Stresszkezelési technikák

stresszkezelés

Stresszkezelési technikák

A felvételi eljárás során szinte minden szülő, diák, de még a pedagógusok is találkoznak a stresszel, és az általa okozott nehézségekkel. Igen, sajnos ez nagyon meg tudja nehezíteni a felvételizők életét, sok esetben a teljesítményük romlásához is vezet. A legegyszerűbb tanácsom az lenne, hogy kerüljük el a stresszt, de tudom, hogy ez lehetetlen, így inkább azt mondanám, hogy a felesleges stresszt iktassuk ki, amennyire csak tudjuk. És mi is okozza ezt leginkább? A felesleges nyaggatás, a folyamatos kérdezgetés, a téma túlpörgetése, a nyomasztás, illetve ki kell mondani, hogy a szülők feszültsége is sok esetben a diákokban csapódnak le, rajta jönnek ki a tünetek. Ezt mindenképpen próbáljuk meg elkerülni. Amit felnőttként tehetünk, hogy a lehető legnyugodtabbak próbálunk maradni, és a lehető legnyugodtabb körülményeket teremtünk a diákok számára, így csökkentve az őket érő feszültséget. Jocó bácsi írása.

 

A felvételi közeledte, a teljesítmény nyomása amúgy is okoz stresszt a diákok számára, ami óhatatlan és elkerülhetetlen, de nagyon sok módszer létezik erre, hogy ezt enyhítsük, kezeljük. Most felsorolok néhányat, illetve összeszedek néhány gondolatot arra, hogy ezt kezelni tudják a diákok, a szülők.

Az egyik legfontosabb stresszoldó az a mozgás. Sajnos sok esetben a felvételi közeledtével a szülők javaslatára a diákoknál az addig rendszeresen űzött sport mennyisége lecsökken, de olyat is tapasztalunk, amikor a gyermekek erre az időszakra teljesen abba is hagyják azt. Ezt semmiképpen sem javaslom, sőt, azt is mondanám, hogy aki eddig nem sportolt, ő is kezdjen el valamit mozogni, iktassa be a mozgást az életébe. Ugyanis az a diák, aki abbahagyja az addig rendszeresen végzett sportot, sokkal nagyobb eséllyel lesz stresszes, hisz amit addig az edzésen levezetett, arra most nincs lehetősége. A mozgás pedig tudományosan bizonyítottan oldja a stresszt, és jót tesz a mentális egészségnek. Szóval mozgás mozogni, mindenkinek! Tényleg mindenkinek, a szülőknek, pedagógusoknak is jót fog tenni…

 

stresszkezelés

 

Emellett vannak olyan technikák, amit érdemes elsajátítani. Ezek leginkább légzéshez kapcsolódó módszerek, vagy pedig mentális tréningek: ilyen lehet az autogén tréning, a mindfullness, az agykontroll, a meditáció. Érdemes ezekre rákeresni, és megtanulni közösen családilag ezeket, és alkalmazni is. Nagyon jó leírások, videók érhetőek el, de akár egy tanfolyamra is érdemes elmenni. Ezeket pedig ki lehet egészíteni például aromaterápiával is. Számos olyan növényi illóanyag van, ami segíti az idegrendszer megnyugtatását, az ellazulást. Ilyen többek között a levendula, a jázmin, az Ylang-ylang, a vanília, és még számos növény olaja.

A művészeti ágak sokasága a stresszkezelésben is segíthet. Az írás, a festés, a kézműveskedés mindegyik hozzásegítheti a diákot ahhoz, hogy nyugodtabb legyen, le tudja küzdeni az őt érő feszültséget. És ide kapcsolnám azt is, hogy nagyon fontos, hogy ebben az időszakban minden diáknak legyen egy olyan hobbija, ami őt kikapcsolja, el tudja terelni a gondolatait. Ez lehet a kirándulás, az olvasás is. Fontos, hogy ne olyat válasszon (pl. számítógépes játék), ami látszólag nyugtat, valójában azonban még több stresszt okoz. Emellett pedig nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő étkezésre, a pihenésre is. Most, hogy így visszaolvasom magam, igazából a stresszkezelés egyik legfontosabb eleme valójában az egészséges életmód, a mentális egészség megőrzése.

Ezeken felül viszont fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy van, amikor olyan erős a nyomás, hogy ezekkel a módszerekkel sem lehet kezelni a feszültséget. Ilyenkor érdemes felkeresni egy pszichológust, mentálhigiénés szakembert, coachot, aki megfelelő szakmai segítséget tud nyújtani ebben az időszakban!

 

 

#hovatovább 3

Középiskolai Nyílt Napok, Börze és Expo 4 hónapon keresztül

az online térben a Felelős Szülők Iskolája weboldalán

Mindent (is) a felvételiről, nagylátószögben!

Regisztrálj INGYENESEN felvételi információkért, érdekes előadásokért!

#hovatovább 2022

  • történelemtanár, pályaorientációs konzulens

Balatoni József

Balatoni József vagyok, történelemtanár, élménypedagógiai tréner, pályaorientációs konzulens, író, influencer.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.