Nők, anyák a munkaerőpiacon, önismeret, önazonosság, elfogadás
Beszélgetés Dr. Almási Kittivel (2. rész)
írta: Vargacz Alexandra
Előző hétvégén a Jobline Női Karriernapon folyt egy izgalmas beszélgetés Dr. Almási Kitti, klinikai szakpszichológussal, az anyák munkaerőpiaci helyzetéről, előítéletekről, sztereotípiákról, bűntudatról, önazonosságról, a helyes útról. A Krizsó Szilvia moderálásával vezetett, fél órás, rengeteg hasznos tanácsot tartalmazó interjút ezúton 2 részletben közöljük.
(Az interjú 1. része egy korábbi cikkünkben olvasható.)
Az embernek azért laikusként az a felfogása, hogy a férfiak inkább azt a nőt szeretik, aki kiszolgálná az ő igényeiket, aki elájul az ő hihetetlen nagyságuktól. Te mégis azt mondod, a férfiak olyan nőt keresnek, aki független, magabiztos, aki már elhitt magáról valamit és nem az ő dolguk nap, mint nap bizonygatni, hogy az illető klassz csaj. Ennyire fontos egy férfinak, hogy fel tudjon nézni az ő szerelmére?
Kitti: Azt szeretik a férfiak, ha megadják nekik ezeket a nők, de nem azzal kapcsolatban van kételyük, hogy ők mennyire jó nők. Inkább ezt itt arra vonatkoztatnám, hogy azt keresik, aki azt gondolja, hogy nőként annyira fantasztikus, hogy ajándék a férfi számára. Emiatt választják ezt a nőt és persze emellett imádják, ha a nő azt mondja, hogy igen, te meg egy fantasztikus férfi vagy és kiszolgállak mindennel, de nem abban kér megerősítést, hogy ő jó csaj.
Pszichésen hogy lehet elhinni magunkról, hogy jó nők vagyunk? Mit kell ehhez tenni?
Kitti: Olyan szempontból szoktam ezt megragadni, hogy az dönti el, hogy ez működik-e vagy sem, hogy mire helyeződik a fókusz. Amit 100-ból 99 nő elront, akár nőként, akár munkaerőként, hogy nem magára figyel, hanem a riválisokra. Jelentkeznek valahova és rögtön bejön, hogy kik a riválisok, kikkel kell versenyezni, ők jobbak lehetnek valamiben, stb. Egyből elkezdünk arra fókuszálni, hogy a másik jobb lehet nálam. Attól, hogy elkezdek a másikra fókuszálni elindul egy szorongás és egy olyan kör, aminek a végére szerencsétlennek érzem majd magam. Az a nő érzi magát jó nőnek, az az ember érzi magát értékesnek, akinek a fókusza önmagán van. Az összehasonlítás teljesen felesleges, mert mindig lesz okosabb, szebb, ügyesebb, ez egy veszett fejsze, pont ezért nem is szabad elindulni ebben a harcban, mert minden nap azt éreznénk, hogy alulmaradtunk. Kezdjünk el arra figyelni, hogy mi miben vagyunk klasszak, miért jó velünk dolgozni, miért jó velünk találkozni, miért szerencsés az az ember, aki velünk élhet. Ha csak az lebeg a szemünk előtt, hogy mitől van tele a mi fél poharunk, hogy mitől vagyunk mi ajándék mások számára, akkor ezt is közvetítjük magunkról. Még evolúciós szempontból is erről szól, mert az a nőstény, aki nem szorong be a többiektől, hanem azt mondja, hogy nekem még színesebbek a tollaim és kicsit még fel is borzolom őket, az el tudja hinni magáról, hogy én is tudok olyat, ami miatt rám irányul a figyelem. Tulajdonképpen ez alapján dől el ez a győzelem, nem objektív szempontok alapján, mert akkor pár szupermodellt leszámítva mindannyian teljesen hétköznapi, szürke kisegerek lennénk.
El tudjuk-e tudatosan hitetni magunkkal, hogy tudunk-e egyszerre jó anyák és megfelelő munkaerők lenni, hogy azért mindemellett a harmónia is meglegyen?
Kitti: A legnagyobb probléma az idő elosztásával van szerintem. Amikor ez az arány egy picit is eltolódik a munka javára, egy nő nagyon súlyos bűntudattal küzd. Ha egy picit is nagyobb arányt foglal el a karrier, mint amennyit anyaként valaki jó szívvel megenged magának, az egy leszálló ág. Ott nem igazán tudunk segíteni, mert egy bűntudatos anya nem tud jól dolgozni a munkahelyén. Mindig amikor többet tölt a munkahelyén, arra gondol, hogy otthon a gyerekével kéne játszania. Ez nem jó a munkahelynek sem, az anyának teljesen rossz és természetesen nem jó a gyereknek sem. Én azt az egy megoldást látom, hogy felmérik ezt a munkahelyek és olyan rugalmasan alakítják ki a beosztását, hogy ne kelljen bűntudattal élni, tehát pl. minden nap 4-kor el tudjon menni a gyerekéért. Ki kell találni olyan feladatokat és munkaköröket, aminél ez működik. Meg kell nézni, hogy én hogyan tudok helytállni nap, mint nap anyaként és ehhez keresem a munkát. Tudom, hogy ezt könnyű olyannak mondani, aki a munkáját tudja ehhez igazítani, de a nő lelke miatt mondom, hogy ez legyen az első számú szempont.
Persze mindenki szeretne olyan munkahelyen dolgozni, ahol a karriert össze lehet egyeztetni a magánélettel, ahol lehet rugalmas munkaidőben, vagy rugalmas munkakörben dolgozni, a gyerek életkorának megfelelően lépni egyik pozícióból a másikba, de nyilván azért ez ma Magyarországon még kevésbé kivitelezhető. Hogyan lehet mégis egyfajta erőt, magabiztosságot mutatni a főnökünknek, hogy meg tudjuk győzni? Vagy hogyan lehet ezt átvinni elsősorban cégvezetőknek, HR vezetőknek, hogy hosszútávon ez a munkahely érdeke, hogy meg tudják tartani a jó munkaerőt és ők is hozzátegyenek ehhez a kiegyensúlyozottsághoz?
Kitti: Akikkel én együtt dolgozom, úgy mennek el egy állásinterjúra, egy HR-eshez, hogy azt fogalmazzák meg, hogy én úgy tudom, hogy ez a cég kifejezetten figyel arra, hogy a családok élete se menjen tönkre. Annyira tetszik Önöknél, hogy erre különösen figyelnek és tudom, hogy nem fog problémát jelenteni, hogyha délután hamarabb felállok, stb. és ezek szoktak működni. Azt szokták még csinálni, hogy ahova jelentkeznek állás, ott megkeresnek egy-két anyukát a cégnél és ha erre már van precedens, akkor ezt is felhozzák az állásinterjún. Ez nekem nagyon fontos, hogy itt lehetőséget kapok és megfelelő a környezet, abban az 1-2 órával rövidebb munkaidőben pedig gőzerővel tudok dolgozni és ez mindenkinek jó. Ez egy jó üzenet és ezt egyre több esetben a HR-esek is megértik.
Kik a szorongósabbak, a nők vagy a férfiak?
Kitti: 50-50. Mind a két félnél előfordul, hozzám sok vezető jár iszonyatos teljesítményszorongással. Azért tudni kell, hogy a vezetői pozíciónak van egy iszonyatos hátulütője, mégpedig az, hogy nagyon magányossá válnak az emberek. Legtöbbször olyan emberek lesznek vezetők, akik nem kapták meg otthon a dicséretet, az elismerést. Ezek az emberek azért kezdenek el gürizni, hogy hátha tudnak valami olyat csinálni, ami miatt kapnak egy buksisimogatást. Még többet és még többet tesznek le az asztalra, hogy kivívják a környezet elismerését. Amikor pedig eljutnak egy vezetői pozícióba, hogy na, akkor most mindenki meg fog dicsérni, akkor még magányosabbak lesznek, hogy most már a kollégák sem mennek el egy jót sörözni velük munka után, vagy kikapcsolódni. A környezet ilyenkor azt gondolja, hogyha Neked van egy ilyen objektíven nagyon klassz pozíciód, ami miatt te büszke lehetsz magadra, akkor nekünk már nem dolgunk téged dicsérgetni és elismerni. Ez egy ellentmondásos folyamat. Rengeteg férfi vezető jön hozzám ezzel a problémával, hogy elmagányososodnak, nincsenek igazán őszinte kapcsolataik, nagyon megváltozik a nőkkel való viszonyuk, mert már nem tudják, hogy az érdeklődés a pozíciójuknak szól, vagy a személyiségüknek.
Szó volt erről, hogy milyen jó lenne, ha minél több női vezető lenne, mert az sok előnnyel jár. Ebből a szempontból viszont annyira nem szeretnénk drukkolni a barátnőinknek, hogy legyen belőlük női vezető, mert akkor jön a szorongás, meg az elmagányosodás.
Kitti: Mi olyan barátnők vagyunk, akik annak ellenére fogjuk dicsérni egymást, hogy a másik sikeres. Miért nem dicsérik egymást az emberek, hogyha a másiknak sikerül valami? Mert legtöbbször a saját elakadásukat, a saját alulmaradásukat érzékelik ilyenkor. Akkor tudok örülni igazán a másik sikerének, ha én magam is sikeres vagyok, vagy ha nem is vagyok ott, ahol szeretnék, de el tudom magamról hinni, hogy oda eljutok. Akkor nem veszélyes nekem, hogy a másik eljutott oda, ilyenkor őszintén tudok vele örülni. A valós barátságot egy ilyen esemény nem tudja megingatni.
Te mit tapasztalsz, hogy milyen előítéletekkel kell megküzdeni azoknak a nőknek, anyáknak, akik nem csak, hogy dolgoznak a gyerek mellett, hanem vezető pozíciót is betöltenek?
Kitti: Velük kapcsolatban mindig felmerül a magánélet kérdése és könnyen megkapják ezt a bélyeget, hogy nem tudnak igazán nőiessé válni. Való igaz, hogy egy vezetői pozíció nagyon sok ősi férfi karakterjegyet igényel. Az ősi női szerepek közé tartozik a feltétel nélküli elfogadás és a szeret, ami anyaként is elsődleges szerepet tölt be, a férfi szerepe pedig a szabályteremtés, a határhúzás. Itt azért látszik, hogyha valaki vezető akar lenni, akkor ezeket a férfi funkciókat is elég jól kell intéznie. Az a női vezető lehet sikeres, aki azonosul a férfi karakterjegyekkel, de emellett megőriz valamit ebből a „tyúkanyu” szerepből, az empátiából. Az a nő, aki ezeket lehasogatja magáról, a nem kedvelt kategóriába fog tartozni. Nem szabad megölni magában azokat a dolgokat, amitől ő egykor ember volt, mert akkor elveszíti önmagát.
Hogy lehet pszichésen kezelni azt a helyzetet, hogyha körülnézünk a munkaerőpiacon, akkor női vezetőként is elvárások vannak, mégpedig számbeli elvárások? Azért önmagában még nem fognak megdicsérni egy női vezetőt, mert tyúkanyóskodik és szeretik a kollégák, akkor maradhat a pozíciójában, hogyha hozza azokat a számokat, akiket tőle elvárnak és megfogalmaztak.
Kitti: Ebben azért hasonlít ez a helyzet az anyasághoz, hiszen mi sem azt mondjuk a lányaiknak, hogy drágám, ha kettes, akkor kettes, hát olyan mindegy, hanem azt mondjuk, hogy van egy elvárás és szeretnénk, ha ez jól menne. Ebben én segítek is neked, hogy ez egy jó eredmény legyen, de emberileg akkor is elfogadlak, hogyha hibázol. Olyan ez, mikor egy főnök megadja a határvonalakat és az elvárásait, ugyanakkor kapcsolódik az emberi részhez. Pl. ha beteg a munkavállaló gyereke, ha meghalt valakije, stb. Fontos, hogy legyenek olyan emberi gesztusok, ami miatt azt érzi az illető, hogy ő nemcsak egy robot és csak a teljesítmény számít, hanem tudja, hogy van egy emberi rész is, és mindig magánemberként is lesz egy jó szava a vezetőnek. Amikor valaki ezt a kettőt jól tudja csinálni, annak van egy óriási üzleti haszna is, hogy ilyen helyről nem akarnak elmenni az emberek máshova dolgozni, még akkor sem, ha máshol többet ajánlanak.