Hogyan állítsunk fel sorrendet?

sorrend

Hogyan állítsunk fel sorrendet?

A felvételi eljárás során az egyik legkardinálisabb kérdés az, hogy végül milyen sorrendben kerüljenek fel az iskolák a felvételi lapra, hogyan is alakítsuk ki a végleges listát. Ez sem egy könnyű feladat – mondjuk a felvételi eljárásban mi az 🙂 – amiben megpróbálok most egy kis segítséget nyújtani, tippeket adni arra, hogyan is végezzük el ezt a műveletet. Jocó bácsi írása.

 

 

Elöljáróban érdemes tudni azt, hogy a felvételi eljárás során a tanuló a jelentkezési lapon tetszőleges számú iskolát és tanulmányi területet megjelölhet, ami azt jelenti, hogy bármennyi iskolába jelentkezhet. Ezt néhányan ki is használják, az összes olyan intézménybe beadják a felvételi jelentkezésüket, ami szóba jöhet, ami irreális, húsz feletti jelentkezést is eredményezhet. Én is találkoztam már ilyennel, ami a jelentkezést feldolgozó személy – a legtöbb esetben az osztályfőnök – munkáját nehezíti meg nagyon. Én azt javaslom, hogy három-öt intézménynél többet nem érdemes megjelölni, hisz ha jól választják meg az iskolákat, és jól állítanak sorrendet, akkor biztosan bekerül valamelyik helyre a gyermek. Erre azért van még idő, hisz az iskoláknak 2024. február 21-ig kell továbbítani a jelentkezéseket a KIFIR rendszerben. Mondjuk, azért ne hagyjuk a legutolsó pillanatra a döntést!

A legfontosabb, hogy az iskolák kiválasztását, a sorrend felállítását mindenképpen a diákkal közösen, vele egyeztetve végezzék el a szülők. Érdemes akár érvelő beszélgetést is tartani, megvitatni a pro és kontra érveket egy-egy iskola mellett vagy éppen ellen. Így komplexebb képet kaphatunk a diák érveiről, a szülők véleményéről, és könnyebb lesz meghozni a végső döntést. Amikor megvannak az intézmények – hisz az első feladat az, hogy kiválasszák azokat az iskolákat, amik aztán a lapra kerülnek. Ha ez megvan, akkor jön a sorrendállítás.

 

sorrend

 

Az én tippjeim erre:

Az első helyen mindenképpen az az iskola szerepeljen, ahová a diák a leginkább szeretne menni, esélyektől függetlenül. A legfőbb vágy legyen az élen, adjuk meg ennek az esélyét.

A második helyre olyan intézmény kerüljön, aminél esélyes, hogy bekerül a diák, de még mindig a vágyott iskolák között van.

A harmadik helyre olyan intézményt érdemes írni, ahová biztosan bekerül a gyermek.

A többi helyre pedig tetszőleges, egyéni érzések alapján kerüljön a többi iskola, ha van.

És hogy honnan tudjuk, hova mennyi az esély? Erről érdemes az osztályfőnökkel konzultálni, a korábbi évek ponthatárait, pontszámait megnézni, abból azért elég sok következtetést le lehet vonni.

Természetesen egyéni szempontokat is figyelembe lehet venni, nem szentírás, amit írok, ezek csak tippek. 🙂

 

#hovatovább 3

Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo 4 hónapon keresztül

az online térben a Felelős Szülők Iskolája weboldalán

Mindent (is) a felvételiről, nagylátószögben!

Regisztrálj INGYENESEN felvételi információkért, érdekes előadásokért!

#hovatovább 2022

 

  • történelemtanár, pályaorientációs konzulens

Balatoni József

Balatoni József vagyok, történelemtanár, élménypedagógiai tréner, pályaorientációs konzulens, író, influencer.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.