Komoly egészségügyi problémákat okozhatnak az iskolai konfliktusok

Komoly egészségügyi problémákat okozhatnak az iskolai konfliktusok

A gyerekek összevesznek az iskolában, ellökik egymást az iskolaudvaron, a legjobb barátnők ellenségekké válnak. És a szülők csak vonogatják a szemöldöküket, amikor ezekről a konfliktusokról hallanak. De valójában, a gyerekek konfliktuskezelési technikái nagyban kihatnak a hosszútávú egészségi állapotukra. Az amerikai Virginia Egyetemen végzett kutatás szerint az iskolai konfliktusok idő előtti öregedéshez, ízületi gyulladáshoz és daganatos megbetegedésekhez vezethetnek az élet későbbi szakaszában.

A szülőknek könnyű azt gondolni, hogy ezek a kamaszkori kapcsolatok elég triviálisak, nincs túl nagy jelentőségük és ahogy jöttek, úgy mennek – mondja Joseph Allan pszichológus professzor. Pedig egyáltalán nem magától értetődőek – írta a Szülő 2.0 blog.

A „The Body Remembers” (A test emlékszik) című tanulmány, amelyet a Development and Psychopathology újságban publikáltak, megállapította, hogy azoknál a 28 éves pácienseknél, akik már 13 éves korukban krónikus társadalmi konfliktusokkal küzdöttek, sokkal magasabb volt a vérben található protein száma, ami felelős a rákos daganatok kialakulásában, a csontritkulásban, az ízületi gyulladásban, mint azon társaiknál, akik sikeresen kezelték a konfliktusokat.

Mit is jelent ez?

“A kamaszok nem alaptalanul töltenek annyi időt egymással. Az emberek tulajdonképpen málhás állatok, és ezt a tinik tudják. A társaiddal vagy együttműködsz, vagy rosszul jársz” – mondja a professzor.

1988-ban Allan és kutatócsapata 127 középiskolás életét kezdte nyomon követni. Megkérdezték a diákokat és a társaikat, vajon szerintük jól kezelik-e a konfliktusaikat, majd megfigyelték a tanulók közeli barátaikkal folytatott interakciójukat. A kutatók az évek során folyamatosan nyomon követték ezeket a diákokat, végül 28 éves korukban is vért vettek tőlük. Azok között, akik nehezebben oldották meg a konfliktusaikat, magasabb protein szintet (interleukin-6) találtak a vérükben.

“Rengeteg felnőtteknél végzett kutatás látott napvilágot, ami szoros összefüggést talált a stressz és az egészség között, ami arra késztetett minket, hogy elgondolkozzunk a serdülőkön” – mondja a professzor. “Az érdeklődésünk arra irányult, hogy vajon milyen mértékben van hatással a stressz a saját biológiánkra és mennyire tartós a hatása”.

Tanulságos próbák és egészségügyi mérések

“Okunk van arra gyanakodni, hogy az immunrendszer és a stresszközpont különösen fogékony és könnyen befolyásolható a kamaszévekben. A serdülőkori stresszes eseteknek hosszú távú hatásai vannak” – mondja Allan professzor.

A kiválasztott diákokat 13 évesen, 16 évesen és 21 évesen tesztelték, és megvizsgálták, melyik fiatalkori válaszok milyen későbbi állapotokkal jártak együtt. A cikk folytatása a Szülő 2.0 oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.