Hova tovább? Beszélgessünk az iskolaválasztásról

Hovatovább

Hova tovább? Beszélgessünk az iskolaválasztásról

Mindig meglepő, amikor kiderül, hogy a nyolcadikos évfolyamba járó gyerekek jelentős része nem tudja hova tovább. Az érthető, hogy egy 14 éves fiatalnak nincs pontos elképzelése, mi szeretne lenni, de az irányt azért jó lenne sejteni. Az elmúlt hetekben, hónapokban sokszor, többféle formában kellett erről már beszélgetni. Otthon a legtöbbször, aztán az iskolában pályaorientációs foglalkozásokon, tanórákon is akár. Ebben a fél évben sok fontos kérdést kellett tisztázni a gyerekek jövőjével kapcsolatban. Ez az első olyan igazi állomás az életükben, ahol velük közösen kell igazán nagy döntéseket hoznunk.

 

Hovatovább

 

A legfontosabb kérdés, hogy mihez van kedve a fiatalnak. Miben érzi jól magát, milyen tevékenység jelent örömet, miben sikeres. Most már bejártunk néhány nyílt napot, élményeket, benyomásokat gyűjtöttünk. Ha eddig nem is, de talán most az ünnepek alatt átgondolhatjuk, amit láttunk. Rangsoroljunk, listázzunk! Előnyök, hátrányok a különböző iskolákkal kapcsolatban.

Ehhez persze tisztáznunk kell néhány fontos dolgot. Olyanokat, mint érdeklődési terület, motiváció. Mi érdekli, mennyire elkötelezett, mennyire szeret tanulni. Ezen a ponton gyakran megrekednek a ,,tárgyalások” a családi kupaktanácsban, mert a szülő tervei sokszor eltérnek a gyerekek vágyaitól. Számítsunk arra, hogy ez nem egy egyszeri beszélgetés lesz és kiderülhetnek számunkra meglepő dolgok. Álljunk hozzá nyitottan, hallgassuk meg az ő ötleteiket, őrizzük meg a hidegvérünket és érveljünk, rágjuk át a kérdést. A közelgő téli szünet sok közös programot, utazást, közös vacsorákat hoz, ahol lesz idő a beszélgetésekre. Teremtsük meg ennek lehetőségét!

 

Az álmokon, vágyakon túl aztán jöjjenek a puszta tények. Hogy lehet eljutni az adott iskolába. Mennyi időt vesz igénybe, mennyire fárasztó. Mellette lesz-e idő az eddigi hobbira, sportra. Mindarra, ami fontos számára. A középiskola fárasztó, lesz-e idő az utazás mellett pihenni, regenerálódni, barátokkal lenni.

Ha szakmák tanulása is felmerül, akkor beszélgessünk sokat arról, mivel jár mindez. Nézzünk filmeket, amelyekből sok található a pályaorientációs portálon, ahol hiteles információkat kapunk: https://palyaorientacio.nive.hu/videotar

 

Érdemes az osztályfőnökkel is beszélni, hiszen az iskolai teljesítményt, hozzáállást a tanárok jól látják, és tőlük útmutatást kaphatunk. Bőven árnyalják az itt hallottak azt a képet, ami bennünk él a saját gyerekünkről. Ez azért fontos, mert elkerülhetjük, hogy túl-, vagy éppen alul pozícionáljuk őket. Így sokkal tárgyilagosabb döntést hozhatunk.

Aztán jöjjenek a pontok. Vizsgáljuk érzelemmentesen a helyzetet, ne ijesztegessük egymást. Mennyi volt tavaly a szóbelire behívás ponthatára a választott helyekre, melyik írásbeli rész számít jobban, mit kell tudni a szóbeliről. A tapasztalatok szerint a legtöbb szóbeli vizsga jó élményként marad meg a gyerekekben, ahol támogató légkör van, fölösleges egymást stresszelni, főleg így az ünnepek közeledtével.

 

Már most erősítsük a fiatalokban azt, hogy ez egy megmérettetés, egy feladat, amire ha felkészülnek, sikerrel teljesíthetik azt, ráadásul mi tudjuk, hogy képesek erre és bízunk bennük.

A kamaszkori lázadás egyik formája éppen az, ha a felnőttekkel szembe menve tanulási sztrájkot tart egy gyerek. Ha pedig ezekben a hónapokban is ezt teszi, az kimondottan ijesztő is, mégse menjünk bele abba, hogy elragadtassuk magunkat és azt hajtogassuk nekik, hogy meglátod, sehova nem vesznek fel és egész szünetben tanulnod kell. Ez egyrészt nem igaz, másrészt nem vezet célra. Próbálkozzunk higgadtan, és úgy, mintha egy felnőttel kellene tárgyalnunk. Érveljünk, mozdítsuk ki a passzivitásból. Ehhez többször neki kell futnunk a beszélgetéseknek, de ne adjuk fel!

 

Viszont most valóban azt tanácsoljuk, hogy ha eddig nem tettétek meg, minél hamarabb üljetek le a vacsoraasztalhoz, vagy egy esti tea mellett, és beszélgessetek, kapcsolódjatok,

 A továbbtanulás kérdését ne hagyjuk az iskolákra. Ez családi ügy, a technikai lebonyolításban persze segít az iskola, de ne hárítsuk át a felelősséget. Ha van mit kibeszélni, átbeszélni, már ne halogassuk. Találjuk ki együtt: hova tovább?

 

 

Csatlakozzatok az eseményünkhöz itt:

https://felelosszulokiskolaja.hu/hovatovabb

 

Kövessétek folyamatosan frissülő tematikus oldalunkat itt:

https://felelosszulokiskolaja.hu/hovatovabb

 

#hovatovább 4

Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo 2 hónapon keresztül

az online térben a Felelős Szülők Iskolája weboldalán

Mindent (is) a felvételiről, nagylátószögben!

Regisztrálj INGYENESEN felvételi információkért, érdekes előadásokért!

#hovatovább 2022

 

 

  • magyar tanár, újságíró, sportszülő

Fülöp Bea

Újságíró, magyartanár és két sportoló gyerek anyukája. Sokévnyi rádiós riporteri munka után fiam születésével elindult egy olyan változás, amely sok újdonságot, fejlődést hozott.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.