Good day today!

Good day today!

Idén tavasszal indul útjának a Hatszín Teátrum sorozata, amellyel szülőket, pedagógusokat és szakembereket segítenek a gyermekek védelmében, edukációjában. Első alkalommal a gyerekbántalmazás témáját járják körül annak érdekében, hogy tudjunk segíteni, támaszt adni és cselekedni, ha ilyen helyzettel állunk szemben. A Hatszín Teátrum és a Genéziusz Színház bemutatja a Good day today! című előadást, melynek premierjére május 18-án kerül sor.

A Hatszín Teátrum nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekek szórakoztatása, edukációja mellett foglalkozzon olyan témákkal is, amelyek a legkisebbek védelmét szolgálják. 2017. május 18-án 18:00 órakor mutatják be a Good day today! című előadást, a Hatszín Teátrum sorozatának első darabját, mely a gyerekbántalmazás jelenségét dolgozza fel, és a legfontosabb jelenségekre hívja fel a figyelmet.
„Gyerekbántalmazásnak nevezzük, ha valaki sérülést, fájdalmat okoz egy gyermeknek, vagy, ha a gyermek sérelmére elkövetett cselekményt – noha tud róla, vagy szemtanúja – nem akadályozza meg, illetve nem jelenti. A gyermeket bántalmazás érheti családon belül, illetve családon kívül.

A szóbeli bántalmazás, online vagy offline zaklatás sokszor megalázóbb lehet, mint egy pofon.

Öt fiatal történetét meséljük el, akik valamilyen módon abúzus áldozatai lettek. A fiatalok azt mesélik el, hogy a történtek fényében hová fejlődik, fut ki az életük. Ahhoz, hogy az előadás minden szempontból hiteles legyen, Dr. Atalay Borbála ügyvéd és Lehoczki Andrea pszichológus segítette a Genéziusz Színház társulatának munkáját.”

Az előadást követően moderátor segítségével és három szakember vendéggel kerekasztal beszélgetésre várják az érdeklődőket. A meghívott szakemberek:

Pólus Enikő, mentálhigiénés szakember, a Me-Se-Kő, Mentálhigiénés Segítő Központ Alapítvány alapítója

Balatoni József, pedagógus, történelemtanár, a Jocó bácsi világa című könyv szerzője

Németh Barbara, gyermekjogi programvezető, Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az esemény szervezésében Tibenszky Móni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója közreműködik.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.