Kecskeméten a Hangszert a kézbe

Kecskeméten a Hangszert a kézbe

A Hangszert a kézbe a magyar könnyűzenei oktatás történetének legnagyobb szabású eseménye. Nyolc városban öt-öt napon keresztül interaktív hangszerkiállítás, hangszersimogató, rendhagyó ének- és zeneórák, minikoncertek, szakmai rendezvények várják a fiatalokat és a zenélés iránt érdeklődő idősebbeket. Több mint száz kipróbálható hangszer hangtechnikai eszköz és ministúdiók – ez a Hangszert a kézbe, amelyre május 30. és június 3. között kerül sor a kecskeméti Hírös Agórában. A roadshow-t a Hangszeresek Országos Szövetsége szervezi az NKA Cseh Tamás Programja támogatásával.

  • A Hangszert a kézbe nagyszabású, országjáró könnyűzenei hangszersimogató, interaktív hangszerkiállítás, előadássorozat és oktatási bemutató 6-12. osztályos diákoknak és fiataloknak.
  • Helyben kipróbálható, óriási hangszerparkkal, rendhagyó énekórákkal, minikoncertekkel hívja fel a gyerekek, fiatalok – és persze szüleik és tanáraik – figyelmét a zenélésre, a könnyűzene tanulásának lehetőségeire.
  • Kéthetente más-más, összesen nyolc városban rendezik meg. Egy-egy városban öt napon át közel harminc program lesz.
  • A roadshow eddig elképesztő siker, minden városban öt-ötezer ember volt kíváncsi a Hangszert a kézbenre.
  • Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Pécs és Szombathely után a következő állomás Kecskemét, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ, május 30. és június 3. között.
  • A rendezvényt 2017. május 30-án megnyitja: Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere és Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke.
  • A sorozat záró állomása Budapesten lesz, a Várkert Bazárban, június 21. és 24. között, a CSTP Feszt alatt.
  • A Hangszert a kézbe sorozatot a Hangszeresek Országos Szövetsége szervezi az NKA Cseh Tamás Program támogatásával.
  • A Hangszert a kézbe fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke.

Képgaléria >>>

A Hangszert a kézbe legfontosabb eleme egy közel 400 négyzetméteres interaktív hangszerkiállítás és hangszersimogató. Itt szakemberek közreműködésével kézbe vehető és kipróbálható több mint száz hangszer és hangtechnikai berendezés. Külön standon lehet gitárokkal és basszusgitárokkal, dobokkal, billentyűs hangszerekkel, ének- és elektronikuszenei tartozékokkal, valamint ministúdiókkal ismerkedni. A sorozat fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Délelőttönként 9-13 óráig iskolai csoportoknak szervezett rendhagyó énekórák és előadások lesznek, melyek bemutatják a könnyűzene és a könnyűzenei hangszerek fejlődésének történetét, az irányzatok és a stílusok kialakulását és sokszínűségét. Mindezt fiatal tehetségek és profi hangszeres demonstrátorok minikoncertjei egészítik ki, melyek elmélyítik a zenei emlékeket és meggyőzően bemutatják a hangszerrel élés perspektíváit. A szervezők bemutatják a könnyűzenei oktatás területén az elmúlt évtizedekben kifejlesztett jó gyakorlatokat. A Hangszert a kézbe legfontosabb célja – amellett, hogy minden látogató minél több hangszert próbálhasson ki -, hogy felkeltse az érdeklődést a könnyűzenei tanulás iránt.

Délutánonként kísérőrendezvények, minikonferenciák, lépzések, játékok kapcsolódnak a kiállításhoz. Könnyűzenei szakmai szervezetek, médiumok és zeneiskolák mutatkoznak be. Lesznek zenetörténeti előadások, szakmai beszélgetések, zeneipari képzések, illetve helyi és a Cseh Tamás Program Induló Előadói Alprogramja által támogatott zenekarok is színpadra lépnek.

A Hangszert a kézbe könnyűzenei iparág minden képviselője számára pozitív lehet, hiszen igényes és zeneértő, hangszerekkel élő, fizető rajongókat és zenefogyasztókat nevel.

A tavaszi sorozat február végétől június közepéig tart és nyolc városba jut el: Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Pécs, Szombathely, Kecskemét és Budapest. A helyszínek jellemzően a városok Agórái vagy frekventált helyen lévő művelődési házai.

A Hangszert a kézbe programsorozatot a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programja indítja útjára a Program Könnyűzenei Oktatási Alprogramjának részeként. A programsorozat megvalósítására az NKA Cseh Tamás program Ideiglenes Kollégiuma meghívásos pályázatot írt ki a Hangszeresek Országos Szövetségének. A programsorozatot a HANOSZ és az NKA Cseh Tamás Program közösen valósítja meg, bevonva a legfontosabb szakmai szervezeteket, legismertebb képzőhelyeket, zenetanárokat és előadóművészeket.

 

A Hangszert a kézbe sorozat hetedik, kecskeméti állomásának programja

  1. május 30-június 3.

Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.)

 

Facebook esemény >>>

 

Május 30., kedd

13:00        Megnyitó. Megnyitja Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára, köszöntőt mond Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere és Lőrinczy György, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke.

8:30-9:15    Hangszerekkel a világ körül – Interaktív hangszerbemutató az Ethnosound csapatával
9:45-10:30    Boomwhackers örömzene – Élő xilofon hangolt csövekkel a közönség bevonásával, az Ethnosound csapatával
11:00-11:45    KIÉ A ZENE? – A ProArt Egyesület rendhagyó órája 5-12. osztályos tanulók részére
12:15-13:00    Az elektromos gitár megváltoztatta a világ zenéjét – Andrásik Remo – a könnyűzene kialakulása


13:00    HANGSZERSIMOGATÓ ÉS A KIÁLLÍTÁS SZAKÉRTŐINEK ELŐADÁSAI
15:00    A HANG MINTÁJA – Bakonyi Bálint elektronikus zenei szakértő előadása

16:45    „EZT EGY ÉLETEN ÁT KELL JÁTSZANI” – Bevezetés a magyar poptörténelembe, Jávorszky Béla Szilárd előadása

Május 31., szerda
8:30-9:15    INTERAKTÍV, VÉLETLEN DAL GENERÁTOR – Kékkői Zalán és Rékasi Attila rendhagyó órája
9:45-10:30    A szakócától a két lábdobig – Tóth Tamás előadása
11:00-11:45    FÜLHEGYEZŐ – MIRE FIGYELÜNK ZENEHALLGATÁS KÖZBEN? – Gerendás Dani és Huszár Endre előadása
12:15-13:00    GITÁRRAL SZÖRFÖZÜNK ÉVTIZEDEKEN ÁT – BEATLES-TŐL A WELLHELLO-IG – Temesi Berci és ifj. Tornóczky Ferenc előadása


13:00    HANGSZERSIMOGATÓ ÉS A KIÁLLÍTÁS SZAKÉRTŐINEK ELŐADÁSAI
15:00    STÍLUSVARIÁCIÓK FEKETÉN FEHÉREN – Togyeriska Imre billentyűshangszer-szakértő előadása


16:00    ZENEIPARI MINIAKADÉMIA – HOGY A HÁTTÉR IS MŰKÖDJÖN… (Bihari Balázs – Majdnem hires Rocksuli)

Június 1., csütörtök
8:30-9:15    IDŐUTAZÁS A TROMBITA HANGJÁVAL – Subicz Gábor előadása
9:45-10:30    5LETSZOBRÁSZAT – A zene és a mondanivaló, avagy milyen szavakból készülnek a dalszövegek, Lombos El Márton előadása

11:00-11:45    JÁTSZUNK ZENÉT – A ZENE MINT UNIVERZÁLIS NYELV – Varga Ágnes, InMusic Tréning és Terápia szakmai vezető, ELTE-BGGYK egyetemi tanár előadása

12:15-13:00    ZenEVOLÚCIÓ – A Kőbányai Zenei Stúdió bemutató órája


13:00    HANGSZERSIMOGATÓ ÉS A KIÁLLÍTÁS SZAKÉRTŐINEK ELŐADÁSAI

14:00    HANGSZIGETELÉS ÉS HANGCSILLAPÍTÁS – S. Csendes Péter előadása
15:00    BASSZUS A GROOVE-okban – Takács Roland basszusgitár- és Sümeghi Tamás dob szakértő előadása


Június 2., péntek
8:30-9:15    HANGOSFILM, ZENÉS SZÍNHÁZ – Szabó Károly és Bira Zsuzsi – a musical és a filmzene világa
9:45-10:30    HANGOSFILM, ZENÉS SZÍNHÁZ – Szabó Károly és Bira Zsuzsi – a musical és a filmzene világa
11:00-11:45    “Tőlük tudjuk” – sűrített rocktörténet – Rozsonits Tamás előadása
12:15-13:00    ROCKZENÉT AZ ISKOLÁBA – A Rocksuli rendhagyó énekórája

13:00    HANGSZERSIMOGATÓ ÉS A KIÁLLÍTÁS SZAKÉRTŐINEK ELŐADÁSAI
14:00    DALELEMZŐ DOBKURZUS – Sümeghi Tamás workshopja
15:00    A BLUESGITÁROZÁS REJTELMEI AVAGY MODERNITÁS EGY RÉGI MŰFAJBAN – Benkő Zsolt gitár szakértő előadása


16:00    TBA – Koncert
17:00    Alone In The Moon – Koncert

Június 3., szombat

09:45-18:00    HANGSZERSIMOGATÓ

12:15-13:00    Markó Ádám dobkurzusa

13:00    A HANGFELVÉTELEK TÖRTÉNETE – Turcsán András házi stúdió szakértő

14:00    Fleet Goes North – Koncert
15:00    Hoodoo Offenders – Koncert
16:00    Sex In The Black Hole – Koncert
17:00    Apey – Koncert

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolat

Felelős Szülők Iskolája Oktató és Szolgáltató Kft.
Székhely, számlázási cím: 1112 Budapest, Zólyomi út 47.
Iroda: 1023 Budapest, Frankel Leó utca 21-23., I. emelet 1.
Cégjegyzékszám: 01 09 966630
Adószám: 23461176-2-43

info@felelosszulokiskolaja.hu
+36 20 358 66 12

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.