Különleges Varázsfuvola – csak egyszer Magyarországon

színházi előadás

Különleges Varázsfuvola – csak egyszer Magyarországon

Tavalyi nagy sikerű vendégszereplése után idén visszatér a Margitszigetre a világ egyik legérdekesebb táncelőadásait létrehozó társulata, a Béjart Ballet Lausanne, akik a jubileumi turné után most Mozart legnépszerűbb művét, a csodálatos Varázsfuvolát varázsolják a színpadra a klasszikus balett nyelvén, először Magyarországon!

Az előadás eredeti koreográfiáját még 1981-ben álmodta színpadra a társulatot alapító, nagyhatású balett-mester, Maurice Béjart, melyet most második alkalommal újít fel az együttes a jelenlegi társulatvezető koreográfus, régi Béjart-tanítvány, Gil Roman vezetésével.

Kuriózumok a táncéletben

A Béjart Ballet repertoárján a kezdetektől fogva letisztult, mégis fantasztikus látványvilágú és különleges atmoszférájú előadások vannak jelen, melyek egyedülálló kapcsolatban állnak a produkciók alapjait adó klasszikus és innovatív táncelemekkel. A balettelőadások nemcsak kivitelezésükben, hanem témaválasztásaikban is valódi kuriózumnak számítanak a nemzetközi táncéletben: a populáris kultúrához tartozó zenékre koreografált előadásoktól kezdve a legnagyobb klasszikusok újító újra értelmezésééig minden megtalálható színes palettájukon, így biztosan Mozart sokat látott mesterműve is egy igazán új megvilágításba kerül majd!

Eltáncolni egy operát

„Különös vállalkozásnak tűnhet, hogy teljes egészében eltáncoljanak egy operát. Pedig (ezt gyakran tapasztaltam) az énekhang a legcsodálatosabb társa a táncnak; a koreográfusi szándék pedig eleve meghaladja a realizmust, és mintegy meghosszabbítja a zenei kifejezés emelkedett gondolatvilágát. A varázsfuvola színpadra állításakor nem akartam semmiféle személyes kiegészítést vagy üzenetet hozzáadni egy tökéletes műhöz. Sokkal inkább igyekeztem figyelmesen (és odaadóan) hallgatni a zeneművet, olvasni a librettót, és e kettőt lefordítani a magam számára.” (Maurice Béjart)

A Béjart Ballet Lausanne Varázsfuvola című előadása először látható Magyarországon, egy alkalommal, a Szabad Tér Színház meghívására.

Web: http://www.bejart.ch/

Béjart Ballet Lausanne: A varázsfuvola
klasszikus balett 

Koreográfus: Maurice Béjart
Zene: Wolfgang Amadeus Mozart
2018. július 28. (szombat) 20.00
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
180 perc, szünettel

Hangfelvétel: Berlini Filharmonikusok, vezényel: Karl Böhm (1964)
Díszlet- és eredeti jelmeztervek: Alan Burrett tervei alapján
Jelmeztervező: Henri Davila
Fény: Dominique Roman
Zene: Wolfgang Amadeus Mozart
Koreográfus: Maurice Béjart

Bemutató: Cirque Royal, Brüsszel, 1981. március 10.
Felújítások: Espace Odyssée, Lausanne, 2003. június, illetve Beaulieu Színház, Lausanne, 2017. június

Jegyinformáció: www.szabadter.hu

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.