Apa mesél – Kádár Annamária és Víg Balázs az apa-sorozatban

Apa mesél – Kádár Annamária és Víg Balázs az apa-sorozatban

A Családbarát Újbuda Program keretében, a Felelős Szülők Iskolája szervezésében zajló öt alkalomból álló, ingyenes programsorozaton minden alkalommal új megközelítésből tárgyalják az apai szerepeket. A második előadást Kádár Annamária, meseterapeuta tartja március elsején. Az azt követő kerekasztal-beszélgetésen Vig Balázs kortárs gyermekkönyv írót kérdezi majd Tibenszky Moni Lisa, a program háziasszonya. Velük beszélgettünk.

Kádár Annamária: mindenkinek el kell indulnia

Annamária, szerinted mi a különbség az apai és az anyai szerepek között? Mit tud mást/másképp tenni egy apa?

Kádár Annamária: A lányom tavaly lett óvodás, és a beszoktatásnál végignéztem, hogyan válik le a gyermek az szüleiről. Ebben a leválási folyamatban az anya az, aki a biztonságot, a féltést, az óvást jelenti, míg az apa az, aki megmutatja a gyermeknek a világot, a kihívásokat, az elvárásokat. És nagyon szépen lehetett látni, hogy azoknál a gyermekeknél, akiket az édesapjuk szoktatott be, sokkal könnyebben ment az el- és leválás, mint akiket az édesanyjuk vitt először az óvodába. Jól leválni pedig csak egy biztonságosan kötődő gyermek tud. Vannak életciklusok, amikor egyik vagy másik szülőé a főszerep, de ezek a szerepek szépen váltják és kiegészítik egymást. A gyermek pici korában az anyáé a főszerep, de utána egyre fontosabb az apa is.

Hogyan alakulnak ezek az anyai és apai szerepek a mesékben? Kiből lesznek a legkisebb királyfiak és a rá váró királylányok?

Kádár Annamária: A mesében minden szereplő mi vagyunk. Nemcsak a legkisebb, hanem a nagy és a középső fiú is – azok is, akik elbuknak. Sok mindennek meg kell történnie az életünkben – krízishelyzeteknek, kudarcoknak is – ahhoz, hogy végül legkisebb királyfiként vagy szegénylegényként készen álljunk az elindulásra.

A mesében jellemzően a királyfiak indulnak útnak…

Kádár Annamária: Igen, de ez nem jelenti azt, hogy ezt az utat csak a férfiak tehetik, teszik meg! Hiszen a saját élettörténetében, életmeséjében mindenkinek el kell indulnia: ki kell lépnie a saját komfortzónájából, el kell vinnie a maga hamuba sült pogácsáját, és meg kell küzdenie a saját különböző sárkányaival, és el kell nyernie a királykisasszony kezét. A mesei szereposztásban pedig ez utóbbi akár a saját jobbik belső énünk megtestesítője is lehet.

Egyszeri elindulás, út ez?

Kádár Annamária: Nem, minden egyes életciklusban újrakezdődik. Nézzük az egyes életszakaszokat például a gyermeknevelés szempontjából. Az első krízishelyzet az, amikor megérkezik a pár életében a gyerek, aztán amikor először el kell engedniük a kezét, mert kezdődik az óvoda, az iskola, majd jön a végeláthatatlan kamaszkor, végül a kirepülés, amikor a gyermek már nincs ott, de a helye még ott megvan és a családnak újra kell szerveződnie ebben az új helyzetben. A mese mindig újrakezdődik, és benne mi vagyunk a királyfiak, királylányok és a sárkányok is. Ki ne fedezné fel magában időnként a hétfejű sárkányt – a saját félelmeinek, szorongásainak vagy akár saját belső boszorkányainak megtestesítőjét? A mesék szereplői tehát a saját életünk, belső lelki terünk szereplői; különböző személyiségrészeinket, vagy különböző élethelyzeteinkben betöltött szerepeinket is jelenthetik.

Említetted, hogy gyermek pici korában az anyáké a főszerep. Hogyan tudnánk az apákat segíteni abban, hogy aktívabban részt vegyenek gyermekük életében már ekkor is?

Kádár Annamária: Azt látom, hogy az apáknak akkor a legnehezebb, amikor az anyának sem könnyű: az első pár hónapban. Akkor mindkettőjüknek meg kell tanulniuk, hogyan bánjanak a babával, egyáltalán hogyan fogják meg, mit szeret, mi a jó neki, miért sír, és így tovább. És bár az anya az, aki ilyenkor állandóan elérhető, övé a „főszerep”, de az első gyermeknél általában a szülők együtt szorongják végig azt az első időszakot. Pár hónaposan viszont már lehet a babát dögönyözni, hancúrozni, és ekkor válik különösen fontossá az apáknak az a szerepköre, ami ezekhez a fizikai, játékos tevékenységekhez kapcsolódik. Nagyon sok kutatás igazolja azt, hogy ezek a testi, az anya szemében „veszélyesnek” tűnő játékok nagyon erősen fejlesztik a gyermekek érzelmi intelligenciáját.És ami még nagyon fontos ebben az időszakban: az apák érzelemszabályozása; azaz annak megtapasztalása a gyermek által, hogy apja hogyan kezeli a saját érzéseit a különböző élethelyzetekben. Ebből rengeteget tanul ő is.

És hogyan alakulnak az anyai, apai szerepek a későbbiekben?

Kádár Annamária: Ahogy a gyermek nő, úgy nő bele az anya és az apa is a saját szülői szerepkörébe. És nagyon jól lehet látni, hogy ugyanez a tanulási, fejlődési folyamat a második, harmadik gyermeknél sokkal könnyebben, lazábban, természetesebben zajlik. Mindenestre minden életszakaszban – nemcsak az elején – nagyon fontos, hogy az apa a kezdetektől fogva részt vegyen a gyermekek életében és a gyermekek körüli teendőkben, hogy a szülők megosszák egymást között a különböző ilyen jellegű feladatokat. Mi például egy utazó család vagyunk, ahol mindketten csinálunk mindent, amire a másik éppen nem ér rá. A férjem is pelenkáz, etet, csomagol, stb. Nem hiszek abban, hogy vannak külön anyai és apai feladatok. Rengeteg olyan feladat van, ami közös energiát erőfeszítést igényel.

Ez azt is jelenti, hogy nincsenek női és férfi szerepek sem a családban?

Kádár Annamária: Nem. A közös feladatoknál, munkamegosztásnál a különböző mindennapi teendők megosztására gondoltam. De még ezeknek az elvégzésében is van különbség, hiszen az anya és az apa sokszor egészen más eszközökkel csinálja ugyanazt a feladatot. Az apának és az anyának viszont vannak nagyon különböző életfeladatai is: az apa feladata meghúzni a határokat, felállítani a szabályokat, kereteket, ismertetni a teljesítményelvárást, igényszintet. Az anya feladata elkészíteni és odaadni a hamuba sült pogácsát. Míg az anya a feltétel nélküli szeretet megtestesítője, az apa a feltételes elfogadásé. Ezeket nem érdemes összemosni.

Vig Balázs: szülői szerepek a mesékben

Balázs, neked még nincsenek gyermekeid. Honnan ihletődtél, amikor elkezdtél meséket írni és felolvasni őket?

Vig Balázs: Amikor az első könyvem megjelent, még a családban és a baráti körben sem találkoztam gyerekekkel. Amikor a mesék felé fordultam, a saját gyerekkori énemre támaszkodtam. Nagyon jól emlékszem a gyerekkoromra, ahogy arra is, hogy milyen konfliktusokba kerültem, hogy reagáltam bizonyos dolgokra, és milyen meséket szerettem. Mostanra annyiban változott a helyzet, hogy évente 120-150 könyvbemutatót tartok, ami azt jelenti, hogy 7000-7500 gyereknek mesélek egy évben. Ez a tapasztalat megtanított arra, hogy mennyire különbözőek a gyerekek. Kíváncsi vagyok, hogy ha a saját lányomnak vagy fiamnak mesélek majd, az változtat-e valamit a stílusomon, a témáimon, ahogy arra is, hogy ki kapja majd az esti mesemondó szerepét a családban.

Szerinted van különbség abban, ahogy vagy amit egy apa vagy anya mesél a gyermekének?

Vig Balázs: Gyerekkoromban szinte minden családban bevett dolog volt, hogy az anyukák mesélnek, ők jönnek velünk könyvtárba, bábszínházba, az apukák közben az autónál vártak meg minket, odakint cigarettáztak, ilyesmi. Észrevehető, hogy a mai apukák már sokkal nagyobb számban vállalnak játékos szerepet a gyerekek mellett. Ha családoknak szóló könyvbemutatót tartok, őket is könnyen ráveszem a szereplésre, humorral, érzékenységgel, mesei fantáziával vesznek részt a rájuk osztott feladatokban, és a gyerekek imádják őket.

Akkor vannak anya- és apa-mesék? És lány- meg fiúmesék?

Vig Balázs: Nem szeretem azt a leosztást – ha mesékre kerül a sor –, hogy apa vicces, anya érzelmes. Az a jó, ha anya is tud és akar vicces állathangokat utánozni, és apával is el lehet beszélgetni kényes témákról. Ugyanakkor a meseolvasás is lehet a gesztusnyelv része, amihez nyilván kötődik beszélgetés, közös fantáziálás, ezért lesz olyan mese, amit a gyerek szívesebben fogad majd egyik vagy másik szülőtől. Ahogy egyes témák és szereplők jobban érdeklik a lányokat, míg mások a fiúkat. Érdekesség, hogy a Három bajusz gazdát keres könyvem első kiadása fekete borítóval jelent meg. Azt mondtuk a kiadóban, hogy na, ennél már nem is lehetne fiúsabb a könyv kiállításban, témaválasztásban, erre tessék, az író-olvasó találkozókon egyre-másra hozzák a kislányok aláíratni…

Milyen szülői szerepek jelennek meg a kortárs mesékben?

Vig Balázs: Ez egy borzasztóan komplex kérdés, amit egy kortárs gyerekirodalom-kutatónak kellene megválaszolni helyettem. A Móra Kiadó választékából hirtelen Tóth Kriszta két könyve jutott eszembe, az Anyát megoperálták, és A lány, aki nem beszélt, illetve Kiss Ottó Ne félj, apa (nagy kislánykönyv) című verseskönyve. Fontos azért kihangsúlyozni, hogy a nemi szerepek különbözősége nem sarkosan jelenik meg ezekben sem, és nem is központi témája a könyveknek, de ha valakinek jó a füle, ki fogja hallani belőlük.

Egyáltalán: különböznek a kortárs mesék a hagyományos meséktől?

Vig Balázs: A kortárs mesékkel kapcsolatban a választék soha nem látott szélességét emelném ki. Szerintem minden korosztályban mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Sok mai kiadvány direkt a mostani gyerekeket célozza meg, és játékra hívja a szülőket is. Az én kedvenc meséimnek van „alja”: valamilyen megoldásra, kibeszélésre váró problémáról szólnak, de nem didaktikusan; és több síkon is értelmezhetők, mondjuk mást fog fel belőle egy ötéves, egy tízéves, és egy felnőtt.

A Todó sorozat nekem már nem is tűnik mesének…

Víg Balázs: A Móra Kiadónál megjelent első három könyvem mese volt, de a Todó sorozatot már én sem tartom annak. Azok sokkal inkább gyerekmonológok, mai gyerekek mai problémáiról szólnak, keresve az adott korosztály jellemzőit generációkon átívelve is.

Mind az öt könyved valamilyen gyerekeket érintő témára – fogorvos, óvoda, iskola –érzékenyít. Miért éppen ezeket választottad?

Víg Balázs: Szeretem, ha egy történetnek valódi konfliktusa van. Legjobb lenne, ha a gyerekeknek olvasás után kedvük lenne megbeszélni egymással, esetleg családi körben a szülőkkel, vagy iskolai keretek között pedagógusokkal, esetleg író-olvasó találkozón velem együtt. A megélt félelmek könnyebben feldolgozhatóvá válnak az olvasók számára, ha a szereplők hasonló problémákkal találkoznak, mint ők. Ha pedig még nem kerültek olyan helyzetbe, akkor már felkészülten érik majd őket ezek a behatások. Én mindemellett még szeretek csavarni is egyet a könyveimben a nagyvilág félelmetes dolgain. Így válik a fogorvos rettegővé, a kalózkapitány sms-ben kommunikál, és ha kibírhatatlan az óvó néni, akkor egy székekből épített repülővel el lehet menekülni előle.

Mesét írsz, blogot vezetsz, meseelőadásokat szervezel, interaktív könyvbemutatókat tartasz az egész országban. Honnan jött ötlet és milyenek a visszajelzések?

Víg Balázs: Mikor az első könyvem megjelent, az első pár bemutatón nem tudtam, mire számítsak, aztán spontán módon alakult ki az egész. Jól emlékeztem arra, hogy gyerekként minek örültem volna egy hasonló programon. A gyerekek szeretnek szerepelni, aktív részesévé válni a programnak, képesek rá, és igénylik is a gyors interakciókat. A könyvbemutatókon dobáljuk egymásnak a labdákat, nagyon sok spontán játékra van lehetőség. Közben észrevétlenül bekerülnek a mese világába. Nem célom, hogy minél alaposabb és hosszabb részleteket ismertessek meg velük, inkább egy-egy jellemző motívumot, hangulatot ragadok ki a könyvből, ami alapján már eldönthetik, hogy van-e kedvük jobban elmerülni abban a világban, aminek megkapirgáltuk a felszínét. Szerencsére az olvasó, könyvtárba járó gyerekek mellett ezzel a módszerrel a nem-olvasók figyelmét is sikerül felkelteni. Ha valaki részletesebben is kíváncsi ezekre a programokra, a honlapomon talál fotókat, videókat, további érdekességeket is ezzel kapcsolatban.

Információ és regisztráció az apasorozattal kapcsolatban itt elérhető.

Szerző: Antal- Ferencz Ildikó

Vig Balázs fotók: Érdi-Harmos Réka és Szöllősi Mátyás készítették