Így beszélj a gyerekkel a drogokról és a függőségekről

Így beszélj a gyerekkel a drogokról és a függőségekről

Az elhallgatás, a tagadás és az ítélkezés nem segít, és az is nehezíti a helyzetet, hogy a gyerekeknek összetett információik és élményeik vannak e témákban. Íme négy gyakorlati tanács a gyerekjogásztól.

Fontos, hogy ne tégy úgy, mintha a szerhasználat nemlétező jelenség volna. A magyarországi statisztikákat látva nagy a valószínűsége annak, hogy a gyereked már ismer valakit, akár családtagot, akinek gondja van valamilyen szinten a függőséggel. Szóval a tabusítás, tagadás és ítélkezés nem fog menni. Ezzel a témával egyszerűen szülőként foglalkozni kell. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogász hiánypótló cikkében a wmn.hu-n ahhoz adott tanácsot, hogyan kezeld a témát otthon.

Kezdjetek el beszélgetni

Ha úgy látod, illetve az a gyanúd, hogy a gyereked kapcsolatba került a drogokkal, vagy ha van a családban olyan, aki rendszeres szerhasználó, akkor a legjobb, ha azonnal lépsz, ami azt jelenti, hogy kezdjetek el beszélgetni.

Magyarországon minden ötödik felnőtt nagyivónak számít, és a társadalom fele alkalmi ivó. Az alkoholizmus sokan népbetegségnek tekintik. Ha tehát csak ezt az egy jelenséget nézzük is, elég nagy esély van arra, hogy a családban van olyan rokon, akinek kapcsán a gyerek láthat, tapasztalhat, kérdezhet a függőségről.

A nyílt és őszinte kommunikáció azért is jelent sokat, mert a függőséget általában titok, tabu, és elhallgatás, rejtőzködés és szégyen kíséri.

Ezeknek az érzéseknek és megéléseknek egyike sem pozitív, viszont mindegyike annak kedvez, hogy a gyerek félni kezdjen a kérdéstől, és attól, aki a függőséggel érintett.

A helyzet azonban soha nem egyszerű

Sok esetben a gyereknek vannak pozitív élményei is a függő személlyel, ezért nem érti a szülő távolságtartását és ellenérzését. Más esetekben a gyerek tart a függőségben szenvedő felnőttől, és kerülni próbálja a vele való kapcsolatot, miközben a szülő (például a családi béke érdekében) nem engedi, hogy a gyerek a számára biztonságos távolságba kerüljön (fizikailag és érzelmileg is) a függő személytől.

Ritkán vegytiszta a képlet, és gyakran ellentmondásosak a gyerek érzései is, ezért különösen fontos, hogy segítsünk neki érteni a függőséget, és értelmezni a saját érzéseit, kapcsolódásait a témához.

1. Ne a függőséggel kezdjük, hanem a szerekkel!

Érdemes a nyílt kommunikációnkat azzal kezdeni, hogy az alkohol, kábítószer, gyógyszerfüggőség, stb. témáját behozzuk.

A droghasználatról való beszélgetést optimális esetben már a gyerek nyolc–tíz éves korában megelőzi az alkoholról és cigarettáról való teljesen nyílt kommunikáció, és a szülő által kezdeményezett beszélgetések. De ennél az életkornál fiatalabb gyereknél is, ha a téma felmerül, fontos, hogy őszintén és nyíltan beszéljünk, és igyekezzünk a gyerek érdeklődésének megfelelő válaszokat adni, így megelőzzük azt, hogy a gyerek a kortársaitól kapott (általában félrevezető és téves) információk alapján tájékozódjon.

Nem érdemes arra várni, hogy „majd magától” megoldódik az egész. (Nem fog.)

Ha viszont időben elkezdünk beszélgetni, azzal tudjuk legnagyobb eséllyel elkerülni, hogy a gyerek számára tabu legyen a függőség – és ezzel párhuzamosan azt érezze, titkolnia kell a saját szerhasználatát (legyen szó akár az alkoholról, akár a füvezésről).

Fontos, hogy akkor se legyenek a témáról szóló beszélgetéseink számon kérőek és negatívan minősítők, ha a saját gyerekünk érintettségét feltételezzük.

A nyitottságunkkal és az elfogadással nem a szerhasználatot vagy a döntését fogadjuk el, hanem a gyereket.

2. Legyünk tisztában azzal, hogy ki a szerepmodell!

A szülők és a gyerek számára fontos felnőttek, bizalmi személyek nemcsak kommunikálnak a szerekről és a függőségről, hanem szerepmodellként is szolgálnak. Hiába mondjuk, hogy „a nagypapa jó ember, csak túl sokat iszik”, de mégsem vesszük fel a telefont, amikor ő hív, hárítjuk a találkozásokat, és nem akarjuk, hogy a gyerekünk és a nagypapa sok időt töltsenek együtt. A gyerekek pontosan leveszik ezeket az ellentmondásokat, de az okában bizonytalanok. Ezért

fontos, hogy a kommunikációnk és a viselkedésünk összhangban legyen.

Ha szégyelljük egy családtag érintettségét, azt is érdemes nyíltan kimondani: „Nagyon kedvelem Kazimir bácsit, de sajnálom, hogy túl sokat iszik mostanában, és olyankor szégyellem, ahogy viselkedik…”

Fontos, hogy a saját alkoholfogyasztási, dohányzási és szerhasználati szokásainkat is gondoljuk végig. Az önazonosság sokat számít.

A cikk folytatása a további két tanáccsal a wmn.hu oldalán olvasható.