Koronavírus – A PSZ továbbra is az oktatási intézmények bezárását követeli

osztályterem

Koronavírus – A PSZ továbbra is az oktatási intézmények bezárását követeli

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) továbbra is az oktatási intézmények mielőbbi bezárását követeli a koronavírus járvány miatt, és nem fogadja el, hogy a tanárok nem kaphatnának juttatást az iskolabezárás idejére – közölte az érdekvédelmi szervezet pénteken az MTI-vel.

sorban álló üres székekA PSZ közleményében Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádiónak adott pénteki nyilatkozatára reagált. A miniszterelnök azt mondta, az iskolabezárás a tanév végét fogja jelenteni, “akkor a tanároknak el kell menniük fizetés nélküli szabadságra, és be kell látnunk, hogy nem tudjuk két hét múlva kinyitni az iskolákat.”

Az érdekvédők – mint írták – azzal sem értenek egyet, hogy az iskolabezárás feltétlenül a tanév végét jelentené, hiszen a köznevelésről szóló törvény, illetve az idei tanév rendjét szabályozó rendelet több lehetőséget is kínál az elmaradt tanítási napok pótlására. A törvény szerint akár hatnapos is lehet egy tanítási hét, amikor pótolni lehet az elmaradt tananyagot.

A tanév rendjét szabályozó rendelet szerint pedig “az iskola indokolt esetben gondoskodik az elmaradt tananyag 2020/2021. tanítási évben történő feldolgozásáról.”

A szakszervezet megismételte előző napi sajtótájékoztatóján elhangzott álláspontját, azaz az intézmények bezárása azért fontos, mert bár a fiatalok megbetegedési rátája alacsony, nagy veszélyt jelentenek vírushordozóként. Ráadásul a pedagógusok és oktatásban dolgozók átlagos életkora magas, 48-50 év, az ő védelmük érdekében is szükséges az intézmények mielőbbi bezárása.

A PSZ ismét felhívja a döntéshozók és az intézményfenntartók figyelmét arra, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek ellátásáról (meleg ételhez jutásáról) gondoskodni kell a rendkívüli tanítási szünetben is.

MTI

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.