Újságíró, magyartanár és két sportoló gyerek anyukája. Sokévnyi rádiós riporteri munka után fiam születésével elindult egy olyan változás, amely sok újdonságot, fejlődést hozott.
10 éve tanítok az általános iskola felső tagozatában magyar nyelv és irodalom tantárgyakat. Minden évben több osztálynyi tanulóval készülünk a középiskolai felvételire. Közös kihívásnak tekintem ezt a néhány hónapot, amelynek a célja, hogy kitartó és rendszeres munkával mindenki elérje a saját célját. A felkészülés során nem pontszámokra hajtunk elsősorban, hanem megérteni és alkalmazni szeretnénk a tanultakat. Hatalmas öröm, amikor valaki felkiált, hogy végre megértette a tanultakat és most már elhiszi, hogy sikerülhet. Tanárként, korábbi osztályfőnökként a kedvenc témáim: digitális tudatosság, élménypedagógia, önismeret, érzékenyítés, sport és tanulás.
A felvételiző diákok és szüleik kihívásait enyhíti a Felelős Szülők Iskolájának immár 3. alkalommal megrendezett #HOVATOVÁBB 3 - Középiskolai Felvételi
Amikor leül a családi kupaktanács és elkezdődik a felvételi ötletbörze mindenképpen érdemes bizonyos szempontok szerint átgondolni az iskolák válogatását. Ami
A digitális gyermekvédelemről szólt az ELTE-TÓK és a Felelős Szülők Iskolája közös szakmai programjának októberi eseménye. Milyen kihívásokra, kockázatokra és
Életünk minden pillanatában jelen van a digitális tér. Ma már kikerülhetetlen, hiszen online bankolunk, vásárolunk, intézzük a hivatalos ügyeinket, sőt
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.