Az első hét után…

Az első hét után…

Az első hét után már egyértelmű, amit sejteni lehetett, hogy az iskolakezdés sem gondtalanabb, sem könnyebb nem lett idén. A kiszámíthatatlanság, a sok változás rányomja a bélyegét erre az időszakra, ami egyébként átlagosan sem szokott szorongásmentes lenni senki számára. Újra indul a napi mókuskerék, ez pedig a családokban logisztikai bravúrokat kíván. Ki, hova, mikor és kivel megy.

 

Ezért javasolt a kevesebb, több elv alapján a lelassulás, hogy legyen idő tervezni, kitalálni. Érje a gyerekeket kevesebb impulzus, ne menjük állandóan, legyen hozzászokási idő. A hétvége is teljen csöndesebben, adjunk időt annak, hogy áttérjünk az iskolai, óvodai hétköznapokra és azt meg is tudjuk élni. Legyen idő bekötni, összekészíteni, megnézegetni. A visszatérés nem egyik pillanatról a másikra történik. Állítsuk vissza a napirendet, legyen napi rutin az étkezésben és a napi pihenésben is – hangzott el jótanácsként a Klubrádió Fülbevaló c. műsorában Tibenszky Móni Lisától, a Felelős Szülők Iskolája  alapítójától.

Nem titok, hogy sok változás történt az intézményekben. Sok gyerek kénytelen átélni azt, hogy a megszokott pedagógus helyett más érkezett, vagy a szakemberek hiánya miatt nem kiszámítható az élet az intézményekben. Sokkal nagyobb teher hárul a pályán maradtakra, ami magával vonhatja azt, hogy kevesebb energia jut differenciálásra, egy-egy gyerekre, hiszen sok helyen a csoportokat is át kellett szervezni, van ahol megszűnt a csoportbontás is. Vajon hogy lehet minderre felkészíteni a gyerekeket? Kell-e erről beszélni velük? Tibenszky Móni Lisa szerint a nyílt és őszinte kommunikáció nagyon fontos.  Az, hogy nyíltan beszélünk a dolgokról, a változásokról, arról, hogy mit tapasztal egy gyerek. Fontos, hogy a családban el tudja mesélni az élményeit és megoszthassa velünk. Az, hogy kérdezhessen és figyeljünk rá. Nem kell a  filterezett valóságot mutatnunk neki. Jó, ha őszintén elmondhatja, amit tapasztal, ha elment egy tanára és ehhez a helyzethez még hozzá kell szoknia és vegyesek az érzései, esetleg fél a folytatástól. Nyugtassuk meg, és biztosítsuk arról, hogy ránk számíthat. Napjainkban fontosabb a reziliencia képessége, mint valaha. Mert, ha ezt meg tudjuk adni nekik, akkor jól reagálnak a változásokra. Mindenkinek joga van érezni, és a legjobb az lenne, ha az iskolában is lenne idő és tér ezekről beszélni. Persze, ha szélsőséges reakciókat tapasztalunk, forduljunk szakemberhez segítségért, de sokszor az is elég, ha kibeszélheti magából. Fontos azt megtanítanunk a gyerekeknek, hogy ha nem tudnak kapcsolódni, valamit nem úgy gondolnak, mint a többiek, attól még nem rosszabbak. Az együttműködés a legfontosabb, amit az iskola adhat. Mindenkinek más az erőssége, attól függetlenül, hogy milyen színű hajjal jön be, milyen ruhában jár. Ha ezt megtanítjuk a gyerekeinknek, akkor az egész életükben használható jó hozzáállást tanítjuk meg. Ez a tudás nem adatok halmaza ugyan, de a digitalizázió korában arra talán nincs is igazán szükség.

 

 

Bár senkinek nincs kedve befejezni a nyarat, de mégis mit tehet a szülő és a pedagógus, hogy beinduljon a tanév?

Ahány korosztályhoz tartozunk, annyi féle valóságunk van. A gyerekeinket már más szórakoztatja, mint minket. Mi elfáradunk a videóikra jellemző gyors impulzusoktól, ők unják a kedvenc filmjeinket. Ami leginkább működhet, ha néha átülünk az ő hajójukba, hogy aztán kapcsolódhassunk. Nem szabad elzárkóznunk az online platformjaik elől, kicsit átkacsinthatunk rájuk, hogy bevonódjunk.

A kíváncsiság felkeltése, és a tanulás kulcsa a játék. Persze nem tud egy tanár 45 perc alatt versenyezni a Netflixszel, de ha mi szót akarunk érteni a gyerekeinkkel, akkor gamifikációra, azaz játékosításra kell gondolnunk a munkafolyamatok egy részében. Akkor rövidebb idő alatt eljutunk a sikeres ismeretátadásig.

 

De mivel motiválja magát egy tanár, vagy egy szülő, hiszen nem biztos, hogy nekik van kedvük az évkezdéshez. Talán az önismeret segíthet. Fel kell tenni a kérdést, hogy melyek azok a pontok, részek a működésem során, amelyeket élvezek, amelyeket szeretek? Mi tölt engem a kötelességeimen túl? Hol vannak a határaim, mire kellene már nemet mondanom? Az adott feladat a saját, vagy a külvilág elvárása-e? Persze vannak kényszerítő tényezők, amelyek miatt meg kell tennünk valamit, de jó, ha működik az önreflexiónk. Főleg manapság, amikor sok szakember hiányzik, így az iskolában a tanárra hihetetlen nyomás nehezedik, de a szülő is érzi a rendszer hibáit, hiszen amit az iskola nem tud megadni, azt önerőből kell megtenni otthon. Tudnunk kell tehát, hogyan tudom motiváltan tartani magamat? Kell egy jó időbeosztás, egy keret, ami élhető.

 

Milyen hatékony praktikák vannak a kezdeti lendület fenntartására? Érdemes 1-2 szokást kialakítani most a legelején, de ne vállaljuk túl magunkat. Ezek közül az alvás az egyik legfontosabb. Ha időben kelünk, és időben fekszünk. Nem engedjük az esti idegrendszert stimuláló kütyüzést és az elcsendesedéshez a mesét, később az olvasást kínáljuk.

A másik a sport. Nem feltétlenül a versenysport, hanem a mozgás általi tanulás. A csapatsportban nagyon sok minden megtanulható. A sport rendszert, ritmust hoz az életünkbe. Valós társas interakciót, élményt, boldogsághormont ad az online tér által kínált öröm helyett, igazi sikert, megküzdési stratégiákat. Válasszunk 1-2 sportot, amit együtt is űzhetünk a gyerekeinkkel. Nagyon sok örömünk lesz benne. Visszanyerhetjük a motiváltságunkat is.

 

A teljes rádióinterjú meghallgatható itt: Műsorok Archívum | Klubrádió (klubradio.hu)