Winkler Márta: a legfontosabb, hogy megtanítsuk gondolkodni a gyereket!

Winkler Márta: a legfontosabb, hogy megtanítsuk gondolkodni a gyereket!

Winkler Márta szerint az értelmetlen iskolai szabadság ugyanolyan káros, mint az értelmetlen előírások betartása. Felkészült szakemberekkel, jól kialakított csoportokban lehet a gyerekekre szabva, játékosan tanítani.

A 60-as évektől próbálta szétfeszíteni az akkori egyenoktatás kereteit, majd 1988-ban megalakította az első alternatív iskolát, a most 30 éves Kincskeresőt. Úgy véli, a játék, a mozgás, a gondolkodni tanítás a legfontosabb az iskolában, és ezeket bármilyen rendszerben, bármilyen felügyelet mellett el lehet érni, ha a tanító rendelkezik belső szabadsággal. A hvg.hu interjúja Winkler Mártával.

Több mint ötven éve, 1962-ben kezdte a tanítást, és rögtön azzal szembesült, hogy az egyentantervre és egyentankönyvre épülő, a gyerekek személyiségével nem foglalkozó rendszer nem működik, ezért azt mindenféle akadály, tiltás, botrány ellenére is folyamatosan figyelmen kívül hagyta. Ha ma egy fiatal diplomás elkezd dolgozni az iskolában, ugyanezt a rendszert látja. Miért nem változott semmi fél évszázad alatt?

Winkler Márta: Nagyon szomorú vagyok emiatt. A mai napig járom az iskolákat, hívnak sok helyre, a tanítóképzőn szemináriumokat tartok, konferencián adok elő. Mindenhol elmondom, hogy egyre változatosabban, sok mozgással kell a gyerekekhez közeledni. A legfontosabb, hogy gondolkodni tanítsuk a gyerekeket. Az első naptól olyan helyzeteket kell teremteni, olyan játékokat kell kitalálni, szervezni számukra, hogy azokból ne tudjanak másképp, csak gondolkodással kikerülni.

Játék? Ez se a 70-80-as években, se manapság nem nagyon fér bele az elfogadott iskolaképbe. Pláne nem a tanterv előírásaiba.

Nekem az a rögeszmém, hogy a gyerek minden körülmények között gyerek marad. Pont ezt kell megcéloznunk. Nincs olyan tananyagrész, ami ne lenne közelíthető játékkal. És a másik nagyon fontos dolog, mint mondtam, a mozgás, hiszen ez a kisgyerekek lételeme. Zokogva néztem pár éve egy iskolában azokat az elsősöket, akik álltak mozdulatlanul, kezükben nyitott olvasókönyvvel. „Büntiben vannak” – mondta az igazgatónő. Azért voltak büntetésben, mert nem tudtak a helyükön eleget ülni, és büntetésből az olvasókönyvből kellett megkeresniük valamit – állva.

Ha szaladgálnak a gyerekek a teremben, csak kell velük valamit csinálni, nem?

Persze. De nem szabad elfelejteni, hogy az iskolába lépő gyerek még sokáig óvodás. Érdemes az óvodai életét folytatni. Már csak azért is, mert ott már megszokott valamilyen rendet. Én egyébként mindennap énekeltettem a gyerekeket, új verset tanítottam nekik, a régieket ismételtük. A kis mondókájukból időnként csináltam egy kis stratégiai játékot. Az biztos, hogy – főleg elsőben – szinte végig ott voltam mindig az osztállyal, alaposan megismertem a gyerekeket. És a feladatokat mindig az adott gyerekre szabtam. Olyan szokásokat tudtam belopni ezekkel az életükbe, amiknek később nagy hasznát veszik. Megtanulják ezzel azt is, hogy nem csak az a tanulás, ha füzetbe írok vagy könyvből olvasok. Ma e helyett sokszor nagyon szomorúan azt látom: a lényeg, hogy a – nem a gyereknek való, nagyon nehéz szövegű – munkafüzetben minden sor ki legyen töltve.

De ha egyszer előírják a tanárnak, hogy mit és hogyan tanítson, akkor mit tehet? Jön a szakfelügyelő és ellenőrzi, minden rendben van-e. Így volt ez a 70-es években is, és így van ez most is.

Én a királynak is szívesen megmondom: ez nem jó a gyereknek! A tudását sokkal jobban alapozom meg játékkal, mozgással, mint füzetkitöltögetéssel. A bennfoglalást, a részekre osztást például kiválóan lehet bevezetni egy huszárjátékkal. A gondolati műveleteket mozgásos játékokkal igazoljuk nyílt légkörben, és így megérti a gyerek az adott feladatot. Addig pedig nem megyünk tovább, amíg van olyan gyerek, aki nem érti.

Erre mondja sok szülő azt, hogy ha meg kell várni mindenkit a tananyaggal, akkor azokat, akik szárnyalnának, visszafogjuk.

Sokszor ez tényleg így van. Ezért kell jól csoportokba osztani a gyerekeket. Engedjük szárnyalni azt, aki azt tudja! Kapjanak külön feladatokat! Aztán egy másik csoportkialakításban ezek a szárnyaló gyerekek lesznek képesek segíteni a lassabban haladókat. És szívesen teszik is azt!

Az a leggyakoribb ellenérv az alternatív iskolákkal szemben, hogy azok parttalan és értelmetlen szabadságot adnak a gyerekeknek. Miközben erről általában nincs szó. Az ön óráival szemben is ez volt a fő érv a 70-es években. Készült egy felvétel egy matekórájáról, amit akkori tanárok néztek meg. És fel voltak háborodva a látszólagos káoszon, és hogy csak 2-3 példát oldottak meg egy tanórán a gyerekek.

Igen, csak azt nem vették észre, hogy a látszólagos „káoszban” egyetlen szó nem hangzott el a gyerekek részéről, ami nem az adott anyaghoz kapcsolódott volna. Mindenki gondolkodott, akár hangosan is, de a feladaton. A tanítónak nagyon kell ismerni a gyerekeket, ki hol tart éppen, nagyon kell tudnia, hogy tud kedvet csinálni számukra az adott témakörhöz, és persze nagyon kell tudni azt is, amit meg akar tanítani.

Sokan megkérdőjelezték, és ma is megkérdőjelezik, hogy lehet hatékonyan tanulni örömmel.

A gyerekcsoportban eleve benne van az öröm, nekünk ezt kell megragadni. Amit megélek a gyerekekkel együtt, annak van foganatja, nem annak, amikor azt mondom, hogy ezt és ez meg kell tanulnotok. A drámajátékok például iszonyú fontosak. Már Comenius leírta, hogy ne legyen robot a tanulás, biztat, hogy dramatizáljunk a gyerekekkel, mert abban mindent megismernek, a teret ugyanúgy, mint az irodalom és egyéb tárgyak akár nehéz tananyagát. És a gyerekek kedvvel, szívesen, örömmel tanulnak így. Hozzáteszem bátran, a mindenkori követelményrendszernek minden előírását teljesítettem.

Csak a hogyan volt egészen más.

Az a lényeg! Mindig eljutok oda, ahova kell, de az útját nem adom senkinek, abba nem szólhat bele senki. Ezen az úton figyelem, követem a gyereket. És ő tudja, hogy követem, hogy örülök neki, hogy értékelem önálló tevékenykedését, és ez számára nagy nyugalom és óriási motiváció.

Az interjú folytatása a hvg.hu oldalán olvasható.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolat

Felelős Szülők Iskolája Oktató és Szolgáltató Kft.
Székhely, számlázási cím: 1112 Budapest, Zólyomi út 47.
Iroda: 1023 Budapest, Frankel Leó utca 21-23., I. emelet 1.
Cégjegyzékszám: 01 09 966630
Adószám: 23461176-2-43

info@felelosszulokiskolaja.hu
+36 20 358 66 12

x

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.