Blog

2018. június 2-án a Szülők Ünnepe rendezvénnyel indítja útjára a Szülők Hete programsorozatot a Szülők Háza Alapítvány, amely a megnyitót követő héten is sok élményt és meglepetést tartogat a résztvevők számára.

Gyakran találkozom a hiszti kifejezéssel. Nagyon elterjedt szóról van szó, és gyakran panaszkodnak arra a szülők, hogy hisztis a gyerek. Én nem szeretem ezt a kifejezést. Olyan pejoratív – lenézést sugall számomra. „Kiveri a gyerek a palávert, mert ez a heppje. Nem normális, érthetetlen.”
Ha a gyerekek ötleteinek teret engedünk, és meg is támogatjuk némi szabadidővel és olyan egyszerű eszközökkel, mint a gyurma, a filctoll, az olló, a ragasztó vagy a papír, akkor láthatjuk, hogy a kicsik igenis csodákra képesek. A Da Vinci Kids app kézműves- és barkácsötleteket tartalmazó kisfilmjeivel most ráadásul szárnyakat is kaphat a kreativitás. Ki ne szeretne dínós sapit, hógömböt vagy lávalámpát készíteni?
Ha szüleink és tanáraink néha azt is mondják nekünk, hogy káposztalé van a fejünkben, azt biztosan nem gondolják komolyan. Különben miért mondanák máskor, hogy „Használd a fejed, kisfiam”? A koponyánk rejti azt a szervet, amit az iskolában jól megdolgoztatunk, aminek játék közben a kreativitását vetjük be, ami az álmainkért felel, és amiről annyi mindent hallottunk már. Most itt a lehetőség, hogy mindent megtudjunk az agy működéséről, s így a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle.
Az illusztrációk nem pusztán díszítő szerepet töltenek be mesekönyv-olvasás közben. Az olyan képek, amelyek szorosan kapcsolódnak a mesekönyv szövegéhez, jelentősen hozzájárulnak az óvodások meseértéséhez.
Az idei, március 24-i Föld Órája akció középpontjában az erdők védelme, a műanyagfogyasztás visszaszorítása és az energiahatékonyság áll. Ennek kapcsán kihívást állít a környezettudatos emberek elé a WWF Magyarország.
A Future Park című, interaktív kiállítással nyílik meg a Párisi Nagy Áruház épületében az Andrássy Élményközpont. Az Andrássy úti kiállítási centrum péntektől várja a látogatókat.
Pszichológiai értelemben a reziliencia olyan képesség, amely az egyént alkalmassá teszi arra, hogy megküzdjön a magas fokú stresszel és a traumatikus helyzetekkel. Miért képes erre egyikünk, és miért szinte ismeretlen lehetőség ez mások számára? Tanult viselkedésről beszélhetünk, vagy tudattalan mechanizmusról?
Kedves szülők! Semmi pánik! A dackorszak igazából azt jelzi, hogy egészséges a gyerek, minden a lehető legjobb úton halad! De azért elkél néhány jó tanács, hogy mégis hogyan jöjjünk ki jól belőle. A Gyerkoc.com írása.
Szenzációs csúszdás játszótér vár a Gellérthegyen telis-tele izgalmas csúszdákkal, szuper játszótéri eszközökkel: függőhíddal, mászóvárral, hintákkal, trambulinnal, kilátótoronnyal. Kihagyhatatlan program gyerekkel! A belépés ingyenes.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.