Krka Nemzeti Park – ahová érdemes egy napra „elszökni” a tenger mellől

Krka Nemzeti Park

Krka Nemzeti Park – ahová érdemes egy napra „elszökni” a tenger mellől

Akik egy kis változatosságra vágynak a tenger melletti nyaralás során, azokat várja egy gyöngyszem a partoktól nem is olyan messze, megannyi élménnyel és látnivalóval, ami még a kisgyermekes családok számára is egy remek program lehet. Ez pedig nem más, mint a Krka Nemzeti Park.

 

Az 1985-ben nemzeti parkká nyilvánított térség összesen 109 négyzetkilométeren terül el, települései pedig egybe ötvözik a mediterrán és az alpesi vidékek hangulatát. Legérdekesebb látnivalója a tetején található Nagy Vízesés. És bár ez a legnagyobb attrakció, a Skradinski buk – ahogy a helyiek hívják – csupán egy töredéke annak a hatalmas rendszernek, amit végig látogathatunk.

 

A videóból kiderül, mennyi érdekesség is található a Krka Nemzeti Park területén:

 

 

A fő túra

Fontos megjegyezni mielőtt belevágnánk, hogy akik ellátogatnak a Krka nemzeti parkba, érdemes egy egész napos túrát tervezniük, hiszen a látnivalók mellett rengeteg más programlehetőség is adott itt.

Javasolt a napot a lozovaci bejárattól kezdeni, ahol a belépés után autóbuszokkal visznek el minket a Skradinski buk, azaz a Nagy Vízesés tetejéhez. A páratlan kilátás mellett kulturális élményben is részesülünk, hisz ahogy elindulunk, rögtön egy kis etno-faluban találjuk magunkat, ahol réges régen vízmalmok üzemeltek. Ezek a malmok, bár már nem aktívak, a mai napig megtekinthetőek, ha pedig vezetett túrára érkezünk, akkor el is magyarázzák, miként működtek annak idején. Emellett pedig a korábbi falusi életformáról is képet kaphatunk, mely szokások egészen az 1960-as évekig még bevettek voltak. A faluban persze szuvenír bolt, kávézó és fagyizó is található.

 

Krka Nemzeti Park

 

A körtúra innen indul. A mindössze 2 km-es gyalogtúra könnyen megtehető kisgyermekkel vagy akár babakocsival is, hiszen a Plitvicei tavakhoz hasonlóan egy kiváló tanösvényen van kiépítve. Ezen felül pedig igazán vadregényes hangulatú, mert a facölöpös út alatt folyik el egyes helyeken a víz, és közvetlen közelünkben van az élővilága is. A kamerákat pedig garantáltan alig fogjátok tudni letenni a megannyi fotó téma miatt.

 

Krka Nemzeti Park

 

Az utat követve pedig elérkezünk a park legnagyobb attrakciójához, a Nagy Vízeséshez, ami Európa legszebb mészkő vízesése is egyben. Itt érdemes kicsit elidőzni, megenni a reggel elcsomagolt uzsonnánkat, vagy leülni az itt található kávézóban és gyönyörködni a természet alkotásában, ami több tízezer éven át alakult, és alakul a mai napig. És bár korábban az itt elterülő medencében fürdőzni is lehetett, 2021. január 1-től sajnos ez már nem lehetséges természet és személyi védelmi okokból. Egy fahídon átkelve még közelebb kerülhetünk a vízeséshez – a kamera itt is legyen kéznél, mert selfie-lehetőség itt bőven akad – majd elindulunk vissza felfelé a rendszer tetejéhez, útközben pedig a helyi csemegékből is vehetünk az itt található árusoknál.

 

Krka Nemzeti Park

 

Fürdőzés, hajókázás, bringázás, és egy különleges étterem a „vízesésben”

Itt azonban nem érdemes még megállni, ugyanis, amennyiben napi jegyet váltottunk, az a park további bejáratainál is használható egész nap. A vízesés rendszernek egészen a tetejéig van kijelölt túra útvonal innen a Roski vízesésig, ahol viszont már a lubickolni vágyók is megmártózhatnak a kristálytiszta vízben, és itt található a környék egyik, ha nem a legérdekesebb étterme is, ami szó szerint egy vízesés alatt található. A vállalkozó szelleműek választhatják a „vizes” asztalokat, ahol a hűs vízben áztathatják lábaikat, de aki igazán merész, az a „vízeséslépcsőn” felmászva a vízesés tetején is helyet foglalhat.

 

Krka Nemzeti Park

 

 

Krka Nemzeti Park

 

A látogatóknak javasolt még a napi hajótúrára is befizetni, főleg Visovacnál, hiszen itt található Horvátország legértékesebb kulturális emléke, egy 1445 óta itt elhelyezkedő Ferences kolostor és egy Szűz Mária templom. A szigeten továbbá minden állat – nyuszik, pávák – szabadon mászkálnak, így az állatkedvelő kicsiknek is lesz látnivaló bőven. Emiatt viszont a parknak csak erre a területére nem lehet kutyát hozni.

A biciklis élmények szerelmeseiről se feledkeztek meg, ugyanis a park körül kerékpáros túraútvonal is található.

Ha kedvet kaptatok, itt találtok további információkat és meg is tudjátok váltani jegyeiteket (kisebb angol tudás szükséges):

http://www.np-krka.hr/stranice/price-list/37/en.html

További magyar nyelvű információkat itt találtok: https://www.horvatorszaginfo.hu/helyek/krka-nemzeti-park

 

Szerző: Csizmadia Kristóf

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.