8 kezdőmondat ahhoz, hogy egy tanárral könnyen induljon a beszélgetés

8 kezdőmondat ahhoz, hogy egy tanárral könnyen induljon a beszélgetés

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha úgy tudna kommunikálni egymással szülő és tanár, hogy értse egymást, hiszen mindkét félnek közös az érdeke. Boldog, kiegyensúlyozott, iskolába örömmel járó gyerekeket látni.

A Szülő 2.0 szerzője ezért gondolta, hogy megoszt néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb kezdőmondatot.

„Aggódom a gyerekem miatt…”

Azt mondani, hogy aggódom a gyerekem matematikai előmenetele miatt sokkal kevésbé vezet konfliktushoz, mintha azt mondanánk, hogy „többet kellene segíteniük a fiamnak”. Szerencsésebb, ha úgy fogalmazol, hogy egyértelmű legyen, partnerként szeretnél együttműködni a tanárral, nem pedig rájuk mutogatsz probléma esetén.

„Kérem, segítsen megérteni…”

Még azokban a pillanatokban is, amikor nem értesz egyet a tanárral, a „kérem, segítsen megérteni” kezdetű mondat elég konstruktív ahhoz, hogy a beszélgetést előre mozdítsd. Azt is egyértelművé teszi, hogy figyelsz a tanárra és részt veszel a probléma megoldásában.

„Mi volt a célja ennek a feladatnak?”

Nagyon fontos egyértelművé tenni, hogy a tanár és te ugyanazokért a célokért dolgozol. Kulcsfontosságú tisztázni ezeket a célokat és szintén fontos ezek megosztásának a hangsúlyozása. Ezt lehetne kérdezni: „van valamilyen javaslata arra nézve, hogy milyen tevékenységgel tudná a gyermekem bizonyos képességeit fejleszteni?”

„Úgy vettem észre, hogy…”

Ezzel a kifejezéssel lehetővé teszed, hogy úgy osszál meg információkat a tanárral, hogy közben ne bántsd meg, még akkor sem, ha más szemszögből látja a gyerekedet, mint te. Például: „Azt vettem észre, hogy a gyerekem sokkal részletesebben el tud mesélni egy történetet, ha azt hangosan olvassa fel. Van-e arra lehetőség, hogy az osztályban is hangosan olvassanak a gyerekek?”

További szuper kezdőmondatok a Szülő 2.0 oldalon.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.