Odafigyelés – Mit tudtak anyáink a nevelésről?

Odafigyelés – Mit tudtak anyáink a nevelésről?

A gyermekre figyelésnek hagyománya van. Szülőktől, nagyszülőktől tanultuk, most pedig rajtunk a sor, hogy gyermekeinknek, unokáinknak tovább adjuk őket. A mondókák, a mondókázás varázsáról nem szabad elfeledkeznünk, ha a családon belüli odafigyelés a tét!

Sok mindenért jó, ha mondókákat mondunk, sőt, szerintem nem túlzás azt állítani: ez varázslás – vélekedik Földi Ádám az odafigyelés pedagógiájáról szóló EGY.hu-n megjelent írásában.

Az odafigyelés első ritmusai

A mondókák magvait többnyire nagyszüleink, szüleink ültették el bennünk még kisgyermekkorunkban. Aztán ezek a magok ott lapulnak mindaddig, míg magunk is szülővé válunk. Amikor megszületik a gyermekünk, talán nem is tudatosan, de elkezdünk hozzá gügyögni, majd szép lassan életre kelnek a mondókák is. Talán könyvekből vagy babafoglalkozásokon kerülnek elő először, de aztán

a mondókákat olyan természetességgel mondjuk a gyerekeknek, mint ahogy nekünk mondták egykor.

A kimondott szó ereje

A mondókák abból a korból származnak, amikor a kimondott szónak ereje volt. Nem valami nosztalgikus „régen minden jobb volt” illúzióra kell gondolni, inkább szó szerint kell érteni a leírtakat. Nem véletlenül voltak mai szemmel nézve szófukarok a régiek. A szó, az ige, a teremtés eszköze, ahogy erre szólások, közmondások sora figyelmeztet. Ez talán misztikusan hangzik, de ha visszahelyezkedünk az előbbi életképbe, akkor egyszerre érthetővé válik ez a gyakorlatban is.

Akinek van gyermeke, bizonyára jól ismeri az érzést, milyen volt a kiságy fölött gyönyörködni a békésen alvó babában. Milyen, mikor éber tekintettel fürkészi arcunkat, hatalmasra nyílt szemekkel. A szülő ilyenkor szinte sugárzik, szeretettel szól a gyermekhez, becézgeti. Ez az a varázslatos állapot, ez a sugárzás, a lélekből fakadó szeretettel átszőtt szó, ez a fent említett varázsa, ereje a szavaknak.

A mondókák az első olyan összetettebb rövid szövegek, amelyekkel a gyermek felé fordulunk.

Lehetetlen úgy mondókázni, hogy nem figyelünk közben teljes mértékben a kicsire.

A mondóka lényege a jelenlét, a mozdulatok és szavak általi varázslás

Bármennyire is eltávolodtunk attól a világtól, amelyben ezek a szövegek keletkeztek, ma is megfejthető a valós üzenetük, mellyel a játékon túl is segítjük a gyermek életét.

Az egy.hu-n megjelenő teljes írásban egy közismert mondóka elemzését is elolvashatjátok.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.