Legyen nehéz az iskolatáska?

Legyen nehéz az iskolatáska?

Írta: Balatoni József, Jocó tanár úr

szegedikineziologiaSiker az, ha viszonylag kiegyensúlyozottan tudok élni, ha kibírom önmagamat, nem leszek magamtól depressziós, a családom sem lesz tőlem, és én sem a családomtól. Ezek valódi sikerek az életben.” – fogalmaz Vekerdy Tamás népszerű pszichológus. Ez a mondat az iskolakezdés olvasatában is igaz, minden elrendeződik szépen lassan, ne görcsöljünk rá és főleg ne vállaljuk túl magunkat és ne terheljük túl a gyereket sem!

Lassan megkezdődik az iskola és vele együtt a nagy családi logisztika,  kapkodás és rohanás.  Hisz legyen szendvics csomagolva,  bekerüljön a tornazsák,  kész legyen a lecke és még a táska is rendben be legyen pakolva. Oda kell érni mindenhová időben. Meg persze a gyerek táncoljon,  zongorázzon, szertornázzon és nem árt ha kézműveskedik is mellette hetente kétszer.  És az angol mellé még egy nyelv is jó lenne,  hisz azzal lehet majd boldogulni. Matekból kicsit gyengébb lett a tavalyi év,  ezért abból is kell korrepetálás…  Még jó hogy csak hét órája van a gyereknek,  így már délután háromtól tud is járni a felsoroltakra.  De jó,  mert büszkén mesélhetjük mindenkinek,  hogy milyen ügyes, okos és tehetséges gyerekünk van.  Csak egyet felejtenek el sokan megkérdezni,  hogy ő akarja-e egyáltalán. Meg sokan fel vannak háborodva,  ha a gyerekek zombiként mászkálnak. Pedig csak napi 10 órát talpalnak,  fiatalok még,  bírniuk kell.  Vagy nem?

Sajnos sok szülő követi el azt a hibát, hogy a gyerekéből éltanulót,  olimpiai bajnok sportolót,  világhírű zenészt szeretne nevelni,  lehetőleg egyszerre és azonnal. Hihetetlen terhet és elvárásokat raknak ezzel a gyerekre,  ami miatt előbb vagy utóbb kudarc fogja érni.  Az meg csak elveszi a kedvét mindentől. Nagyon fontos lenne,  hogy a gyerek olyan szakkört,  különórát válasszon,  amit tényleg szeretne csinálni.  Ne a szülő döntse el helyette,  mi is lesz neki jó!  Mert a gyerek lázad,  és még akkor is utálni fogja,  ha alapesetben szeretné azt.  Mivel kötelező,  már alapból rossz.. Viszont ha ő döntheti el,  mit szeretne,  akkor teljesen másképpen fog hozzáállni.

Ennél is nagyon oda kell figyelni és már az elején tisztázni kell azt,  hogy milyen feltételekkel kell neki csinálnia.  Ezek a következők legyenek: rendesen kell járnia a foglalkozásokra, az egész tanév során.  Gyakori szülői hiba,  hogy a gyerek kénye-kedve szerint havonta váltogathatja a szakköreit,  mert mégsem tetszik neki.  Ha döntött,  akkor amellett egész évben tartson ki.

Néha azt is be kell látni,  ha a gyerek valamiben nem tehetséges,  sőt.  Mert az nem baj,  ha nem kiemelkedő valamiben. A lényeg,  hogy szeresse,  lelkesen csinálja.  A többi majd jön magától.  De ha halljuk,  hogy egyáltalán nincs hangja,  akkor ne bíztassuk és kísérjük el tehetségkutató műsorokba,  ahol nagyot fog koppanni.  Egy szülő igenis lehet kritikus a gyerekével,  mert csak a teljes őszinteség vezet igazán eredményre.  Nehéz megtalálni a helyes arányt a dicséret és a kritika között,  de a gyermek érdekében muszáj.  Higgyék el,  ezzel tesznek hosszútávon a legjobbat a gyereküknek!

Ami pedig a legfontosabb: bármi rosszat is tesz a csemete, vagy ha romlik a tanulmányi eredménye, sose büntessék azzal,  hogy attól tiltják el,  amit szeret!  Ez az egyik legnagyobb hiba,  ami örök vitát képez szülő és pedagógus között.  Mert azzal csak rontanak a helyzeten,  ha attól a tevékenységtől tiltják el,  amiben igazán örömét leli. Ez nem old meg semmit,  sőt!

Használják ki az iskola nyújtotta lehetőségeket,  igyekezzenek olyan szakkört választani,  amire a saját iskolájukba tudnak járni. Ezzel megspórolják az utazást,  a felesleges időveszteséget.  Mert ma már szinte minden elérhető majdnem minden iskolában. Ha mégsem,  akkor is nagyon kell figyelni arra,  hogy logisztikailag a legoptimálisabb megoldást válasszák.  Sok felesleges bosszúságtól megkímélhetik magukat.

Összefoglalva tehát az a legjobb,  ha leülnek a gyerekükkel és közösen választják ki és osztják be a szabadidős foglalkozásokat. Legyen az bármi,  csak szeresse a lurkó,  mert akkor sikerélmény éri és kiteljesedhet.  Az pedig mindannyiunk alapvető és közös célja,  hogy boldog gyermeket nevelhessünk.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kapcsolat

Felelős Szülők Iskolája Oktató és Szolgáltató Kft.
Székhely, számlázási cím: 1112 Budapest, Zólyomi út 47.
Iroda: 1023 Budapest, Frankel Leó utca 21-23., I. emelet 1.
Cégjegyzékszám: 01 09 966630
Adószám: 23461176-2-43

info@felelosszulokiskolaja.hu
+36 20 358 66 12