Melyik iskolát válasszuk? Segíthet a középiskolai rangsor
Az idei középiskolai felvételi eljárásban 2025. február 20-ig kell leadni azt a papírt, amellyel a középiskolákba jelentkezik a tanuló. Így a téli szünethez közeledve lassan tényleg el kell dönteni, melyik iskolák kerülnek arra a lapra. Nem egyszerű a választás, sok mindent kell mérlegelni és talán még nem volt idő értékelni az őszi nyílt napokon látottakat sem.
Most, ahogy jönnek az ünnepek és többet leszünk együtt, jut idő arra is, hogy jól átrágjuk a témát, listát írjunk egy-egy iskola előnyeiről, hátrányairól és jóízűen beszélgessünk róla, akár nagyobb családi körben is. Így még új szempontok, érvek is segíthetik a döntést.
Az iskolák kiválasztása nem kis feladat, amelyben talán segíthetnek a HVG által összeállított rangsorok is, amelyekből most hoztunk néhány részletet. A sorrendet még egy alkalommal lehet majd módosítani tavasszal, de új iskola oda már nem kerülhet.
forrás: eduline.hu
A legjobb gimnáziumok
A legjobb gimnáziumok top 10-es listája szerint változás van a top3-ban, neves budapesti gimnázium került ki a százas listáról és tavalyhoz képest 14 új, főleg vidéki gimnázium jutott be a legjobb száz középiskola közé.
A tavalyi második helyezett Eötvös József Gimnázium idén letaszította trónról a Fazekast, ami végül csak a harmadik helyen végzett. Viszonylag nagyot ugrott előre a második helyezett Trefort is, hiszen a HVG 2024-es listájában csak az ötödik helyen állt.
A negyedik helyre a tavalyi harmadik, Radnóti csúszott vissza, az ötödikre viszont egy másik ELTE gyakorló gimnázium, az Apáczai került, így idén az ország legjobb öt középiskolája közül három ELTE gyakorló gimnázium.
A 2023-as rangsorhoz képest kiesett a top 10-ből a tavaly hetedik helyen szereplő Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, ami az idei kiadvány rangsorában a 25. helyen szerepelt, a tavaly még kilencedik Madách Imre Gimnázium pedig épp csak kicsúszott a legjobb 10-ből, idén a 11. helyen végzett.
Kilenc budapesti és mindössze egy vidéki gimnázium került be a HVG frissen megjelent 2024-es középiskolai rangsorának top 10-es listájába.
Így néz ki az egyházi iskolák rangsora
Változatlanul két budapesti intézmény, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium szerepelt az élen. Míg azonban a tavalyi ranglista harmadik helyén egy szintén budapesti középiskola, a Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium szerepelt, addig a friss kiadványban ez az intézmény a negyedik helyre került, a bronzérmes dobogós pedig egy vidéki iskola, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium lett.
Az alapítványi középiskolák részrangsora
A tavalyi évhez hasonlóan az Alternatív Közgazdasági Gimnázium végzett az élen. A második helyen sem történt változás: a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja továbbra is az ország második legjobb alapítványi oktatási intézménye. A harmadik helyet szintén egy német nyelvű iskola, a Budapesti Német Általános Iskola és Gimnázium szerezte meg, amivel megelőzte a tavalyi dobogós AUDI Hungaria Általános Művelődési Központot. A top15-be négy Waldorf-gimnázium is bekerült.
Technikumok rangsora
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és Oktatási Hivatal közhiteles adatai alapján a napokban megjelent a 2025-ös 100 legjobb magyarországi technikum amit idén a Mandiner hozott nyilvánosságra.
A rangsort olyan szempontok alapján állították össze, mint a tanulók bemeneti és képzési-kimeneti teljesítménye, az intézmények oktatói létszáma, és a digitális ellátottság.
- Váci SZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium
- Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium
- Vas Vármegyei SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikum
- Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium
- Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
- Energetikai Technikum és Kollégium
- Zalaegerszegi SZC Csány László Technikum
- Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum
- Budapesti Műszaki SZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum
- Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium
- Budapesti Műszaki SZC Neumann János Informatikai Technikum
- Budapesti Gazdasági SZC Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
- Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Technikum
- Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
- Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum
- Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum
- Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum
- Budapesti Gazdasági SZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum
- Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium Gimnázium és Kollégium
- Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
A HVG 2025-ös friss középiskolai rangsora
Legjobb alapítványi iskolák rangsora
Bár a rangsorok támpontot adhatnak és segíthetnek objektívan látni az intézményeket, ne feledjük el, hogy az a jó középiskola egy gyerek számára, ahol megfelelő közösséget talál, barátai lesznek, jól érzi magát. Érdekes elegye ez az objektív információknak és a megérzéseknek,ahogy a nyílt napon megismertük az iskolát. A jó hír, hogy általában sikerül jó döntést hozni, ha adunk időt annak, hogy átbeszéljük, megvitassuk a kérdést.
forrás: eduline.hu
Csatlakozzatok az eseményünkhöz itt:
https://felelosszulokiskolaja.hu/hovatovabb
Kövessétek folyamatosan frissülő tematikus oldalunkat itt:
#hovatovább 4 Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo 2 hónapon keresztül az online térben a Felelős Szülők Iskolája weboldalán Mindent (is) a felvételiről, nagylátószögben! Regisztrálj INGYENESEN felvételi információkért, érdekes előadásokért! |