Komplex képességekről adtak számot a médiaértő diákok

Komplex képességekről adtak számot a médiaértő diákok

Első alkalommal rendezték a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Bűvösvölgy médiaértés-oktató központjában a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) szóbeli döntőjét március 13-án.

A legjobb nyolc diáknak először az írásbeli döntőn készített esszéjét kellett egy vitában megvédenie, majd gyakorlati feladatként újságot kellett szerkesztenie, egyszerre figyelve az írott és képi elbeszélés hatásaira.

A 2003/2004-es tanévben a mozgóképkultúra és médiaismeret is bekerült az OKTV tantárgyai közé, így azóta az Oktatási Hivatal (OH) évente – a további 27-tel párhuzamosan – e tárgyban is szervez országos tanulmányi versenyt. Az OH és az NMHH megállapodása alapján a verseny döntőjét idén egy különleges helyszínen, Bűvösvölgyben rendezték meg. A két intézmény szakmai együttműködésének alapját a médiaismeret-oktatással kapcsolatos hasonló szemléletük adta: a Bűvösvölgy központ küldetése szerint a médiatartalmak közös kötetlen, könnyed előállításán keresztül igyekszik erősíteni a gyerekek médiatudatosságát; a mozgóképkultúra és médiaismeret OKTV-fordulói során pedig a témában leginkább jártas diákok nemcsak ismereteikről, hanem kreativitásukról és együttműködési készségükről is számot adnak.

Mivel az OH célja a versennyel az, hogy a diákok a médiaértéshez szükséges komplex képességcsoportban megmutathassák tehetségüket, ezért a mozgóképkultúra és médiaismeret OKTV-fordulói többféle irányból is tesztelik a versenyzők ismereteit és képességeit. Idén a diákoknak a döntő írásbeli részében egy filmrészletet és egy médiajelenséget kellett elemezniük, majd a szóbeli döntőben érvelésüket – egymással szemben – vitahelyzetben kellett megvédeniük. A gyakorlati feladat pedig egy médiaszöveg előállítása volt, ahol kreatív írási, szerkesztési és történetmesélési képességeikről is számot adtak. Ez utóbbi helyszíne volt Bűvösvölgy: a diákoknak a központ kínálta eszközökön aktuális témákat kellett szöveggel és képekkel együtt egy képzeletbeli újság címlapján és két belső oldalán feldolgozniuk.

A versenyben elért siker a felsőoktatási felvételi eljárás során néhány szakon értékes többletpontokat jelenthet a tíz legjobban szereplő diáknak. A végeredményeket és a győztesek nevét az OH később teszi közzé.

A helyszínt és a gyakorlati feladat műszaki eszközeit biztosító NMHH-központok ingyenes médiaértési programjaira munkanapokon a közoktatási intézmények szervezésében érkeznek iskolai csoportok az ország minden pontjáról. Bűvösvölgy szempontjából a 2017/2018-as tanév legérdeklődőbb és legtehetségesebb médiás diákjai és elkötelezett felkészítő tanáraik jó hírvivői lehetnek a médiaértés játékos, gyakorlatias fejlesztési lehetőségeinek.

A döntő szóbeli fordulójának résztvevői a 2017/2018-as tanévben a következő diákok voltak:

  • Csaba Nikolett (Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium; tanára: Barát Tünde)
  • Kovács Dániel (Lovassy László Gimnázium, Veszprém; tanára: Vondervisztné Kapor Ágnes)
  • Németh Anna (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium; tanára: Szabó Márta)
  • Novák Réka (Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium; tanára: Demeter Katalin)
  • Schütz Brúnó Péter (ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium; tanára: Németh József)
  • Szentkuti Ákos Bonifác (Veres Pálné Gimnázium, Budapest; tanára: Vinczellér Katalin)
  • Török Máté (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium; tanára: Pataki Balázs)
  • Varga Bence (Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium; tanára: Alexandrov Andrea)
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.