Nagyszerű családi- és gyerekprogramok a 10. Ördögkatlan Fesztiválon

Nagyszerű családi- és gyerekprogramok a 10. Ördögkatlan Fesztiválon

Ma veszi kezdetét és 5 napig meg sem áll majd az idén 10 éves szülinapját ünneplő Ördögkatlan Fesztivál programforgataga. 2008 óta minden évben augusztus elején kerül megrendezésre ez a fantasztikus összművészeti találkozó, ahol kicsik és nagyok egyaránt garantált szórakozásra, kikapcsolódásra lelnek. Idén sem lesz ez másként, 2017. augusztus 1-5. között Beremenden, Kisharsányban, Nagyharsányban, valamint Villánykövesden összesen több mint 600 programmal várják a látogatókat a fesztiválon. Ti se maradjatok le, Katlanra fel!

 

Lesz itt interaktív kovácsbemutató, mesemondás kicsiknek és nagyoknak, reggeli torna, kézműves foglalkozások, vásári játékok, kocsifestés, vízi csata, számháború a Veled Kerek csapatával, a Bóbita Bábszínház előadásai, hangszersimogató Kárász Eszterrel, Halász Judit, Rutkai Bori, valamint Szalóki Ági koncert gyerekeknek, beszélgetések Jocó bácsival, a tetkós történelemtanárral a közösségről, motivációról, élménypedagógiáról, és még sok érdekes meglepetés.

Néhány izgalmas programot ki is gyűjtöttünk Nektek hangolódásképpen:

 

augusztus 2. (szerda)

NAGYHARSÁNY – PÉCSI BÖLCSÉSZ UDVAR
14:30 Mindenkinek megéri?

Bölcsész iskolai szünet. Beszélgetés sikerről, közösségről és pedagógiai módszerekről az Oscar-díjas Mindenki c. film kapcsán. „A Mindenki az “ember embernek farkasa” elve helyett az ember alapvető jósága, erkölcsi érzéke és az összefogás ereje mellett tesz hitet, melyhez sajnos a gyermeki ártatlanság és naivitás passzol igazán. Realisztikusabban, felnőttekkel elmesélve ezt a parabolát valószínűleg nem hinnénk el és pont ez az akaratlan duplacsavarja jelenti a kisfilm keserű iróniáját.” BESZÉLGETÉS

 

augusztus 2. (szerda)

KISHARSÁNY – KOVÁCS UDVARHÁZSZOMSZÉD
16:30 VELED KEREK – Beszélgetés Balatoni Józseffel, a tetkós történelemtanárral 

A tetkós történelemtanár, Balatoni József, alias Jocó bácsi, akit az ország legnépszerűbb pedagógusa címmel illetnek, ismét írásra adta a fejét. Április 22-én látott napvilágot második könyve Jocó bácsi világa 2.0. címmel. A csokorba szedett sztorik átnyúlnak az iskola kapuján, sőt, azon túl kezdődnek csak igazán. Kamaszoknak, szülőknek és mindenkinek ajánljuk, aki gyerekekkel foglalkozik, és hisz az élmény alapú tanításban és az érzelmi odafordulásban. A fanatikusok itt juthatnak elsőként a „celebtanár” második könyvéhez, akár dedikáltan. Természetesen lesz alkalom a szerzővel való személyes beszélgetésre, kérdésekre is az előadás végén. Vendégeink: Balatoni József, @jocobacsivilaga megalkotója és a Felelős Szülők Iskolája, akikkel az élménypedagógiáról és a ‘tojásőrzésről’ beszélgetünk, játszunk! Mottó: „Az ÉLETRŐL tanítok, ha kell krétaháborúval demonstrálva a lövészárkok szerepét.” CAMINUS VELEDKEREK CSALÁDI BESZÉLGETÉS

 

 

BEREMEND

 

augusztus 2. (szerda)

 

KOVÁCSMŰHELY

10.00 / 14.00 / 18.00 Interaktív Kovácsbemutató GY

Hagyományőrző foglalkozás, ahol a látogatók bevonásával régi mesterségek kelnek életre. Sajátos történelemóra – itt kezedbe foghatod  a múlt darabkáit, és magad is elkészítheted saját emléktárgyadat.

13.00 Mesemondás kicsiknek és nagyoknak GY

Túrai mesemondók érkeznek a kovácsudvarba, kik a héttengerről hozott történeteikkel varázsolják el a jónépet.

 

augusztus 3. (csütörtök)

 

KOVÁCSMŰHELY

10.00 / 14.00 / 18.00 Interaktív Kovácsbemutató GY

Kovácsolj magad is, a házigazdák segítenek!

13.00 Mesemondás kicsiknek és nagyoknak GY

Bukovics János és Pintér Zsolt minden nap mesélnek – de mindig mást.

 

augusztus 4. (péntek)

 

KOVÁCSMŰHELY

10.00 / 14.00 / 18.00 Interaktív Kovácsbemutató GY

Kovácsolj magadnak valami szépet: madarat, sarkantyút, amit szeretnél.

13.00 Mesemondás kicsiknek és nagyoknak GY

A túrai mesemondók csak mondják és mondják…

 

STRAND

16.00 Bóbita Bábszínház: Az ördögszántotta hegy GY

Gólyalábas, óriásbábos szabadtéri játék Szársomlyó legendájáról, amiről a fesztivál is nevét kapta.

Játsszák: Vadon Judit, Czéh Dániel, Kalocsányi Gábor, Matta Lóránt, Papp Melinda – rendezte: Tóth Zoltán

 

augusztus 5. (szombat)

 

KOVÁCSMŰHELY

10.00 / 14.00 / 18.00 Interaktív Kovácsbemutató GY

Tanulj meg kovácsolni – üllő, kalapács és kovácsmester segít.

13.00 Mesemondás kicsiknek és nagyoknak GY

A túrai mesemondók ma befejezik végtelen meséjüket.

 

 

KISHARSÁNY

nap mint nap

 

KOVÁCS UDVARHÁZ – CAMINUS

 

REGGEL (10 óra):

REGGELI TORNA ELEK ÁNYOSSAL Ahogy tavaly is, idén is minden reggel Elek Ányossal és a Veled Kerek csapatával indul a reggel – játék, mozgás, ébredés, vadulás! GY

 

A VELED KEREK bemutatja: NapKöszi – Vigyázzunk a gyerekedre! A Kovács Udvarház melletti Szomszéd idén is Elek Ányosék birodalma. Állandó programok: kézműves foglalkozások, vásári játékok, sorbanálló színház, tombola, strand, kocsifestés, labirintus, pad- és falfestés, társasjátékok, jelmezek, improvizáció, vízicsata, nyerőgép, szögbeverő, számháború és száz más játék. Gyertek át a Szomszédba! Bővebben a honlapon. GY

 

ESTE:

19:00 ESTI MESE A CAMINUS és a Veled Kerek fiatal művészei mesélnek minden este hétkor – utána a legkisebb katlanlakók már mehetnek is aludni. GY

 

TORNATEREM

13.00 FAQ Színház: Mesefolyamok óceánja (90’) S

Az előadás a Mesefolyamok óceánja című kétkötetes indiai mesegyűjteményt vette alapul szövegkönyvéhez. Az indiai tanmese jellegzetes szerkezeti sajátossága révén, az egyes történeteket egy keretként és egyben gerincként is funkcionáló mesébe szerkesztettük, mely megsegíti az elkülönülést történetről-történetre, és egyben egyfajta sajátos dinamikát is ad a darabnak. (Az előadást 10 év feletti gyerekeknek és persze felnőtteknek ajánljuk.)

Játsszák: Árvai Péter, Georgita Máté Dezső, György Zoltán, Kőszegi Mária, Orbán Borbála, Tóvaj Ágnes, Rendező: Varga Krisztina.

augusztus 3. (csütörtök)

 

KOVÁCS UDVARHÁZ – CAMINUS

11:00 ELEK ÁNYOS: BŐRÖNDMESÉK Egy világutazó sok bőrönddel érkezik, La Fontaine-meséket varázsol elő belőlük, egyiket a másik után.GY

 

KOVÁCS UDVARHÁZ – CAMINUS

11:00 KÁRÁSZ ESZTER: DALOLKA Varázslat és hangszersimogatás gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek a Szomszédban. GY

 

augusztus 5. (szombat)

 

KOVÁCS UDVARHÁZ – CAMINUS

 

11:00 DÉS ANDRÁS TRIÓ: JAZZ JÁTSZÓTÉR Interaktív-improvizatív gyerekműsor a Dés András Trióval. GY

 

 

NAGYHARSÁNY

 

nap mint nap

GYEREK- ÉS CSALÁDI PROGRAMOK

NARANCSLIGET

MeseLadik (minden nap 12.00-15.00) GY

Hogyan készül egy színházi előadás?

Ha van kedvenc mesehősöd és szívesen eljátszanád, ha kíváncsi vagy, milyen lehet egy színházi próbafolyamat, ha szeretsz játszani, festeni, történetet mesélni… Gyere, és csatlakozz a Meseladik csapatához és minden nap létrehozunk egy kis előadást. A foglalkozást tapasztalt színészek segítik Varga Anikó vezetésével. Te pedig lehetsz rendező, színész, drámaíró, tervező.

A program 6-12 korig ajánlott.

 

ISKOLA

Felnőttek szabadságon (minden nap 15.00-19.00) GY

Amíg a felnőttek színházban vannak, söröznek, kirándulnak, alszanak vagy csak tétlenül bambulnak maguk elé, szóval azt gondolják, egy pici időre jó lenne nyugton lenni – a gyerkőcökkel az Iskolában játszik Szilvi és szabadkai csapata.

 

 

 

VILLÁNYKÖVESD

nap mint nap

 

GYEREK- ÉS CSALÁDI PROGRAMOK

BLUM PINCE (Pincesor 24.) GY

Minden nap 10.00-18.00-ig a Néprajzi Múzeum családi programjai várják kicsiket és nagyokat: tárgykészítő foglalkozások, felnőtt workshopok, hagyományos népi játékok, filmvetítés a Néprajzi Múzeum archívumából és a megújuló múzeum terveiből, etno chill lazító.

 

augusztus 2. (szerda)

 

TELEKI LIGET

10.00 Bóbita Bábszínház:  Bűbájos lakat GY

Mese lakatot csenő okos fiúról és a sosem alvó ördögről. Játsszák: Papp Melinda és Matta Lóránt

 

augusztus 3. (csütörtök)

 

TELEKI LIGET

11.00 “Csiribiri” – Halász Judit koncert GY

A Mosoly-Rend lovagja, a Vígszínház tagja, a magyarországi UNICEF elnökségi tagja… és a gyerekek örök kedvence, Halász Judit újra a Katlanban!

 

augusztus 4. (péntek)

 

TELEKI LIGET

10.00 Rutkai Bori Band: Pizsamátor GY

Mesekoncert gyerekeknek – a koncert végére az is kiderül, kik azok a Pizsamátorok.

11.00 Világgá mentem – Jankovics Anna előadása GY

Miért megy egy gyerek világgá? Létezik, hogy valaki igazán tud repülni? Hogy néz ki egy táj? Egy felhő alakú kakaófolt? Hogyan kell unatkozni? És puszilózni?..  választ kapunk ezekre és még megannyi kérdésre és megtudhatjuk, milyen gyerekszemmel a világ.

 

augusztus 5. (szombat)

 

TELEKI LIGET

10.00 Bóbita Bábszínház: Az ördögszántotta hegy GY

Az Ördögkatlan legenda gólyalábbal és óriásbábbal elmesélve.

11.00 KÖRFORGÁS – Szalóki Ági és zenekarának családi koncertje GY

József Attila, Tamkó Sirató Károly, Szabó T. Anna, Erdős Virág, Jónás

Tamás és Garaczi László versek angyali hangon tolmácsolva.

 

további információk: ordogkatlan.hu

  • Felelős Szülők Iskolája
  • ügyvezető

Vargacz Alexandra

sportszervező menedzser, online marketing szakember, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.