudományi Múzeum, a Pagony könyvkiadó, a Korda Filmpark, a Richter Nyrt. vagy a Wessling Magyarország programjaival, és lesz Drón simogató is!

 

A CsoPa Pedagógus Klub tagoknak lehetősége nyílik arra, 50% kedvezménnyel, mindössze 1250 Ft/diák áron mutassák meg osztályaiknak a Csodák Palotáját. Pedagógusoknak csoport kísérőjeként továbbra is ingyenes a belépés. Az osztályokat 10 és 18 óra között fogadjuk, a programon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges.

 

Regisztráció és jelentkezés határideje: 2017.november 3. 24:00

 

A jelentkezéseket a serfozo.andrea@csopa.hu e-mail címre várják, az alábbi adatok megadásával:

Iskola neve:

Iskola címe:

Kapcsolattartó:

Kapcsolattartó elérhetősége (e-mail/telefon)

Érkezés várható időpontja:

Létszám:

Osztály:

 

A belépőjegyek megváltása belépést biztosít a Csopa tudományos szórakoztatóközpont területére, és feljogosít a területen lévő játékok és szolgáltatások igénybevételére, melyek egy részére (kiegészítő szolgáltatások) kiegészítő jegyet kell váltani!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.