A Pál utcai fiúk elfoglalták a Szabó Ervin könyvtárat

A Pál utcai fiúk elfoglalták a Szabó Ervin könyvtárat

Molnár Ferenc regénye születésének 110 évfordulója alkalmából nyílt vándorkiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. A tárlat június 22-ig látható itt, utána országjáró útra indul, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a regényt.

A gyermekkorát Józsefvárosban töltő Molnár Ferenc világhírű regénye éppen 100 évvel ezelőtt jelent meg könyv formájában (korábban 1905-06 között a Tanulók lapja közölte folytatásokban). Közismert, hogy a regény, illetve kis hősei sok szálon kötődnek Józsefvároshoz: a Pál és a Mária utca sarkán állt a grund, a srácok a Múzeumkert hátsó, szabad részén gyakran játszottak, a vörösingesek a józsefvárosi reálba jártak (a mai Vörösmarty Gimnázium) és persze a Füvészkert – amely annak idején jóval nagyobb volt – szintén a kerületben található.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (FSZEK) látható vándorkiállításon – molinókon – a helyszíneken túl sok egyéb érdekes információ is megtudható a szerzőről, a korabeli Budapestről és természetesen magáról a regényről, a srácokról, az akkori népszerű játékokról, illetve a mű alapján készült adaptációkról.

Mint Dippold Péter, a FSZEK Központi Könyvtárának igazgatója a kiállítás megnyitóján elmondta: a könyvtárban A Pál utcai fiúk összesen 314 példányban található meg, amelyet évente átlagosan 2000-en kölcsönöznek ki, amely jól mutatja a regény népszerűségét.

A jelenlegi tárlat a Petőfi múzeum 2007-es nagyszabású kiállítására épül, és kiegészül a Magyar Nemzeti Múzeum, a Móra Kiadó, illetve a Vígszínház – ahol jelenleg a mű nagysikerű musicalváltozata látható – biztosította tartalmakkal.

A Pál utcai fiúk-vándorkiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban június 22-ig tekinthető meg, majd utána útnak indul: Székesfehérvár, Balatonalmádi, Balatonfüred, Kaposvár, Marcali és Fonyód ad otthont a tárlatnak, később pedig több határon túli településen is látható lesz.

A cikk és a kép forrása a Móra Kiadó oldala, kattints IDE.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.