Így lett a legrosszabb iskolából a legjobb

Így lett a legrosszabb iskolából a legjobb

Egy michigani középiskola sikersztorijára hívja fel a figyelmet az Upworthy: a Clintondale az állam egyik legrosszabb eredményeivel büszkélkedő iskolája volt, mindössze a gyerekek 63%-a tudott továbbtanulni. Hiába próbálkoztak a tanárok sok mindennel, csak nem akartak az eredmények javulni – írta a 444.hu.

Aztán az iskola igazgatójának, aki nem mellesleg baseballedző is, érdekes ötlete támadt: megfordították a gyerekek napi tízórás “munkájának” menetét. Az iskolában addig 6,3 órán át hallgatták a tananyagot, majd este, fáradtan, egyedül 3,5 órát töltöttek azzal, hogy felhasználták a megszerzett tudást, és elkészítsék a házi feladatot. Az új ötlet szerint – még 2011-ben – egy osztályban a házi feladatokat csinálták meg együtt, tanulni, az ismereteket beszerezni pedig otthon kellett.

Az eredmények olyan jók lettek, hogy azóta az egész iskola áttért a fordított rendszerre. Azóta a diákok 80%-a tanul tovább, a középiskolát be nem fejezők száma pedig drasztikusan, 35%-ról 10%-ra esett vissza.

A 444.hu oldalán egy videó is látható az iskoláról.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolat

Felelős Szülők Iskolája Oktató és Szolgáltató Kft.
Székhely, számlázási cím: 1112 Budapest, Zólyomi út 47.
Iroda: 1023 Budapest, Frankel Leó utca 21-23., I. emelet 1.
Cégjegyzékszám: 01 09 966630
Adószám: 23461176-2-43

info@felelosszulokiskolaja.hu
+36 20 358 66 12