Életszínvonal vagy életminőség? Segítség a jó döntéshez

Életszínvonal vagy életminőség? Segítség a jó döntéshez

Mi is a szokásos berendezkedés? Az, hogy elhatározzuk, megálmodjuk, belőjük, milyen életszínvonalat akarnánk elérni, ezt aztán kitűzzük magunk elé célul, majd ennek minden mást alárendelünk. Érdemes elgondolkodni azon, hogy ezzel milyen életminőségre fizetünk be hosszú-hosszú évekre – évekre amelyek sokszor egybeesnek gyermekeink gyerekkorával… A Csaladinet.hu cikke.

Kiválasztjuk, hol és milyen házat vagy lakást szeretnénk, milyen autó az, amit már nem szégyellünk a szomszédok, munkatársak és rokonok előtt, hova járjon a gyerek iskolába; látván, hogy kollégáink évente nyaralnak és síelnek, megállapítjuk, hogy eszerint ez is kötelező, ha belegebedünk is, ha fogalmunk sincs, honnan lesz meg a rávaló… és így összeáll egyfajta leltár:

• ház vagy lakás,
• autó,
• nyaralás, síelés,
• óvodák, iskolák,
• ruhák, technikai eszközök, egyéb tárgyak,
• hobbik, kedvtelések.

Leverjük ezeket a cölöpöket, aztán hozzáigazítjuk az életünk fennmaradó részét: éljük a mindennapokat és megpróbáljuk mindezt előteremteni. Közben fáradunk, feszülünk, rohanunk és veszekszünk. Hamarosan elhisszük – és megdöbbentő, hogy ez máig is így él a köztudatban –, hogy a kiabálás, veszekedés, a mindennapos indulatkitörések és csúnya jelenetek a hétköznapi élet elfogadható, normális részét képezik.

Vagy a folyamatos stressz, kapkodás és sietés.

Vagy a folyamatos kialvatlanság, rendetlenség, elhanyagolt kapcsolatok, pusztuló egészség. Sok-sok ember él úgy, hogy űzi, hajszolja céljait, közben pedig leharcolja magát a végsőkig, és bizony, bele is betegszik. Hamarosan ráébredünk, hogy a céljaink rabszolgái lettünk.

Pedig az eredeti elképzelés szerint az életszínvonal az életminőséget szolgálta volna. Milyen szépen és jól fogunk élni, ha meglesz a ház, az autó, a medence, milyen boldogan fogunk nyaralni és síelni. Csakhogy ez a „majd ha, akkor” struktúra önálló életre kel és belső ellenséggé válik az életünkben. Most még egy kicsit hajtunk, meghúzzuk, összeszorítjuk, elviseljük, aztán meg eljön majd a Kánaán és nagyon jó lesz nekünk.

Néha el is jön. Néha jó is lesz. Néha még Apa se betegszik bele. Néha nem is válunk el.
Csak legtöbbször.

A felnőttek többsége a „most még egy kicsit” szakaszban éli le termékeny éveit és – ami még sírnivalóbb – sokszor erre az életszakaszra esik kicsinyeink gyerekkora is. Amikor Apa fektetés előtt/alatt/után ér haza a munkából, Anya ettől már eleve szomorú és ideges, amikor hétvégén mindent be akarnak pótolni… és akkor még jönnek a Nagyiék…

A cikk folytatása a Csaladinet.hu oldalon olvasható.