Több mint egymillió kisdiák ült az iskolapadba szeptember első tanítási napján

tinik az osztályteremben

Több mint egymillió kisdiák ült az iskolapadba szeptember első tanítási napján

Idén szeptember 3-án kezdődött meg a tanév. Összesen mintegy 1 millió 295 ezer 800 diák kezdi meg a tanévet hétfőn, mely egyébként az 1017. lesz.

 A nebulók közül általános iskolába 748 ezer, gimnáziumba 191 800, szakközépiskolába 227 600, szakiskolába 128 400 tanuló jár. A tanárok száma 665-tel kevesebb a tavalyinál, összesen 150 100-an vannak. Az általános iskolákban 100 800, a gimnáziumokban 38 900, a szakközépiskolákban 40 200, a szakiskolákban pedig 33 900 első évfolyamos tanuló lesz, őket érinti majd például elsőként a mindennapos testnevelés bevezetése, melyet most kezdenek meg az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamokon.

Az iskolakezdés több izgalmat tartogat a szokásosnál, most lép ugyanis hatályba az új köznevelési törvény néhány eleme, de év közben is számolni kell változásokkal. Az utolsó tanítási nap 2013. június 14.


Változások az új tanévben Ez az egyik, de nem az egyetlen változás, mely ebben a tanévben debütál. Mostantól változik meg a tankötelezettség felső határa is, ezentúl 18 helyett csak 16 éves korig lesz kötelező iskolába járni. Először azok számára csökken a korhatár, akik a 2011-2012. tanévben nyolcadik vagy ennél alacsonyabb évfolyamra jártak. Az iskolai életben kevésbé feltűnő, de szintén fontos változás lesz, hogy 2013 januárjától az állam átveszi bizonyos iskolák fenntartását, ha az önkormányzat nem nyilatkozik másképp, illetve szintén ebben a tanévben kezdik el az új ellenőrzési rendszer felállításának előkészítését is.

A tanév rendje Szeptember 3-tól 2013. június 14-ig tart a tanév, a középiskolákban és szakiskolákban a végzős osztályok számára május 2-ig. A tanítási napok száma az általános iskolában száznyolcvankettő nap, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában száznyolcvanegy nap. Az első félév 2013. január 11-ig tart. Az iskoláknak 2013. január 18-ig kell értesíteniük a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről.

Szünetek: Az őszi szünet október 29-től november 4-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 27. (szombat), a szünet utáni első tanítási nap pedig november 5. (hétfő). A téli szünet december 27-től 2013. január 2-ig tart. A szünet előtti utoljára 2012. december 21-én (pénteken), kell iskolába menni, utána először 2013. január 3-án (csütörtökön). A tavaszi szünet 2013. március 28.-április 2. között lesz, az utolsó tanítási nap március 27. (szerda), az első április 3. (szerda). A tanítási évben – a tanítási napokon felül – a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra az általános iskolában öt, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában hat munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel. A hivatalos munkanappá nyilvánított szombatok az iskolák számára is hivatalos tanítási napnak minősülnek. Helyi döntés alapján lehetőség van e napokon tanítási szünet elrendelésére, de csak a törvényben megszabott garanciák megtartása mellett

Mérések és ellenőrzések: Az Oktatási Hivatal 2013. május 29-én szervezi meg az olvasási-szövegértési és a matematikai alapkészségek fejlődésének vizsgálatát a hatodik, a nyolcadik és a tízedik évfolyamokon. A mérés napja tanítási napnak minősül, melyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek. A tanuló eltérő ütemű fejlődéséből, fejlesztési szükségleteiből fakadó egyéni hátrányoknak a csökkentése, és az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskoláknak 2012. október 12-ig kell felmérniük az érintett első évfolyamos tanulóik körét. Az igazgatóknak 2012. október 27-ig kell jelenteniük a hivatalnak az érintett tanulók létszámát. A vizsgálatokat az iskoláknak a kiválasztott tanulókkal 2012. december 7-ig kell elvégezniük. A 2012/2013. tanévben országos mérés, értékelés keretében gondoskodni kell a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatáról. A vizsgálatot az intézményeknek 2013. április 3. és május 28. között kell megszervezniük a korábbi években rendelkezésükre bocsátott, a fittség vizsgálatára alkalmas módszertani anyagok alapján.

Érettségi: 2013. március 1. és 2013. május 31. között hatósági ellenőrzés keretében kell ellenőrizni a középiskolákban a középszintű és az emelt szintű érettségi vizsgákra történt jelentkezések módját. A vizsgálatot az Oktatási Hivatal szakmai irányításával a kormányhivatalok végzik. Az őszi érettségi vizsgaidőszak október 12-én kezdődik, vége pedig november 30-án lesz. A tavaszi érettségi május 3-tól június 28-ig fog tartani.

forrás: edupress.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.