február 2025


Hogyan lehetne a pénzügyi kultúrát élményszerűen és interaktívan fejleszteni a kamaszok körében? Hogyan segíthetünk nekik eligazodni a pénzügyi világban, hogy

Még mindig tombolnak a vírusok Hosszú hetek óta tombol a vírusos megbetegedések hulláma Magyarországon. A február első hetében látott csillapodás a

Az utolsó óvodai évben az iskolára való készülés helyett a közösségépítésre mehet el az energia nagycsoportban, ha elfogadják a kormány

Ki ne emlékezne azokra a pillanatokra, amikor az első alkalommal indult a bölcsődei vagy óvodai szülői értekezletre. Leült a pirinyó

A tanulás pszichológiája című előadáson jártunk az OTP FÁY Alapítványnál   A gondolkodás természetéről már sokat olvastam, hallottam, sőt tanítom is, főként

Ajándékozáskor természetes, hogy a legtöbben szívesen választanak könyvet szeretteiknek. Sokan vélik úgy, hogy a könyv értékes és időtálló ajándék, de

Lakberendezés során könnyen gondolhatnánk, hogy a korlátozott terek miatt ez egy nehéz feladat. A tér hatékony kihasználása viszont nem csak

Ki ne emlékezne arra az időre, amikor takarékbélyeget gyűjtöttünk néhány forintért, és egy kis könyvbe ragasztva tanév végén levásároltuk az

A Magyarországon élő külföldieket érő mindennapi atrocitásokat helyezi fókuszába az a reklámfilm, amely egy átfogó tanári kézikönyv megismertetését támogatja.   A

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.