Cimbaliband: Recycle lemezbemutató koncert

Ki tudja már hányadjára lép a Fonó színpadára a Cimbaliband, mégis egyik legkülönlegesebb koncertjére készül a csapat a kiadó gondozásában megjelent 9. lemezének bemutatójával 2017. február 25-én este 8 órakor. A könnyűzenei múltjáról ismert, 2013-as X Faktor győztes énekesnő, Danics Dóra ugyanis most debütál a világzene területén a nagy plénum előtt.

recycleA kiváló hangi adottságairól híres énekesnő már régóta rajongója a műfajnak – sőt, sokáig egy Cimbaliband sláger volt a csengőhangja is! – most azt is megmutathatja, hogyan tudja művelni azt, és hogyan tud belesimulni a karakteres zenekar egyéni stílusába. Danics Dóra egyébként duplázik is, hiszen egy hónapon belül két lemezbemutató koncertje is lesz, március végén ugyanis zenekarával a nemrég elkészült anyagát mutatja be!

Az újrahasznosítás címet viselő nagylemez vidám, életigenlős dalai olyan hétköznapi hősökről szólnak, mint például a pesti bringás vagy a Marikanéni. Maga az újrahasznosítás pedig többek között felcsíki, mezőségi, szászcsávási, dunántúli népi kincseken alapul, amelyeken hol jobban, hol pedig kevésbé érződnek át a tradicionális alapok. Unger Balázs cimbalmos-zenekarvezető neve fémjelzi az egész albumot, és a koncert kirobbanó hangulatát is az ő karizmatikus személyisége garantálja. Kihagyhatatlan élmény a Fonó színpadán!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Bankkártyás fizetés

Szolgáltató: CIB Bank Zrt.
cib_logo_30px

Elfogadott kártyák:
kartyalogok_30px

Vásárlói tájékoztató | GY.I.K.