Érzelmileg szabad gyerekek

Szerző: Dr. Skita Erika – kommunikációs hídépítő

Először is, ne adjunk rá okot, hogy a közöttünk a születésekor meglévő ősbizalom elvesszen. Kerüljük azt, hogy minden kérdését, kételyét, ellenérvét logikus magyarázatokkal, az érzelmeit kihagyva leszereljük. 

Mindannyian érzelmi lények vagyunk, még ha szeretjük is azt hinni magunkról, hogy nem így van. A döntéseink legnagyobbrészt érzelmi alapon születnek, és utólag keressük meg hozzájuk a logikus magyarázatot, amellyel meg tudunk elégedni. A gyerekeink még inkább érzelmi lények. Számukra kiemelten fontos, hogy azt érezzék: egy oldalon állunk velük, és nem vitatjuk el tőlük érzelmeiket, vagy álláspontjukhoz való ragaszkodásukat. Az érvek és ellenérvek rendszerét azonban jó, ha megelőzi az érzelmek fel- és elismerésének lépése. Ez leginkább úgy fogható meg a gyakorlatban, hogy tudomásul veszem, hogy az ő érzelmei lehetnek egészen mások, mint amit én esetleg érzek, vagy éreznék az adott helyzetben. Tény, hogy ez nem mindig egyszerű. A reggeli munkába indulás kötelessége és a gyerekeink ragaszkodása a játék befejezéséhez, vagy a teljes ellenállás az általuk elképzelt forgatókönyvhöz mért eltéréseknek… ez a helyzet könnyen előhívhatja a bennünk alvó oroszlánt és még az is elképzelhető, hogy az általunk tervezett válaszok és reakciók is eltérnek az ideálistól ilyen helyzetben.

Jó ha tudjuk, hogy minden alkalommal, amikor problémát kell megoldanunk – ki kell jutni a felöltözött gyerekkel az ajtón, oda kell érnünk a munkahelyünkre – akkor az erre specializálódott problémamegoldó ideghálózatunk lép működésbe, ezzel a háttérbe szorítva a társas-érzelmi hálózatunkat – amellyel megértenénk, elfogadnánk a másik fél nézőpontját.

A kettő ugyanis elkülönülten, sőt, egymást háttérbe tolva működik. Persze a gyakorlás sokat segít abban, hogy a két hálózatunkat egy időben is tudjuk működtetni, ám ne lepődjünk meg, ha ez nem hoz azonnali változást egy-két alkalom után. A kitartás itt is fontos. Lényegesen egyszerűbb dolgunk van, ha olyan helyzetben kell fel- és elismernünk ez érzéseit, amikor nincs vele ellentétes érdekünk. Ha elveszik a játékát, ha kihagyják valamiből, ha megsérül – ezekben a helyzetekben gyakran magától értetődően, külön tudatos odafigyelés nélkül jönnek belőlünk a vigasztaló szavak és mozdulatok.

forrás: https://pixabay.com

Kis megjegyzés: sokkal többet segítünk ilyen esetekben is, ha logikus érvek helyett: “mindjárt visszaadja”, “a következő körben biztosan játszhatsz majd”, vagy “ugyan már, ez katonadolog”, az érzelmeire koncentrálunk: “megdöbbentett, hogy kérdés nélkül elveszik a játékodat, sőt még akkor sem adják vissza, ha szólsz érte”; “elkeserítő, ha kihagynak valamiből, nagyon magányosnak érezheted magad, míg a többiek játszanak”; “megütötted magad? egy ilyen sérülés nagyon tud fájni”. Mit teszünk mindezzel? Megmutatjuk, hogy egy oldalon állunk, és hogy átérezzük a helyzetét. És mennyivel nehezebb ez reggel, az ajtóban állva, felöltözve, amikor gyermekünk közli, hogy ő ma nem megy óvodába… Amit természetesen nem mindig sikerül megoldani azzal, hogy elfogadjuk az álláspontját és az érzelmeit – “sokkal jobban szeretnél ma itthon maradni, hogy befejezhesd, amit elkezdtél” – ám a kimondott meg nem támadott kívánságok kevésbé bántják őket, mint ha tudomást sem veszünk róluk és elmondjuk, hogy milyen jó lesz neki ott, és emlékszik, mennyi mindent szokott játszani Zsuzsival vagy Andrissal… Ez ott és akkor őt nem fogja megvigasztalni.

A cikk folytatása a Budapestimami oldalán olvasható.

kép forrása: www.thebrunettediaries.com