A tizennégy karátos autó – Rejtő Jenő műve a Budapest Bár hangszerelésével

Tizennégy karátos autó

A tizennégy karátos autó – Rejtő Jenő műve a Budapest Bár hangszerelésével

A tavalyi év egyik hatalmas szenzációja Rejtő Jenő legnépszerűbb műveinek egyike, A tizennégy karátos autó új előadása volt a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A sikerre való tekintettel 2021 nyarán ismét, több alkalommal is műsorra tűzzük a zseniális ponyvaparódiát, amely Vanek úr, a Szahara, a francia idegenlégió és egy szerelmi történet köré szövődik.

 

Több generáció kedvenc szerzője egy olyan zenekart is megihletett, amelyik stílusával, zenei sokoldalúságával minden korosztályt elbűvöl: az előadás ikonikus jeleneteihez a Budapest Bár zenészei írtak dalokat, így lett Gorcsev Iván, Vanek úr és Vendier őrmester legendáriumából igazi, varázslatos összművészeti élmény.

A tavalyi évad nagy sikere, az Ilf és Petrov művéből készült, és a Budapesti Tavaszi Fesztivállal koprodukcióban létrehozott Tizenkét szék című előadás után idén A tizennégy karátos autó tizenkét dallal kísért groteszk kalandjain kacaghat a közönség a Városmajorban. Mivel a koncertszínház legalább annyira színházi, mint zenei élmény, a dalokat nem énekesek, hanem hat kitűnő színművész adja elő. A produkció rendezője a Jászai Mari-díjas Keresztes Tamás, ő tervezte a díszletet is, a regény színpadra adaptálása is Divinyi Rékával közös munkája. A zenekar élőben, koncertszerűen játszik, a dalokat színpadi jelenetek, etűdök fűzik össze. Ám nemcsak a zene és a színjáték, hanem a Keresztes Tamás által létrehozott látvány is fontos része annak a vállalkozásnak, amelyik Rejtő írói világából új műfajt, zenés „képregényszínházat” teremt. A TRIP és a Városmajori Szabadtéri Színpad jóvoltából, kitűnő művészek közös alkotásaként születik meg a nyári évad egyik legizgalmasabb és legszerethetőbb előadása.

Az előadás hossza kb. 90 perc.

 

Közreműködők

Szereplők:
Dankó István, Mentes Júlia, Mertz Tibor, Mikó István, Lengyel Benjámin, Rába Roland, Szécsi Bence e.h., Tóth Balázs e.h. és a Budapest Bár zenekar

A színpadon élőben a Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert, Farkas Mihály, Ökrös Károly, Farkas Richárd, Kisvári Bence

Díszlet: Keresztes Tamás
Jelmez: Bartos Letícia
Grafika, rajz: Várai Artúr
Animáció: Nagy Tamás
Visual: Magács Vince
Fény: Kovács Áron
Dalszövegek, zene: Szűcs Krisztián, Kollár-Klemencz László és a Budapest Bár zenekar
Hangszerelés: Budapest Bár
Korrepetítor: Szép András
Dramaturg: Divinyi Réka
Rendezőasszisztens: Szakács Zsuzsa
Rendező: Keresztes Tamás

A TRIP és a Városmajori Szabadtéri Színház előadása a Budapest Bár zenekar közreműködésével.

2021. augusztus 11. szerda 19:00

JEGYVÁSÁRLÁS és további információk: https://varosmajoriszinpad.hu/eloadasok/a-tizennegy-karatos-auto-2/

 

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.