Ünnepváró családi programok kicsiknek és nagyoknak a Müpában

Ünnepváró családi programok kicsiknek és nagyoknak a Müpában

Különleges családi programokkal készül a karácsonyra a ház falain kívül és belül a Müpa. 2017. december 2-ától a Müpa Kultúr Kültér valódi jégpályával, a Müpa Sátorban pedig újcirkusz-produkciókkal, koncertekkel és változatos előadásokkal várja a látogatókat. A PASO karibi hangulatú gyerekbulit varázsol, fellép a Kolompos Együttes, lesz Kultúrpart-advent, a Recirquel Újcirkusz Társulat pedig gyerekeknek készített matiné műsorral jelentkezik. A Müpa saját fejlesztésű zenei VR játékát is decembertől lehet kipróbálni, és persze idén sincs karácsony A diótörő nélkül.

A tavaly nagy sikerrel debütáló Müpa Kultúr Kültér idén is téli csodavilággal várja a nézőket. A Müpa melletti parkolóban ismét felépült a Müpa Sátor, ahol a gyerekműsorok mellett újcirkusz-produkciók, színházi előadások, valamint könnyűzenei koncertek szórakoztatják a közönséget.

A zenés előadások sorát a sátorban a Kaláka Együttes Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című népszerű adventi műsora nyitotta. A Kultúrpart-advent a Kárpát-medence kifogyhatatlan kincseit vonultatja fel, a népzenei és néptáncos alapokra épülő produkció városi köntösbe bújtatja hagyományainkat.

A Kolompos Együttes a karácsonyi népszokásokat ismerteti meg a közönséggel a tőle megszokott vidámsággal: játékos formában, sok muzsikával és énekkel. A vidám jamaicai tánczenét játszó Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) valódi karibi hangulatú gyerekbuliba invitálja a látogatókat. A jeles alkalomra karibi köntösbe öltöztetnek olyan kedvelt, régi dalokat, mint a Kaláka Nanduja vagy Gryllus Vilmos Kárókatonája, illetve saját, erre az alkalomra írt számokkal örvendeztetik meg a kicsiket és nagyokat.

A népszerű Modern Art Orchestra Amerikából jöttem című előadása a színház és a humor erejével hozza közelebb a jazz műfaját a jövő zenehallgatóihoz, és a gyerekeket elkísérő szülők és nagyszülők számára is önfeledt szórakozást ígér, hiszen az improvizáció egyik legtapasztaltabb színházi képviselője, Kálloy Molnár Péter az előadáson újabb és újabb szerepekbe bújik.

Az újcirkusz kedvelőit a legjobb hazai és külföldi társulatok produkciói várják. A Recirquel Újcirkusz Társulat ezúttal nemcsak a felnőttek számára kínál szórakozási lehetőséget: Mi ez a cirkusz? Másképp! címmel gyerekeknek készített műsorral jelentkezik, amelyben filmvásznon és a valóságban is bepillantást enged az újcirkusz világának kulisszái mögé. A díjnyertes fauna Circus kortárs cirkuszi társulat Fauna című darabjával érkezik hazánkba – ebben a nemzetközi csapat az akrobatikát ötvözi a fizikai színházzal, valamint az élő zenével. A színészekből, akrobatákból, illetve táncosokból álló cseh Losers Cirque Company pedig Összeomlás című látványos produkcióját mutatja be a Müpa Sátor porondján.

A sátor mellett felállított Müpa Jégpálya 400 négyzetméteren fogadja a látogatókat a Müpa Kultúr Kültér nyitónapjától, 2017. december 2-től egészen 2018. január 28-ig. A korcsolyapályára a helyszíni jegypénztárban lehet karszalagot váltani, de a Müpa és a Müpa Sátor rendezvényeire, illetve a Ludwig Múzeum kiállításaira szóló érvényes belépővel, egy alkalommal ingyenesen használható.

Emellett a ház falain belül is szórakoztató családi programok várják a közönséget. A 6-12 éves korosztály tagjai december 3-ától vasárnaponként, a Cifra Palota ideje alatt, három helyszínen próbálhatják ki a Müpa önálló fejlesztésű zenei VR (virtuális valóság) játékát, ami szórakoztató módon járul hozzá a gyerekek zenei neveléséhez.

Decemberben jeles évfordulót ünneplünk: 2017. december 16-án lesz 135 éve, hogy megszületett Kodály Zoltán. A zeneszerző gazdag örökségének állít emléket a Kodály-ünnepi hétvége, amelynek keretein belül ismert hazai zenekarok és zenészek tisztelegnek Kodály munkássága előtt. A gyerekek a Vidróczki és Háry János című előadás során Szirtes Edina Mókus kalauzolásával ismerkedhetnek meg a Kodály-átiratokkal. Gulyás Dénes Kossuth- és Liszt-díjas, Kiváló és Érdemes művész pedig a Kodály-dalok világát hozza közelebb a fiatalabb korosztályhoz, valamint a Cifra Palota is Kodály-tematikájú kreatív foglalkozásokkal és játékokkal várja a gyerekeket szombat és vasárnap délelőtt.

Nincs ünnep a népszerű klasszikus, A diótörő nélkül. Régi hagyomány, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Csajkovszkij egyik legnépszerűbb balettjével, ezzel a halhatatlan karácsonyi történettel ünnepel. Ezúttal bábszínházzal társított speciális mozgásszínház keretei között elevenednek meg A diótörő szereplői.

Az újévet pedig Haydn: A teremtés című művéből készült matinékoncert nyitja, amelyen az esti újévi hangversenyen elhangzó mű leglátványosabb részletei szólalnak meg kiváló előadók jóvoltából, a világhírű karmester Fischer Ádám vezényletével és kommentárjaival.

 

Kultúrpart-advent
2017. december 3., 10., 16:00 – 18:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/kulturpart-advent-2017-12-03_16-00-mupa-sator

 

Kiskarácsony, nagykarácsony a Kolompos Együttessel
2017. december 9. 11:00 – 13:00; 16:00 – 18:00

Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/kiskaracsony-nagykaracsony-a-kolompos-egyuttessel-2017-12-09_11-00-mupa-sator

 

Karibi gyerekbuli a PASO-val
2017. december 10. 11:00 – 13:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/karibi-gyerekbuli-a-paso-val-2017-12-10_11-00-mupa-sator

 

Mi ez a cirkusz? Másképp! – Pillants be a Recirquel világába!
2017. december 16-17., 27-28. 11:00 – 13:00; 16:00 – 18:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/mi-ez-a-cirkusz-maskepp-2017-12-16_11-00-mupa-sator

 

Amerikából jöttem – családi jazz-színház Kálloy Molnár Péterrel és a Modern Art Orchestrával
2017. december 23. 11:00 – 13:00; 16:00 – 18:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/amerikabol-jottem-csaladi-jazz-szinhaz-kalloy-molnar-peterrel-es-a-modern-art-orchestraval-2017-12-23_11-00-mupa-sator

 

Losers Cirque Company – Összeomlás
2017. december 25-26. 200:00 – 22:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/tanc-ujcirkusz/losers-cirque-company-osszeomlas-2017-12-25_20-00-mupa-sator
fauna Circus – Fauna
2017. december 29-30. 11:00 – 12:00; 16:00 – 17:00

Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/fauna-circus-fauna-2017-12-29_11-00-mupa-sator

Vidróczki és Háry János
Kodály-átiratok Szirtes Edina Mókustól
Fesztivál Színház
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/vidroczki-es-hary-janos-2017-12-16_11-00-fesztivalszinhaz

 

Kodály-dalok
Klassz a pARTon! Kodály Zoltánnal és a cimborákkal
2017. december 16. 17:30 – 18:15
Üvegterem
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/kodaly-dalok-2017-12-16_17-30-uvegterem

 

Csajkovszkij: A diótörő – mesejáték óriásbábokkal
2017. december 23., 27. 11:00 – 13:10; 18:00 – 20:10
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/csajkovszkij-a-diotoro-mesejatek-oriasbabokkal-2017-12-23_11-00-bbnh

 

Újévi matinékoncert gyerekeknek Fischer Ádámmal
Haydn: A teremtés – részletek
2018. január 1. 16:00 – 17:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/ujevi-matinekoncert-gyerekeknek-fischer-adammal-2018-01-01_16-00-bbnh

Müpa zenei VR játék
2017. december 3-tól minden vasárnap, 10:00 – 13:00
Müpa Üvegterem

További információk: https://www.mupa.hu/programok/csaladi-es-ifjusagi-programok/zenei-virtualis-valosag-jatek

 

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.