Vissza a szokásokhoz, avagy a visszaszokás réme – nyakunkon az iskolai félév

Vissza a szokásokhoz, avagy a visszaszokás réme – nyakunkon az iskolai félév

Az iskolai szünetek mindig nagyon jók, mindenki nagyon várja és szereti őket. Egészen az utolsó nap estéig, vagy az első szünet utáni tanítási nap reggeléig. A tanév közben a téli szünet a leghosszabb tanulás és tanítás nélkül töltött idő, ráadásul meg van spékelve karácsonnyal, szilveszterrel, ami egy boldogság koktél mindenki számára. Igen, nekünk felnőtteknek is nehezünkre esik újra munkába állni, elkezdeni dolgozni. És ezzel a gyerekek is pont ugyanígy vannak. Hirtelen zúdul rájuk újra a tanulás, a dolgozatok, felelések garmadája Ráadásul ilyenkor van az év egyik legstresszesebb időszaka: a félévi hajtás. Mindenki azon küzd, hogy az utolsó pillanatban észbe kapva még egy kicsit kozmetikázzon az eredményein. Mert szép bizonyítványt kell hazavinni, hogy anya és apa ne legyen mérges. Vagy örüljön neki.

Igen, sajnos ez a legnyomósabb érv: a szülők által támasztott elvárásoknak való megfelelés. Kevés esetben szeretne a diák maga miatt javítani. Mert nincs motivációja arra, hogy mindenből ötös legyen. Hogyan is lenne, ha az iskola nem alakítja ki, nem neveli a gyerekeket az önmotivációra. Addig a motiváció inkább csak külső kényszer, felülről jövő nyomás. Az meg eredményorientált, de leginkább hosszútávon hatástalan.

Mit tehet a szülő, hogy segítse a gyerekét a félévi hajtásban, csökkentse a stresszt?

1. Semmiképpen se maceráljuk a gyereket azzal, hogy miért nem javítasz, miért nem tanulsz már! Mert ezzel csak kialakítunk a gyerekben egy automatikus ellenállást a tananyaggal és a tanulással kapcsolatban. Mert az alapállás még mindig az, hogy a gyerek alapvetően feszegeti a határait és lázad. Mi ezzel meg határokat állítunk elé.
2. Hagyjunk neki énidőt! Naponta engedjük meg neki azt, hogy 1-2 órában az történjen, amit ő szeretne: játsszon, találkozzon a barátaival, pihenjen, filmezzen. A lényeg, hogy ebben az énidőben ne nyitogassunk be hozzá, hogy álljál neki. Ő dönthesse el, mikor és hogyan iktatja ezt be.
3. Legyen közös idő is! Legyen naponta legalább fél óra, mikor elmesélheti, mi történik vele, esetleg legyen valami közös program, amit ő talál ki. Ebben az időben viszont még véletlenül se ejtsük ki a szánkon az iskola, tanulás, félévi, javítás szavakat. Ekkor tényleg csak a közös egymásra figyelésé legyen a szerep.
4. Süssünk neki palacsintát! Igen, ez miattam van benne. Mert szeretem a palacsintát. Nagyon. Ha esetleg valaki hozna, írjon. Szóval, a viccet félre nem téve nagyon fontos, hogy apró dolgokkal meglepjük a könyvek felett görnyedő gyereket. Legyen az egy pohár kakaó, palacsinta, egy csoki vagy bármi. Mert így érzi a támogatást, a segítési szándékot. Ezek pedig endorfint szabadítanak fel az agyban, ami pedig növeli a jókedvet és a teljesítőképességet is.
5. Beszélgessünk vele! Persze nem direktbe feltett kérdésekkel, de jöjjünk rá arra, hogy miért megy neki nehezebben az adott tantárgy. Ez sok minden lehet, de ha már tudjuk, akkor könnyebben orvosolható: legyen ez akár egy személyi konfliktus tanárral-diákkal, egy régi rossz emlék, de akár tanulási nehézség vagy zavar is. Amiben lehet, próbáljuk meg segíteni őt.
6. Legyünk türelmesek! Ezt szerintem nem is kell ragozni, mert önmagában önmagáért beszél.
7. Ne felejtsük el, hogy a félévi az nem bizonyítvány! Ezt nagyon sokan elfelejtik és a köztudatba is rosszul épült be maga a szó. Mert a félévi „csak” egy tájékoztató a januárig szerzett jegyek összességéről, a tanuló jelenlegi teljesítményéről. Ez nem jelent bukást, nem jelent kudarcot. Maximum egy figyelemfelkeltés arra, hogy van miből még összeszedni magukat és fejlődni. A javítás szó is pejoratív, hiszen azt kell megjavítani, ami rossz. Itt is inkább a fejlődni szót kellene használni, az pozitívabb és előremutató.
8. Ne ígérgessünk! Soha ne mondjuk azt, hogy ha ötös leszel, akkor kapsz ezt meg azt. Pláne ne értékes tárgyakkal. Mert ezzel csak a külső motivációt erősítjük, ami pénzorientált. Az meg nem a legjobb megoldás. Hisz egy idő után nem lehet fokozni: a gyerek jogosan várja el, hogy ha többet tanul – már pedig évről-évre többet kell tanulnia – akkor mindig nagyobb jutalmat érdemel. És a szülők meg agyalhatnak, hogy az érettségire miből vesznek magánrepülőt és luxus kanári-szigeteki utat…

Természetesen nem azt mondom, hogy dicsérjük meg a gyereket, ha számunkra nem olyan szép a bizonyítvány. De ne is szidjuk le és ne állítsunk el magas elvárásokat. Egyszerűen beszélgessenek és fogalmazzanak meg reális értékelést. Amiből jó, azt emeljék ki, gratuláljunk neki, amiből pedig fejlődnie kell, arról beszélgessenek el vele, milyen stratégia mentén tud haladni tovább. Tudom, nehéz. Az. De senki sem mondta, hogy könnyű lesz…

Írta: Balatoni József, Jocó bácsi, történelem tanár