Ne felejtsd el, mindig eljöhetsz!

Ne felejtsd el, mindig eljöhetsz!

Egy gyereknek is tudnia kell: mindig, minden körülmények között fel lehet állni kényelmetlen helyzetekből. Akkor is, ha esetleg ezzel megbántasz másokat.

A Twitteren jelent meg nemrégiben Erynn Brook tollából egy rendkívül fontos gondolatmenet, no meg egy remek anyai tanács, amit szerintem meg kellene fogadni mindenkinek – írta Fiala Borcsa a wmn.hu-n. Sohase felejtsük el: mindig, minden körülmények között fel lehet állni kényelmetlen helyzetekből. Akkor is, ha esetleg ezzel megbántasz másokat. De nem csak a többiek, magad felé is felelősséggel tartozol. És a te intergritásod legyen számodra mindig a legfontosabb.

“Szeretném elmesélni, hogyan tanította meg nekem az anyukám, hogy otthagyhatok bármilyen kényelmetlen helyzetet.

Hétéves voltam, azt hiszem, az volt az első pizsamapartim valaki másnak az otthonában. A lány nevére már nem emlékszem. Mielőtt elmentem volna, anyukám azt mondta, hogy ha bármikor kényelmetlenül érzem magamat az este folyamán, bármi okból kifolyólag, még ha az éjszaka közepén is, hívjam fel nyugodtan.

Nagyon világosan fogalmazott. Azt mondta, ha a lány szülei le is feküdtek már aludni, kopogjak a hálószobájuk ajtaján, és kérdezzem meg, használhatom-e a telefont. Elmondta, hogy őt akkor is hívhatom, ha már nagyon késő van. És ha a szülei nem nyitnak ajtót, akkor is menjek, keressem meg a telefont, és hívjam nyugodtan.

Mindegy, mennyi az idő, nem fogok bajba kerülni. Jönni fog értem.

Azt hiszem, piszkáltak valamiért. Nem arról volt szó, hogy egyszerűen csak nem tudtam elaludni. Valamiért bántottak. Úgyhogy pontosan ezt csináltam.

A lány anyukája próbált eltántorítani. Azt mondta, már késő van, én meg azt feleltem, az anyukámat az nem érdekli. Azt mondta, alhatok a kanapén. Azt feleltem, hogy haza szeretnék menni. Azt mondta, hogy ezzel felzaklatom a lányát. Azt feleltem, hogy ő viszont nagyon undok volt velem.

Emlékszem, hogy fogom a telefont, és amikor az anyukám felveszi, csak annyit mondok: Szia, anyu. Mire ő: Szeretnéd, hogy eljöjjek érted? Azt válaszoltam: Igen, légy szíves. Mire ő: Kérd meg a barátnőd anyukáját, hogy segítsen összecsomagolni a holmidat, és felvenni a kabátod. Mindjárt ott vagyok érted.

Aztán megjelent az anyukám pizsamában és nagykabátban.

A lány anyukája egyre szabadkozott, amiért telefonáltam, de az én anyukám megállította. „Nem kell elnézést kérnie a lányom miatt. Szeretném, ha tudná, hogy bármikor elmehet, és én mindig ott leszek neki.”

Emlékszem a többi lányra, akik csoportba verődve álltak a hálószoba ajtajában – néma csendben és nagyon zavartan. És emlékszem arra az anyukára, ahogyan bocsánatot kér. Nem nagyon tudott már mit mondani azok után, hogy a mamám félbeszakította.

Volt még pár hasonló esetünk kislány koromban. Anyukám mindig megvédte a határaimat. Emlékszem, amikor végig kellett vele masíroznom az utcán egy barátnőm házáig, hogy az a szülei előtt bocsánatot kérjen.

Emlékszem, hogyan ültette ki a nappaliba három barátomat az összecsomagolt motyóikkal, hogy ott várják meg, amíg értük jönnek a szüleik, miután azt mondtam nekik, hogy takarodjanak a házamból, amiért csúfoltak és terrorizáltak.”

Nem állítom, hogy mindig hallgattam az ösztöneimre, ami a határokat és a kényelmetlen helyzeteket illeti. Azt sem állítom, hogy sosem nyeltem be dolgokat csak azért, hogy mások ettől jobban érezzék magukat. De elmondhatom, hogy amit tőle tanultam, az egy nagyon fontos lecke volt.

Az írás folytatása a wmn.hu-n olvasható.