április 2017


Idén tavasszal indul útjának a Hatszín Teátrum sorozata, amellyel szülőket, pedagógusokat és szakembereket segítenek a gyermekek védelmében, edukációjában. Első alkalommal

Eljön az idő amikor a gyerekek már nem csak mutogatnak és érthetetlen szavakat dünnyögnek, hanem megfogalmazzák a bennük rejlő kérdéseket.

A Mathias Corvinus Collegium május 13-án tart konferenciát a tehetséggondozásról. A szakmai összejövetel egy hagyományteremtő kezdeményezés, melynek célja a felső

Május 1-én a látogatókkal együtt új látványossággal és Lajkó Félix koncerttel ünnepli 50. születésnapját a Skanzen.   Az ünnepi program központi

A Mozaik Múzeumtúra Roadshow következő, negyedik állomása Szolnok! A Tisza-parti városban sokszínű programokon vehetnek részt az érdeklődők: lesznek rendhagyó tárlatvezetések,

A Filharmónia Magyarország és az EGT Alapok együttműködésével létrejött Korunk Zenéje – Zene lábainknak! oktatási modul-kísérlet a köznevelésben tanuló gyerekek

Tállyán, a Tokaji borvidék festői településén a tavalyi sikeres indulás után idén már két alkalommal – júniusban és szeptemberben -

A Boomerang csatorna és a DIGI közös pályázatot hirdetett óvodai csoportok számára: nevezni bármilyen csoportos művészeti alkotással lehetett, aminek a

A Mozaik Múzeumtúra rendhagyó iskolai edukációs programsorozata a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumba érkezik április 27-én. A Mozaik Múzeumtúra keretében iskolai

A tetkós történelem tanár, Balatoni József, alias Jocó bácsi, akit az ország legnépszerűbb pedagógusa címmel illetnek ismét írásra adta a

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.