„A múzeumok újra iskolába járnak.” – 2020 tavaszán is indul a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs program

Mozaik Múzeumtúra régi hangszerek gyerekekkel

„A múzeumok újra iskolába járnak.” – 2020 tavaszán is indul a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs program

Játékos vetélkedők, kihelyezett, interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások, élményalapú tanulás és a gyerekek belső motivációjának, kíváncsiságának felkeltése. Röviden ezekkel a hívószavakkal jellemezhető a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja, amely 2020. tavaszán ismét útjára indul az országban.

A kezdeményezést 2017-ben a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Néprajzi Múzeum és az Örökség Kultúrpolitikai Intézet hívta életre azzal a céllal, hogy a hazai múzeumok sokszínű kulturális kínálatát népszerűsítse a 10-14 éves gyerekek és tanáraik körében. Az azóta eltelt időszakban a Felelős Szülők Iskolája szakmai közreműködésével és szervezésével 24 iskola diákjaihoz jutott el eddig a tematikus élménynap. A 2020-as tanév tavaszán pedig újabb 7 fővárosi és vidéki iskolába érkezik a programsorozat. Így a tavaszi eseményekkel együtt már közel 7100 diák vehet részt az edukációs eseményeken.

Mozaik Múzeumtúrán a Pákozdi Katonai EmlékparkFontosnak tartjuk, hogy a programunk célcsoportját alkotó fiatal korosztályt, a jövő múzeumlátogatóit az iskolai környezetükben is megszólítsuk, ezért indítottuk el 2017-ben az iskolai edukációs rendezvénysorozatunkat a Felelős Szülők Iskolája szakmai csapatával közösen. A hangsúlyt a még intenzívebb személyes élmények megszerzésére tettük, mert azt szeretnénk, ha a múzeumokhoz már fiatal korban az a képzet társulna, hogy ott jó lenni, a gyermek jól érzi magát és olyan foglalkozásokkal, eszközökkel találkozik, amelyek segítik őt a tanulásban.” – nyilatkozta Makranczi Zsolt, a Mozaik Múzeumtúra programot koordináló Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója.

A programsorozat eddig Budapesten és 5 megyében, valamint határon túl is közel 5000 diákot ért el, Baranyától Borsod-Abaúj Zemplénen át a Felvidékig. A cél az, hogy látványos, élményszerű és tartalmas foglalkozásokon keresztül közelebb hozzák a diákokat és tanárokat a múzeumok világához és megkedveltessék velük a múzeumba járást.

A rendezvény során nem a gyerekek kirándulnak a múzeumokba, hanem kivételesen a kiállító terek és a múzeumpedagógusok költöznek az iskolák tantermeibe, tornacsarnokaiba egy napra utaztatható foglalkozásaikkal és tárgyaikkal. A Felelős Szülők Iskolája szakmai szervezésével megvalósuló játékos múzeumpedagógiai foglalkozások az élménypedagógia valamennyi elemét felvonultatják.

A gyerekek számára szervezett játékos Kahoot vetélkedő és a program házigazdája nem más, mint Balatoni József, „Jocó bácsi”, az ország népszerű történelemtanára, aki maga is elkötelezett híve a különféle élménypedagógiai módszerek alkalmazásának. Az élménynap részeként a diákok már a rendezvényt megelőzően is kapnak feladatot, aminek keretében egy produkciót szükséges összeállítaniuk az idei év kiemelt tematikájához, a Nemzeti Összetartozás Évéhez kapcsolódóan, akár a néphagyományok, a történelmi és szépirodalmi megközelítés vagy éppen a nyelvi fordulatok feldolgozásával. Az elkészült műsort a diákok a rendezvény napján, a többi osztály előtt mutathatják be, amiért pontokat szerezhetnek, ahogyan a múzeumi foglalkozásokon is. A nap végén a legtöbb pontot gyűjtő osztály nyereménye egy ingyenes múzeumi osztálykirándulás bármely általuk választott magyarországi múzeumba, melynek költségeit a pályázati forrásból fedezik a szervezők.

VR szemüvegben a Mozaik Múzeumtúrán“Az utazó múzeum-népszerűsítő rendezvénysorozat keretein belül élménynapokat szervezünk az iskolák felső tagozatos diákjai számára, ahol a játékos tanulásé, a különböző élménypedagógiai és múzeumpedagógiai foglalkozásoké, az ismeretterjesztő applikációké, VR szemüvegeké és a különböző múzeumi tárgyak, eszközök kipróbálásáé a főszerep. Őszintén hisszük, hogy ez a fajta bevonódás a legjobb út a gyerekek érdeklődésének, belső kíváncsiságának felkeltéséhez, az interaktív tudásmegosztáshoz.” – vallja Vargacz Alexandra, az iskolai edukációs programok szervezését koordináló Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője.

A Mozaik Múzeumtúra 2020. március 20-án elsőként az V. kerületi Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskola diákjaihoz látogat el. A fővárosi helyszínre a kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény a világ legizgalmasabb, legkülönlegesebb zenei instrumentumaival érkezik, hogy a közös zenélés örömét átadja egy önfeledt hangszerbemutatón. A Reptár – Szolnoki repülőmúzeum VR (virtuális valóság) szemüvegek és játékok segítségével eleveníti fel az I. világháború utáni magyar repüléstörténetet 2 világhírű magyar óceánrepülő bemutatásával. A Katonai Emlékpark Pákozd fafegyverekkel és szivacsszuronyokkal, valamint császári és honvédségi ruhákkal készül a diákok számára, amelyeken keresztül különböző harcalaki mozzanatokat és történéseket modellezhetnek. Az MTVA Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely a Trianoni Békeszerződés utáni magyar rádiózás történetébe kalauzolja a tanulókat, bemutatva az Eiffel toronynál is magasabb Lakihegyi nagyadó torony történetét sok érdekességgel és makettekkel fűszerezve. Az MNM Esztergomi Vármúzeuma pedig ügyességi próbákon keresztül vezeti végig a gyerekeket a különböző korokon és a vár történetének egy-egy mozzanatán.

Ezt követően március és június között a további iskolai helyszíneken Budapesten a XVI., valamint a XVII. kerületben, Budakalászon, Kecskeméten, Szolnokon és Egerben kerülnek megrendezésre az edukációs program rendezvényei.

A Mozaik Múzeumtúra során az iskolákban megjelenő múzeumok az ország különböző területeiről érkeznek. Valamennyi helyszínen legalább 5 múzeum és múzeumpedagógusaik bizonyítják be a gyerekeknek jó hangulatú, tartalmas foglalkozásokon, hogy tanulni könnyedén, örömmel, akár okos eszközök segítségével is lehet.

A Mozaik Múzeumtúra a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Néprajzi Múzeum és az Örökség Kultúrpolitikai Intézet lebonyolításában megvalósuló program.

Bővebben a Mozaik Múzeumtúráról:
www.mozaikmuzeumtura.hu
www.facebook.com/mozaikmuzeumtura
www.instagram.com/mozaikmuzeumtura

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.