kisfiú űrhajóval és bolygókkal játszik

Iskolába készülünk – szülői szempontok, alternatív és hagyományos pedagógia

Iskolába készülünk – szülői szempontok, alternatív és hagyományos pedagógia

Szeszler Anna, pedagógus, a Lauder Iskola volt főigazgatója

  

2019. október 15. (kedd), 18:00

Villányi úti Konferenciaközpont

 

Az nyilvánvaló, hogy minden felelős szülő a legjobbat szeretné gyerekének, pláne az iskolaválasztás kérdésében. 

Vajon milyen szempontokat érdemes átgondolni, kinek – gyereknek és családnak – mi a legjobb? Vágyak, elképzelések és realitás. 

Az előadás néhány pedagógiai szemponton igyekszik végigkísérni hallgatóságát, mindezt gyakorlati megközelítéssel. 

Az iskolaválasztás többnyire a szülőkön múlik, a választás a család számára is kötelezettségeket jelent. Kicsi és nagyobb gyerekek esetében is többféle irányzat létezik még akkor is, ha szinte valamennyi követi az alaptantervet. 

A lakóhelytől való távolságon kívül milyen egyéb szempontok merülhetnek fel? Vajon eléggé ismeri-e a szülő, mit vállal a család is egy-egy döntés következményeként? 

A család, a szülő lehetőségei és feladata,  ha végre bekerül a gyerek a vágyott iskolába, és ugyanez, ha kompromisszumokkal, más iskolába sikerül beíratni a gyereket. 

Az előadó a hazai oktatási paletta ismeretében megkísérli most elsősorban nem az iskola, hanem a szülők szempontjait előtérbe helyezve kiemelni a döntés előkészítésének, tájékozódásnak a lehetséges lépéseit.

 

Szakmai együttműködő partner: Szabad Iskolákért Alapítvány

 

Előadó: Szeszler Anna, pedagógus, a Lauder Iskola volt főigazgatója

Több évtizedes pedagógiai tapasztalattal rendelkezik, tanított a kicsiktől a nagyokig minden életkort.  Pályafutása során az elméleti és gyakorlati szakaszok váltották egymást, így a napi tanítás és a legújabb pedagógiai innováció beépült a munkájába. Részese, majd hosszan vezetője volt a Lauder Iskola elindításának, működtetésének. Számos hazai és nemzetközi  szakmai szervezet tagja. Jelenleg elsősorban az alternatív módszerek iránt érdeklődő pedagógusok – és szülők – képzésében vesz részt.

 

HELYSZÍNI JEGYVÁSÁRLÁS: az előadás napján 17:15-18:00 között, az előadás kezdéséig lesz lehetőség a helyszínen, készpénzben ugyanazon az áron – 2.800 Ft/fő, 5.000 Ft/páros jegy – belépőt vásárolni.

dátum

okt 15 2019

időpont

18:00 - 20:00

Ár

2 800 Ft
Jegyvásárlás
Villányi úti Konferenciaközpont és Étterem

helyszín

Villányi úti Konferenciaközpont és Étterem
1114, Budapest, Villányi út 11.
kategória

Szervező

Felelős Szülők Iskolája
Telefon
+36203586612
Email
info@felelosszulokiskolaja.hu
Honlap
https://felelosszulokiskolaja.hu/bemutatkozas
No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.