Hogyan tanulja meg a gyerek, hogy vállalja a felelősséget a tetteiért?

Hogyan tanulja meg a gyerek, hogy vállalja a felelősséget a tetteiért?

A modern gyermeknevelés egyik kudarca, hogy a gyerekek nem vállalják tetteikért a felelősséget, és próbálják a hibákat másra hárítani. Hogyan lehet a gyereknek megtanítani a felelősségvállalást? Szülői mintáról, elkényeztetésről, bocsánatkérésről Hanula Erika pedagógus mondta el véleményét a Szülők lapján.

Mi sem egyszerűbb, mint másokra hárítani a felelősséget, és a hibát nem magunkban, hanem a környezetben keresni. Pedig a felelősségvállalás elsajátítása már gyerekkorban kezdődik. És ha bárki azt gondolná, hogy erre jócskán van idő, nos, ezzel nem biztos, hogy érdemes a szülőnek áltatnia magát.

Hanula Erika pedagógus-író kifejti, hogy miért zsákutca, ha nem tanítjuk meg időben a gyereknek, hogy vállalja tetteiért a felelősséget, és azt, hogy miért tilos a gyerek helyett mindent megcsinálnia a szülőnek.

“Fekete pontot kaptam, mert anya nem tette a táskámba a matek könyvet” Ismerősöknél, barátoknál, itt-ott-amott mostanában többször meghökkentem azon, amikor azt láttam, a gyerekek mennyire nem vállalják a felelősséget a tetteikért, illetve hogy mennyire kívülre hárítanak. Nem, nem arra gondolok, amikor a hároméves áll az összefirkált fal mellett, dugja a zsírkrétát a háta mögé és közben nagy ártatlan szemekkel mondja, hogy nem ő volt. Ez egy teljesen más történet. Szerintem sokan hallottatok már olyat gyerek szájából, hogy “Fekete pontot kaptam, mert anya nem tette be a táskámba a matek könyvet” vagy “Leszidott a tanár, pedig ez tök igazságtalan volt, én nem tettem semmit.” Ennél persze vannak durvább kijelentések is, bár már ezek is jól mutatják, hogy szerintük mennyire más a hibás, sosem ők.

Hogyan tanulja meg a gyerek, hogy vállaljon felelősséget a tetteiért? 5 fontos tanács

1. Merj bocsánatot kérni a gyerekedtől!
Vajon miért alakul ez így? Biztos, hogy van benne jócskán megfelelni vágyás (“én jó vagyok”), félsz a leszidástól, még ha az nem is erős vagy tettleges, de hát melyik gyerek szereti, ha anya/apa mérges rá.

Aztán az egyik gyerek alaptermészete szerint nem szorong, ha “tetten érik”, míg a másik nagyon érzékeny az ilyenre.

De az is biztos, hogy mi szülők sem csak kívül kereshetjük a hibát, hanem bizony magunkban is! Vállaljuk csak föl mi is a felelősséget: milyen példát mutatunk a gyerekünknek. Mikor mondtad utoljára a gyerekednek, hogy “Bocs, ezt elrontottam/rosszul reagáltam/nem így kellett volna/ez az én hibám volt. Legközelebb jobban figyelek”?

Őszintén szólva nekem ez borzasztó nehéz volt világ életemben, és bár büszkén állíthatom, hogy rengeteget fejlődtem, bizony néha még mindig visszaesem a “nekem márpedig akkor is igazam van” hibájába. Jobb esetben később észre veszem magam. Rosszabb esetben valamelyik gyerekem tükröt mutat nekem – hasonló viselkedés formájában…

2. Vállald fel te is a tetteidért a felelősséget!

De tovább megyek. Nem csak az a fontos, hogy a gyerek felé hogy kommunikálok, hanem az is, ahogy a világhoz viszonyulok a gyerek füle hallatára. Szidom a környezetet, hogy azért nem boldogulok, mert a politikusok, az adó, az időjárás, a bármi más, csak külső tényező legyen? Mit tanul ebből a gyerek? Pontosan azt, hogy kint kell keresni a bűnbakot, ahelyett, hogy magunkba néznénk.

A cikk folytatása további tanácsokkal a Szülők lapján.