Csukás István Tag


A nemrégiben elhunyt Csukás Istvánt elsősorban meseíróként tartjuk számon. Van azonban egy olyan gyerekszakácskönyve is, amelyben (társszerzőként) már akkor írt

20 éves kor után az ember kezd beszűkülni, szakosodni. A gyermeki belső viszont frissen tartja. A gyerek egy csodálatos dolog,

„Búcsúzunk az ország mesemondójától, meghalt Csukás István!" - adta hírül az Újszínház. "Magára hagyta mesefiguráit, akik történetein számos generáció nőtt

83 éves korában elhunyt Csukás István író, költő, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas alkotó. A hírről az Újszínháztól értesült a Gyermekirodalom portál.

Csukás István elsősorban Süsü vagy Pom Pom, vagy éppenséggel a Nagy Ho-ho-ho-horgász megálmodójaként ismerős. Holott 1980-ban játékgyűjteményt is megjelentetett Az

Egy magányos kisfiú, Lackó, elgurult üveggolyóját keresi, de nem találja, és bánatosan álomba szenderül. Különös világ tárul fel, kalandokkal, barátokkal,

„Ugyan, nem kell félned tőle, nem bánt” – hangzik el sok szülő szájából, sokszor mindhiába. A gyermeki rettegést csak a

Farkasházi Rékáék negyedik lemeze igazi zenei kavalkádot, irodalmi csemegét ígér. Minden alkotó helyet kap rajta, aki végigkísérte a csapatot az

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.