Hogyan kezeljük a dackorszakot?

Hogyan kezeljük a dackorszakot?

Kedves szülők! Semmi pánik! A dackorszak igazából azt jelzi, hogy egészséges a gyerek, minden a lehető legjobb úton halad! De azért elkél néhány jó tanács, hogy mégis hogyan jöjjünk ki jól belőle. A Gyerkoc.com írása.

A gyerekeknél az éntudat megjelenésével szinte egy időben elkezdődik egy a szülők számára nagyon-nagyon megterhelő időszak: a dackorszak.

Sok szülő ekkor megijed, hogy valamit elrontott, félrenevelte a gyereket, ráadásul jönnek a jó indulatú “Hát ezt a gyereket jól elkényeztettétek” kéretlen kommentárok is a rokonoktól, ismerősöktől, barátoktól vagy a szomszéd nénitől, akárkitől…

De mi is az igazság? A szülői kudarcunk nyilvánul meg a gyermek hisztijeiben vagy valami más történik?

Mi történik?

A kisgyerekek pici korukban óriási változásokon mennek keresztül. Megszületnek, forognak, elkezdenek járni, beszélni, egyre több mindent fel tudnak fedezni egyedül. Ott van bennük a velük született természetes kíváncsiság, ami néha a szülőket őrületbe kergeti, a gyerkőcnek viszont segít jobban megismerni a világot.

Ahhoz, hogy felfedező módba tudjanak kapcsolni, egyre többször és egyre jobban el kell szakadni anyától-apától.. Ez nagyon nagy megterhelés a picikék számára, hiszen még nem tudják, hogy mi a biztonságos és mi nem, hogy hol vannak a határok, az anyukák pedig – bár szeretnék, hogy önálló életre képes gyermeket neveljenek fel – féltik a gyermekeket és nagyon nehéz eldönteniük, hogy mikor van itt az ideje, hogy beavatkozzanak. Mindenki ideges picit, igaz?

Ezen kívül elkezd kialakulni a csupa nagybetűs ÉN. Már nem egyes szám harmadik személyben beszélnek magukról és a “Jucikáé” helyett megjelenik az ‘enyém’ kifejezés is.

Mindent egyedül szeretnének csinálni. ‘ÉN húzom fel a nadrágomat’, ‘ÉN mosom meg a fogam egyedül!’, pedig esetleg még nem is tudják…

Próbálgatják, hogy hol vannak a határok és ezek a próbálgatások bizony sokszor elég idegőrlőek lehetnek. Ha szeretnének valamit, akkor azt hihetetlen hisztik árán is szeretnék.

De miért csinálják mindezt?

Úgy kell elképzelni ezt az életkort, mintha felnőttként folyamatosan a komfortzónánkon kívüli dolgokat kellene csinálnunk. Ez annyira nagy frusztráció, hogy felnőtt korban sokan soha nem is vállalják be. Enélkül viszont nincs fejlődés, a gyerekek ezt ösztönösen tudják még, így elindulnak felfedezni az ismeretlent és természetesen nem tudják, hogy mit kezdjenek a kis szorongásaikkal, félelmeikkel, ezért változatos módszereket próbálnak ki a feszültség levezetésére.

Maga az anyától, szülőktől való függetlenedés is óriási frusztrációt jelent nekik és nem pontosan tudják, hogy ezt hogyan dolgozzák fel. Az anyától való távolodás miatt sokszor fordulhat elő, hogy a felfedezés örömének kedvéért fel kell áldozniuk a biztonságérzetüket, viszont azt még nem tudják, hogy az ezzel járó félelmekkel mit kezdjenek.

Nagyon fontos azt is tudni, hogy ők ekkor még nem tudják biztosan, hogy hol vannak a határaik, nehéz felmérniük, hogy mit szabad, mit nem és ezt valahogyan mindenképpen ki kell deríteniük.

Azt sem tudják még, hogy mi az, amit ők már meg tudnak csinálni egyedül és mire nem képesek még és amikor nem sikerül egy olyan feladat, amiről azt képzelték, hogy nekik már menni fog, a csalódást általában óriás hisztivel vezetik le.

Higgyétek el, ők nem minket akarnak bántani, kiborítani, sírba kergetni, mikor hisztizve üvöltik, hogy “NEEEEM”, hanem keresik a jó utat a feszültséglevezetéshez.

Mit kezdhetünk mindezzel?

• Világos határok
• Feltétel nélküli szeretet
• Csak annyit segítsünk nekik, amennyi szükséges!
• Türelem
• Következetesség

Mindezek kifejtése és a teljes cikk a Gyerkoc.com oldalon olvasható.