Bálint kikérné magának…

anyuka puszit ad a ksifiának

Bálint kikérné magának…

avagy hogyan ünnepel Mérai Kata és családja

 

fotó:magazin.story.hu

Szegfűszeges narancs, ínycsiklandózó mézeskalács figurák, sütés-forgás, sok játék, zene és mindez együtt családi, nagycsaládi körben ez számomra az Ünnep  – mondja csillogó szemekkel a népszerű televíziós színésznő, a Felelős Szülők Iskolája jószolgálati nagykövete, Mérai Kata, aki épp a napokban fejezte be ez évi forgatásait. A következő néhány nap csak a családé, aztán szülőföldemre hív a munkám, ahová jön velem 5 éves Bálint fiam és párom is, amíg én az Új év első szereplésén,  Szolnokon a Naphimnusz ősbemutató háziasszonyaként dolgozom, addig a családom wellneszezik Martfűn és a rokonok finomabbnál finomabb süteményeit eszi végig Szolnok-szerte. Bálint kikérné magának, ha ebből a jó buliból kihagynám – osztja meg Velünk Kata.

Hogyan készül az ünnepekre? Meddig tartanak a forgatások, mikortól adja át magát a sütés-főzés gyönyörének, ami köztudottan kellemes időtöltése?

Szerencsére idén úgy alakult, hogy már az ünnepekre is rá tudok pihenni a családommal. A Velencei tó mellett található csodálatos Wellness szállodában töltünk néhány napot és igyekszem rákészülni az év végi hajrára. Itt minden nap lazításképpen főzőcskézem is:) és folyamatosan beszámolok a rajongóimnak a mindennapjainkról. Szeretem velük tartani a kapcsolatot, hiszen általuk lettem az, akit ma ismernek. Sokat köszönhetek az ő szeretetüknek. A KataFakanala oldalamon pedig már gyűjtöm a Karácsonyi ötleteket, ezek közül a receptek közül igyekszem majd összeállítani a menüsort az ünnepekre.

Kisfiát és családját is elhozza magával a január 6-i  Naphimnusz ősbemutatójára Szolnokra, ahogyan tavaly is? Amolyan közös családi új év-köszöntő válik Mérai családban a tánckoncert hagyományából, akár egy kis martfűi termál-wellness programmal összekötve?

Ez egészen biztos! Bálintot otthon sem lehetne hagyni, kikérné magának. Imád wellnessezni és tavalyi pihenésünk után egyre türelmetlenebbül kérdezgette, hogy mikor megyünk megint Martfűre. Neki túl azon, hogy körbejártuk a környéket és kirándultunk Mezőtúron is, nagy élmény volt, amit azóta is “követel”.

Azt hiszem azért ránk is ránk fér egy kis pihenés majd az év végi hajrá után. Ilyenkor édesanyám is elkísér minket. Már ő is várja nagyon az unokázást a Matrfűi Wellnessben és a csodálatos Naphimnusz koncertet is.

Számtalan szerepben láttuk már a színpadon, a televízióban, énekesként hallottuk saját lemezén, de jószolgálati nagykövetként is a gyermekek és a koraszülöttek oldalán. Az Új Év első napjaiban, szülőföldjén Szolnokon vendégeskedik a Naphimnusz című ősbemutató háziasszonyaként? Hogy jött ez a felkérés?

Már tavaly is együtt köszöntöttük az Új Évet a szolnoki közönséggel. Nagyon büszke voltam arra, hogy Kádár Edit jóvoltából rám esett az a megtisztelő felkérés és feladat, hogy a méltán elismert és ismert Szolnoki Szimfonikus Zenekar Új Évi első koncertjét én konferáljam. Már akkor olyan “szerelem” alakult ki a zenekar és köztem, hogy túl azon, hogy a saját lemezbemutató koncertemen a zenekar néhány tagja megtisztelt a közreműködésével, megállapodtunk, hogy amennyiben lehetséges tovább gondoljuk a közös munkát. Mégis nagyon megörültem, amikor megkerestek, hogy a már hagyománnyá vált január elején megrendezendő koncert háziasszonyaként újfent engem szeretnének felkérni. Mi sem volt számomra egyértelműbb, hogy boldogan igent mondjak, hisz a szívem mindig visszahúz.

A mostani  tánckoncert konferálásában párja, Eckhard Gábor, zongoraművész, aki a szolnokiak számára hasonlóan nagy népszerűségnek örvend. Gáborról azt mondják hogy mindig tartogat egy- két meglepetést a tarsolyában, mit gondol miként tudnak majd együttdolgozni? volt már közös munkájuk?

Nagy örömömre szolgál, hogy megismerhetem Gábort. Még soha nem dogoztunk együtt, de rengeteget hallottam róla, de ez természetes. Már nagyon várom és hiszem, hogy az én konzervatív jelenlétemet humorával és elképesztő zenei történeteivel csak színesebbé, szórakoztatóbbá varázsolhatja a közönség számára. Én azon sem csodálkoznék, ha előrukkolna valami kis zongorázással is:)

www.szolnokiszimfonikusok.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.