A gyerek a csodát várja – mondta Csukás István

Csukás István

A gyerek a csodát várja – mondta Csukás István

20 éves kor után az ember kezd beszűkülni, szakosodni. A gyermeki belső viszont frissen tartja. A gyerek egy csodálatos dolog, ő még mindent lát, végtelen befogadóképességű az agya, az érzelme, mindene. A lelki frissen tartást is annak köszönhetem, hogy a gyerekeknek írtam – így kezdte a beszélgetést Csukás István, egy 2016-os interjúban, amelyben Szarvasházi Judit faggatta a meseírás rejtelmeiről.

A 2016-os beszélgetés a Bébik, kicsik és nagyok magazinban jelent meg és a bebikkicsikesnagyok.hu weboldalon is elolvasható.

A gyermeki lélek fennmaradása – ez a fontos

– Hogyan történik a meseírás? Ez nem olyan, hogy lenyomunk egy gombot és akkor csak úgy jön a gondolat, az ötlet, a történet.

– Igen, ehhez is valami képesség kell. Ez ugyanolyan, mint hogy nem mindegyik író tud drámát írni, és nem mindegyik író tud regényt írni. Nincs olyan nagy különbség az irodalmi műfajok között, de valami affinitás azért kell mindegyikhez. Amikor az első gyermekmesét megírtam, kiderült számomra is, hogy tudok ezen a nyelven beszélni, föl tudom fogni, birtokba tudom venni a világukat. Ennek én nagyon örültem, mert úgy éreztem és máig is úgy érzem, hogy ezzel egy nagy birodalom nyílt ki előttem.

– Ebben a birodalomban minden műfajt végigzongoráztam: gyerekvers, gyerekpróza, színdarab, film, hangjáték, opera. A mostani fiatal költőknek mindig azt szoktam mondani, ha van hozzá érzéketek vagy tehetségetek, vágjatok bele, mert kalandozni lehet a műfajok között. Abban meg lehet őrülni, ha mindig csak verset ír az ember. Petőfi sem írt mindennap verset. A lényege tehát az, hogy ugyanaz az ember írja a felnőttverseket, mint a gyerekverseket. Csak az utóbbinál a feltétel a gyermeki lélek fennmaradása. Igyekszem ezt fenntartani, nem elszürkülni és betokosodni.

– Erre még civilként is érdemes törekedni, mert csak törekvés kérdése az egész. Az ember önmagára is fordítson mindig energiát, mert pl. egy kis erőltetéssel a rossz hangulatot is át lehet fordítani a jóba. Meggyőződésem, mert gyakorlom is ezt. Nem kell feltétlenül agyvérzést kapni, egy kis derűvel, humorral át lehet fordulni a vidámabb életfelfogásba.

– A gyakorlatba ezt úgy viszem át, hogy a gyerekeknek csak derűs, vidám dolgokat írok, azért, mert annyi életkedvet kell beléjük gyömöszölni, amennyit csak lehet. Aztán majd úgyis jönnek a fejükre a koppanások. A gyerekeknek nagyon nagy érzékük és igényük van a humorra és a vidámságra, ezt viszont ritkán kapják meg. Nem azt mondom, hogy nem kell nekik megmutatni az élet árnyékosabb oldalát is, de én a humort sokkal fontosabbnak tartom. Onnan indultunk el, hogy mi kell ahhoz, hogy az ember gyerekeknek írjon. Valami ilyesmi kell.

Várni a csodát

– A mesetörténetet hogyan kell kitalálni, felépíteni?

– A meseírással sokkal szabadabb a kezem, nem kötnek a realista hagyományok. Pl. egy macska beszél és levelet ír. Ez egy percig sem jelent akadályt. Ez nagyon jó az író számára is, de mindenképpen jó a gyereknek. A gyerek ezt várja. A macskáról nem biológiai leírást vár, azt egyrészt unja is, másrészt megkapja az iskolában.

A gyerek a csodát várja. A gyereknek ugyanazt az élményt kell kapni a mesétől vagy az írástól, mint a felnőttnek. Katarzis élményt. A gyereknek segítünk abban, hogy megismerje és meghódítsa a világot. Mert a gyerek azért gyerek és azért csodálatos az egész gyerekkor, mert az övé lesz az egész világ, de csak akkor, ha megismeri és meg is tudja hódítani. És ebben nagyon sokat segít a mese.

A teljes interjút a bebikkicsikesnagyok.hu oldalán olvasd el!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.