Víz, víz, tiszta víz

jéghegy vízzel

Víz, víz, tiszta víz

Ünnepeljük és óvjuk együtt kincseinket!

Víz Világnapja – március 22.

„A Föld eltartó képességének határát már túlléptük. Változtatnunk kell életmódunkon, magatartásunkon ahhoz, hogy unokáink is legalább ugyanilyen körülmények között élhessenek a Földön.” – nyilatkozta Diófási Orsi, környezeti nevelő a Víz világnapja kapcsán. Bolygónk felületének 71%-át víz borítja, ennek csupán alig 2,5-3%-a édesvíz – a többi sósvíz, amelyek tengerekben, illetve óceánokban helyezkednek el. Az édesvíz 98%-a felszín alatti víz, a fennmaradó rész gleccserek és állandó hótakaró formájában található, ezért különösen fontos a felszín alatti vizek védelme. Magyarország ivóvízellátásának több mint 95%-a szintén felszín alatti vizeken alapszik, így számunkra különösen fontos, hogy a talajszennyezéstől is megóvjuk környezetünket.

Ezért is fontos március 22-én országszerte felhívjuk a gyermekek és felnőttek figyelmét Földünk legnagyobb kincsének megóvására. A héten számos érdekes program foglalkozik a környezetvédelemmel , a vízbázisok védelmével, a felelős, környezettudatos vízhasználat fontosságával – Mulatságcseppek a Gruber József Víztározóban , Da Vinci Learning Vasárnap a Csodák Palotájában, de akár a  Tropicariumban és az Állatkertben is találunk a témához kapcsolódó játékokat, feladatokat, programokat.

A Da Vinci Learning TV-csatornán március 22-én vetített Hétköznapi tudományok című sorozatának epizódjaival azoknak a környezettudatos családoknak is izgalmas és tanulságos lehet a Víz napja, akik otthon töltik szabadidejüket. Megtudhatják, hogy miért ad furcsa hangokat az olvadó jég, és otthon is elvégezhető kísérletekkel ismerkedhetnek meg.

Diófási Orsi környezeti nevelő szerint az emberek azokért a dolgokért tesznek, melyeket ismernek és fontosnak tartanak. Éppen ezért a környezeti tudás átadása nagyon fontos eleme a szemléletformálásnak. „ A játékos oktatás és a szokások formálása már az oviban elkezdődhet – és minden oktatási intézményben az életkori sajátosságok figyelembevételével folytatódnia kell.”

„Milyen elemei vannak környezeti tudásunknak? A környezeti problémák (többek között a globális felmelegedés, a klímaváltozás és ezek helyi, mindennapos hatásai) azonosítása után meg kell vizsgálni: milyen következményekkel jár, ha minden marad a régiben. A második lépés: felismerni, mi mit tehetünk környezetünkért, és melyek azok a tevékenységek, amelyekkel változtatni tudunk a pazarló szokásainkon (közlekedési metódusaink, környezettudatos vásárlás, energia- és víztakarékosság, hulladékgazdálkodás).  A harmadik, nagyon fontos lépés, hogy megtanuljuk értékelni a különböző tevékenységeink hatását és ki tudjuk választani azt, amellyel a legjobban, leghatékonyabban tudjuk óvni környezetünket. „ – állítja a szakértő.

Mindennapi életünkben a megelőzés, a proaktív gondolkodás, a komplex megközelítés minden környezetvédelemmel kapcsolatos gondolat alapja.
Fontos, hogy igényeink újragondolásával, vásárlásaink környezeti hatásaival megismerkedve helyes döntéseket hozzunk.

A víz alapvető lételemünk. Ünnepeljük minden nap.

Programajánló:

Az április 1-i Csodák Palotájában megrendezésre kerülő Da Vinci Learning-vasárnap keretén belül tovább mélyülhet a család öko-szemlélete.

11:40-től SZELEKTÁLJ! címmel  interaktív játékkal és előadással vár minden érdeklődőt az FKF Zrt. PR-főmunkatársa, Orendi Éva a moziteremben.

Ugyanitt 15:30-tól Heti zöldség – avagy a környezettudatos vásárló címmel Diófási Orsi előadását hallgathatják meg a csodás-tudományos játékok kipróbálása közben elfáradt gyerekek és szüleik.
Az emeleten, az Öveges terem melletti játszórészben 10:30 és 17:00 óra között az Edupress Tudáspróba ismeretterjesztő kvízjátéka és a SZELEKTÁLJ! – az FKF interaktív játéka (környezetismeret, környezetvédelem témakörben) teszi még érdekesebbé  a megszerzett tudást.

A közel másfél évszázados Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén élő csaknem 2 millió ember a nap bármely percében kiváló minőségű, egészséges ivóvizet ihat. Ők négy napon át tartó Mulatságcseppek keretében ünneplik a Víz Világnapját. Nyílt Napot tartanak Budapest legnagyobb víztározó medencéjében, a Gruber József víztárolóban 2012. március 22-én és 23-án 9:00 és 16:00 óra között.
A Fővárosi Állat- és Növénykert 2012. március 24-én és 25-én 9:00 és 16:00 óra között Víz-íz teszttel, vízlábnyom-méréssel, Fess a vízzel! – vízi laborral és Víz-IQ tesztekkel várja az érdeklődőket. A Csodák Palotája Öveges termi kísérleteit is lehetőség nyílik mindkét nap megcsodálni a Barlangteremben 11:00, 12:30, 14:00, 15:30 órai kezdettel.

A Tropicarium március 25-én egész napos programokkal és 11:00, 11:30, 14:00 és 14:30 órakor szakmai idegenvezetéssel várja a víz és vízi állatok szerelmeseit.  Különlegesség, hogy megtekinthető a szűrőház, ahova máskor nem lehet belépni, s ahol a berendezések 3 óra alatt több mint 2 millió liter vizet forgatnak meg.

Immár hagyományosan egész napos rendezvénnyel várják március 23-án az esztergomi Duna Múzeumban a helyi, valamint környékbeli általános és középiskolák diákjait.  Képes bemutatók, szakmai előadások keretében tanulhatnak a nagyobbak a globális vízhiány okairól, a vízfogyasztási szokások alakulásáról. Vizes kísérletek kipróbálására is lehetőség nyílik, szárazságtűrő és vízigényes haszonnövényekkel.

 

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.