Ha nem beszélget eleget szülő és gyerek…

Ha nem beszélget eleget szülő és gyerek…

Talán te is hallottál már róla, hogy felmérések szerint naponta 7 percet beszélget egymással egy szülő és a gyermeke. Ha pedig erre csak a fejed csóválod, mondván, nálatok ez nem így van, nyugodtan gondold végig az elmúlt napokat: mikor, mennyi ideig és miről beszélgettél a gyermekeddel? És tudod, miért baj, ha nem beszélget eleget a szülő és a gyereke?

Hogy a napi szülő-gyerek interakció valóban kommunikáció-e, hogy egyáltalán beszélget-e a család, az nagyon fontos mentálhigiéniai kérdés. Erről olvastunk a Családinet cikkében.

Mindenki zsebében ott a mobil, ami csipog, rezeg, zenél folyamatosan. Otthon is. Ott leginkább. Ha esetleg vagyunk is olyan jól neveltek, hogy társaságban nem válaszolgatunk az üzenetekre – ilyenből is egyre kevesebb van egyébként –, családi körben elengedjük magunkat. Hiszen a gyerek várhat.

Nem várhat. Ő várhat a legkevésbé. Ostorozzuk a mai fiatalságot, amiért a telefonját nyomkodja egész nap, pedig elég lenne csak magunkra nézni. Mi vajon nem ezt csináljuk folyamatosan?

Ragadd meg az alkalmat!

Ne oktass ki, ne prédikálj – beszélgess!

Jó, de miről beszélgessünk a gyerekkel? Az iskoláról? Akár arról is, hiszen az egész napját ott tölti.

• Kérdezzük meg, kivel játszott, és mit.
• Beszélgessünk az osztálytársairól. Kit kedvel, és kit nem? Miért?
• Sok gyerek szereti, ha a saját gyerekkori élményeinket osztjuk meg vele. Meséljünk a régi tanítónkról, osztálytársainkról, arról, hogy miben volt más a régi iskola, mint a mostani, és miben hasonlított.
• Engedjük, hogy a kedvteléséről beszéljen! Ne mutassuk, hogy unalmas vagy bosszantó, ha őt a számítógépes játék karakterei, a tizenéves YouTube-sztárok, vagy a focisták érdeklik!
• Sok gyereknek bizonyos szituációkban ered meg a nyelve. Van, aki a fürdéskor, más vacsora közben, vagy már este, lefekvés után kezd el mesélni. Érdemes az ilyenekből rendszert is csinálni, és a szülőnek is erre készülni.
• Amennyire megoldható, minden nap jusson minden gyerekünkre néhány perc osztatlan figyelem, amikor a testvére sincs jelen.
• Ha bizalommal elmeséli, hogy valami rosszat tett, ne szidjuk össze! Ez hatalmas lépés, és nem minden gyerek jut el idáig. Beszélgessünk róla, hogy az adott tett miért nem volt helyénvaló, de ne mondjuk, hogy csalódtunk most benne! A „köszönöm, hogy elmondtad” félmondat azonban arra bátoríthatja, hogy máskor is megossza velünk, ha hibázott.

A napi hét perc a nagy átlag. Ez azt jelenti, hogy sokaknak ennyi sem jut. Ha már sikerül ezt a hét percet a gyerekre szánnunk, elindultunk a jó úton.

A teljes cikket a csaladinet.hu-n olvashatod el.