17 fotó imádnivaló gyerekekről, akik túl korán születtek…

17 fotó imádnivaló gyerekekről, akik túl korán születtek…

… és most a saját babakori képüket tartják a kezükben

forrás: upworthy.com

korababa2Minden áldott nap az egész világon koraszülött babák születnek, ez azt jelenti, hogy a terhesség 37. hete előtt jönnek világra. Kanadában 29.000 csecsemő születik túl korán évente, nagyjából 13 babából 1, de az Egyesült Államokban 400.000 és 500.000 közé tehető a koraszülöttek száma, tehát körülbelül 8-10 gyerekből 1 évente.

Red Méthot, egy kanadai fényképész és egyetemi hallgató eldöntötte, hogy megragadja az ellenállhatatlan pillanatokat és néhány ilyen gyerekről képeket készít egy iskolai fotós projekthez. Ő maga is két koraszülött gyermek apja, így ez a téma kiemelten fontos számára.

„A fiam 29, a lányom pedig 33 hétre született.” – mondta nekem egy telefonos interjúban. „Ezekkel a képfajtákkal szerettem volna láttatni, hogy milyen volt számomra, amikor az első gyerekem született – ő már túljutott ezen és nagyszerűen van.”

korababa3Méthot elmondta, hogy tudja, nem minden koraszülött történet zárul boldog befejezéssel – a képei közül néhány kiemeli azokat a gyerekeket, akiknek kétszeresen kellett küzdeni azután, hogy túl korán születtek – de jó néhány koraszülött gyermek pont ezáltal szerez tapasztalatot egy nagyszerű élethez.

Méthot iskolai projektje eredetileg 10 fotót tartalmazott, de a fogadtatás annyira pozitív volt – és egyébiránt nagyon élvezte is a munkát – ezért folytatta a kollekció bővítését. Jelenleg 50 fotónál tart (A teljes album megnézhető a Facebook oldalán.) Méthot hozzátette, hogy számára  a projekt legjobb része a témával való találkozás.  „Valahányszor találkozom egy új emberrel, egy új történetet tanulok.” – mondta.

tovább: itt

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.