Mennyire fontos a félévi iskolai értesítő?

Mennyire fontos a félévi iskolai értesítő?

A félévi bizonyítvány tulajdonképpen nem is bizonyítvány, de mindenképpen személyes dokumentum. Így semmiképpen ne ossza meg senki a közösségi médiában, mert értem én, hogy örülünk és büszkék vagyunk a gyerekeinkre, de azért kérdezzük már meg őket, ők szeretnék-e a Facebook-on viszontlátni az értékelésüket, nem beszélve az OM azonosítójukról rögtön a nevük mellett.

 

A félévi értesítő – ahogy a nevében is benne van – értesítő, nem bizonyítvány. Kezeljük a helyén és értsük jól. Fontos, mint jelzés a gyereknek és a szülőnek a pedagógusok és az iskola felől, hogy miként teljesít, merre halad a tanuló. Többet jelent, mint az év végi bizonyítvány, amelyet tudomásul veszünk és lezártnak tekintjük azt a tanévet. Majd jövőre jobb lesz – gondoljuk sokszor. De mitől lenne?

A félévi értesítő ilyen értelemben fontosabb, mert jelez valamit egy folyamat közben. Azt, hogy hol tart a gyerek az éves munkában. Jó-e az irány, vagy résen kell lenni és jobban oda kell figyelni, mert döcög a dolog. Szóval, kedves szülők, ezzel a papírral több dolgunk van, mint az év végivel. Ezt nem csak aláírni és elfelejteni kell. Ezt érdemes a napokban egy nyugodt otthoni beszélgetés közben tüzetesen átnézni. Kielemezni, megbeszélni. Itt az idő, hogy átbeszéljük tantárgyanként. Mit érez az eredménnyel kapcsolatban a gyerek. Miért lett annyi, amennyi. Mivel van gondja, mi megy neki nehezen, min tud javítani és ebben hogyan segíthetjük őt. Miért lenne a tanulmányi eredménye fontos a számára, ha nekünk sem az?

 

Ha humán tantárgyakról van szó, akkor lehet, hogy nem tud mit kezdeni a hosszabb szövegekkel és otthon elveszik bennük a tanulás közben. Éppen ezért neki sem áll. Nézzük meg a füzetét! Egyáltalán követi-e a tananyagokat? Ne higgyük el, hogy ,,órán nem írunk semmit”. Ez szinte kizárt. Az már inkább, hogy ő nem írt le semmit, mert elkalandozott. Pótoljuk akár otthon együtt. Csak néhány alkalommal és biztosan ráérez annak ízére, hogy vázlatot készítve átlátja a tananyagot, így aztán felkészülten érkezik az iskolába. Sok gyerek azért szorong, mert elveszik a tananyagban, nem készül fel az órákra és állandóan attól retteg, hogy ez kiderül az órákon.

Csak gondoljuk át, mi szeretnénk egész nap lapulni a munkahelyünkön, mert elmaradásunk van? Pedig a gyerekek nagy része így létezik az iskolákban. Lehet, hogy hétvégén kell ennek néhány órát szánni, de megéri. Ne hagyjuk magukra a gyerekeket!

 

Ami a reál tárgyakat illeti, ott is valamennyire követni kell, hogy viszonyul a tantárgyakhoz és persze ott a tananyagokhoz. Ha kimaradt egy-egy rész – beteg volt, elutaztunk -, az lehet, hogy egész éves lemaradást generál, mert egymásra épülnek a tananyagok. Most félévkor még tudjuk pótolni és akkor könnyebb és eredményesebb lesz a második félév.

Érdemes elidőzni a magatartás és szorgalom jegyeknél is és elgondolkodni közösen, vajon melyik értékelés mögött mi rejtőzik. Mit gondol arról, miért így látják a tanárok, hiszen ezeket az értékeléseket a tanári kar együtt javasolja, meg is beszélik. Ha valami kérdés merül föl bennünk és nem látunk tisztán, jönnek a szülői értekezletek, ott beszéljük meg ezt személyesen az osztályfőnökkel. Minden éremnek két oldala van, így amit a saját gyerekünk mond az ő szemszögéből, azt jelentősen árnyalja majd az a kép, amit hallunk az pedagógusoktól. Így pedig már hatékonyabban lehet közös megoldást keresni, mert mindenkinek ez a célja.

 

Sajnos a tapasztalat évről-évre azt mutatja, hogy éppen azok a szülők nem jönnek el a szülőikre, akiknek fontos lenne. Igaz, a szülői értekezlet kötelező minden szülő számára, csak ez az utóbbi időben valahogy elsikkadt és nem veszi mindenki tudomásul.

Ahogy nőnek a gyerekek, a szülők úgy érzik fölöslegesnek, hogy bevonódjanak az iskolai dolgokba, pedig egy felső tagozatos, vagy éppen érettségiző diákkal kapcsolatban is számtalan kérdés merül föl, amiben a pedagógus és a szülő együtt tudja őket támogatni, jól segíteni. Nem akkor vagyok jó szülő, ha segítek megúszni egy témazárót, hanem akkor, amikor megtanítom beleállni a feladatokba, teljesíteni a kötelességeit, és ha éppen nem sikerül, vagy nem úgy sikerül, ott vagyok és bíztatom, hogy ne adja föl, fusson neki még egyszer, mert én tudom, hogy mire képes. A feladatot pedig nem lehet és nem is kell megúszni.

 

Hogy ehhez sok energia, odafigyelés kell? Igen, pontosan. Egészen, amíg fel nem nőnek, sőt talán még utána is. Bárkinek mást ígértek a gyerekvállalás pillanatában?