Blog

Végre itt a gyereknap és jó pár felnőtt tudja, hogy lélekben ez neki is szól. Szuper alkalma nyílik a zeneimádó örök gyerekeknek Zalacsányban arra, hogy a családdal kapcsolódjanak ki.
A Felelős Szülők Iskolája és Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzata közös érzékenyítő konferenciát szervez Értsd MEG! címmel, amely szeptember 25-én kerül megrendezésre a Pólus Moziban. Az esemény célja, hogy az érzelmi oldalról közelítsük meg az oktatást, a fejlesztést, mely alapvető a gyermekek és a saját tanulásunk érdekében is. Befeszült állapotban – vonatkozzon ez a szakemberre vagy a gyerekre – nem halljuk meg az évszámokat, nem tudunk viselkedni, máshogy reagálunk, néha mi sem értjük miért. Az egész napos interaktív nap arra ad lehetőséget, hogy a gyermekeink számára elengedhetetlenül fontos odafordulásról, elfogadásról, őszinte és nyílt kommunikációról és szükséges ”feloldásokról” beszélhessük
Középiskolás és leendő egyetemista diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozó intézmény. A hagyományos oktatást kiegészítő interaktív, egyéni képességeket kiemelkedő módon fejlesztő ingyenes képzésekre a középiskolás tanulmányaikat folytató diákok június 17-ig, az idén érettségizők június 24-ig jelentkezhetnek Magyarországról és a határon túlról egyaránt.
Ugye mondtuk, hogy nem kell sokat várni? Bár a nyár már  mulandóban ( még egy kicsit ragaszkodunk ehhez a mesés évszakhoz), nem hagyjuk, hogy az ősz olykor borongós napjai elrontsák a kedvünket. Ajánlunk nektek egy szuper programot, amiről garantáljuk, hogy az egész család imádni fogja. Kerekdomb fesztiválra fel!
Sokszor nem egyszerű szót érteni a gyerekekkel, amiből gyakran konfliktusok, feszültségek keletkezhetnek, ami sem a szülőnek, sem a kicsiknek nem jó. A következőkben arról lesz szó, hogy a felnőttek miként érthetik meg könnyebben a gyerekek nyelvét és szándékát. A pszichológusok szerint ez nem mindig olyan nehéz, mint ahogyan azt a szülők elsőre gondolják.
  Pedagógusok számára kidolgozott, 21 állomásból álló „Múzeumok a pedagógusokért” címmel országos bemutatókörút vette kezdetét, melyen az érdeklődők ingyenesen vehetnek részt. A 2018. szeptember 10. és október 12. között zajló rendezvénysorozat a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” című EFOP-3.3.3.-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú projekt „A mi múzeumunk” című múzeumi komponenséhez kapcsolódik.
Annak idején Kopp Mária, magyar orvos, pszichológus, a „Mentális Egészségtudományok” társult kutatócsoportjának vezetője, egy magán beszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, s nem is az atombombától, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti!
A férfiak nagy része a munka miatt nem tud annyi időt tölteni a gyerekével, mint amennyit szeretne. Az apák szerint az egyik legfontosabb feladatuk a pénzkeresés, harmaduk viszont frusztrált, mert nem tudja összehangolni a munkáját a szülői teendőivel. Minden harmadik apa elmenne gyesre, ha lenne rá lehetősége.
Úgy tűnik, a lexikális tudás, a magas IQ nem elég ahhoz, hogy a való életben helyt álljon a gyermek. Van három dolog, ami sokkal fontosabb a munkában való boldoguláshoz. Ilyen például az, hogy a hozzáállására koncentráljunk.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.