A Coco című zseniális rajzfilmről – Ti láttátok már?

A Coco című zseniális rajzfilmről – Ti láttátok már?

Képzeld magad elé a Fel! elejét és üzenetét a képeskönyv átlapozásánál. Ha megvan, akkor gondolj bele, milyen lehet egy film, ami ezt egész estéssé teszi. Jó, persze úgy már nem olyan tömény, de ez mit sem számít akkor, amikor a Cocót nézed. Ne zavarjon az idegen kultúra és a pár betétdal: a Pixar legújabb mesterművével egyértelműsítette az Oscart és zárójelbe tett mindent, amit idén az animáció műfaj címszava alatt láttál! A hetedik sor közepe cikke.

Mexikóban a halottak napjának kultúrája a szokottnál is jóval nagyobb misztikummal, jelentőséggel bír. A hagyomány szerint ugyanis akire még emlékeznek az élők, az még nem halt teljesen meg és a Holtak földjéről lelke minden évben egyszer leszállhat sírhelyéhez, amennyiben egy fénykép és a szájhagyomány őrzi emlékét. Főszereplőnk, Miguel famíliája is nagy becsben őrzi ezt a tradíciót, azonban ők az egyetlen mexikói család, akik utálják a zenét, egy, a múltban történt eset miatt. A kis Miguelnek azonban minden vágya, hogy olyan nagy zenész lehessen, mint a legendás Ernesto de la Cruz, akinek titkon hatalmas rajongója. Ezt a családból viszont egyedül dédije, Coco mama nem ellenzi, noha ő már alig fog föl bármit is a világból, halvány emlékeiben él. A főtéren tartanak egy tehetségkutatót és Miguel az indulás mellett dönt. Összevesz a családjával, gitár nélkül marad, de ez cseppet sem zavarja, vészmegoldásként besurran idolja elzárt sírjához és leakasztja a legenda gitárját. De hangolás közben véletlenül átcsusszan a Holtak földjére…

Ebből a világból számtalan adaptáció született már, de talán a noir Grim Fandango c. LucasArts videojáték ugorhat be sokaknak, ha az megvan, akkor az itteni ábrázolást is könnyen be lehet lőni. A Pixarnál nagyon ügyeltek a mexikói kultúra átmentésére, ez esetben sokkal hangsúlyosabb, mint a L’ecsó francia, vagy a Merida skót környezete. Blődség lenne összehasonlítani a pár éve még Golden Globe-jelölésig jutó, hazai pályáról jövő Az élet könyvével, ugyanis hiába szól érdemben ugyanarról a két film, a Coco a Toy Story 3 után nem sokkal már előkészítés alatt állt, az ábrázolásbéli hasonlóságok pedig pont a sokszor körbejárt mexikói környezetnek és a helyi átlagemberek és szakértők tanácsainak köszönhető.

Ahogy az énekléseknek is komoly jelentőségük van a dramaturgiában, ezért nincs olyan spontán hercegnős, ahol majd a réten az álltatok is köré gyűlnek dal, vagy az ennél eggyel kommerszebb „Micimackó-stílus” sem köszön vissza; másrészt nincs is belőlük sok, és talán egy kivételével mind indokoltan, következetesen van elhelyezve. Harmadrészt pedig alig érezhető rajtuk az a feelgood érzés… mert a film szimplán nem olyan.

Sokkal inkább egy komoly mondanivalóval bíró dramedy, ami a nagyoknak/felnőtteknek, vagy azoknak szól akik már vesztettek el valakit, a kisebbeknek viszont pont hogy vígjáték, amiről viszont hosszan lehet beszélgetni. A Pixar megint a végletekig kihegyezte az érzelmi játékot, aki megkönnyezte valaha a Szörny Rt., a Toy Story 3, vagy az Agymanók végét, az most se készüljön zsepi nélkül, mert nem biztos, hogy megússza szárazon…

A Fel!-t sem hiába hoztam föl a leadben, ott a gyásszal való együttélés, a múlt-jelen és a „köszönöm a kalandot” sor élteti a sztorit, de ezeket leszámítva gyakorlatilag inkább egy vicces kalandfilm. Nagyon felemás, csak az eleje húzza föl megítélését. Viszont a Coco arányai sokkal kiforrottabbak. A gyász-múlt-jelen ugye közös pont, de itt a Fel! kalandrészeit igazán okos fordulatok, folyamatos mondanivaló és sokkal kevesebb geg kíséri.

Jó persze, itt is vannak kötelező vicces állatok (de azok is a mexikói kultúrából, Dante például nemzeti kutyafajtájuk) meg klasszikus burleszk humor, de ez kell a kicsiknek mindenképp, meg nekünk nagyoknak is lazításként két érzelmileg letaglózó jelenet közé. Ugyanakkor meg ezek kevésbé zavaróak, mint általában, mert a világ kreativitásából fakadnak, a Pixar pedig ebben még gyengébb pillanataiban is jelesre vizsgázik (ugye, Verdák 2?).

És ha már a világnál tartunk: az a színpompás, gyönyörű animáció ismét megmagyarázza mi telt ebbe 6-7 évig. Nyilván nem a legeredetibb alapanyag, követni kellett a hagyományokat meg a mexikói falvakba se csak nyaralni mentek az animátorok, de amikor már nem hisszük, hogy fejlődhet a CGI rajzfilmek kinézete, a Pixar mindig rá tud tenni egy új szintet. Nem olyan álleesős, mint a Dínó tesó vagy a Verdák 3 néha tényleg fotorealisztikus környezete és snittjei, de egy fantáziavilágba pont nem az kell. Tökéletesen keverednek ezen elemek és a legutóbb az Agymanókban látott stílus.

„Fél musicalhez” mérten muszáj a zenékről két mondat: Michael Giacchino már a Disney logó alatt(!) tudatosítja, hogy itt biza „mehikkkóóó” lesz. A betétdalok nem hiszem, hogy klasszikusok lesznek, de Oscar jelölésre simán viheti valamelyik, és jól illeszkednek a sztorihoz is. A stáblista alatt megy talán az egyik legjobb, érdemes megvárni. Mondjuk eleve nehéz lesz a stáblista alatt felállni attól az érzelmi ingercunamitól amit előtte kapunk. Jelenet nincs, de a stáblista végén egy, a film mondanivalóját még jobban erősítő gesztus található.

Aludtam rá egy napot, hogy végiggondoljam és találjak valami negatívumot is a filmben. Ami nézés közben felmerült, azt végülis logikusan megmagyarázták, talán a csúcspont lehetne egy fél jelenettel rövidebb (egy csavarral kevesebb, a 105 perc máshol nem érződik, bár nem tudom mennyire lesz ez igaz a nekünk nem vetített +20 perc Jégvarázzsal), de ezen kívül csak pár szőrszálhasogatás jut eszembe, azok is a jól muzsikáló poénok oltárán jöttek és tényleg nagyon apróságok. Talán a Holtak földjének működésébe kicsit jobban belemehettek volna, eleinte mindent értünk, a végére – de csak ha nagyon erősen keressük, és az élmény miatt ezt úgyse tesszük majd – maradt egy fontos lyuk. Talán. Mondjuk. De hagyjuk!

A Coco tehát kötelező darab mindenkinek, trailerei nem sejtettek ekkora durranást. Nem szól akkorát, mint az Agymanók, nem is a stúdió legeredetibb filmje (a környezet ugye adott volt), de hogy az egyik legszerethetőbb és legmélyebb, ami garantáltan veled marad… az biztos! Még az is elképzelhető, hogy érdeklődni kezdesz a mexikóiak ezen szokásai iránt!

 

Forrás: https://hetediksor.hu/2017/11/22/coco-kritika/